Előszó
A 2022. február végén kezdődött orosz-ukrán konfliktus során számtalan videó anyag látott napvilágot, amikből le lehet szűrni ilyen-olyan tanulságokat és képességeket, vagy azok hiányát. Viszont ezzel párhuzamosan kőkeményen zajlik a propaganda háború, ahol olyan kijelentések is elhangzottak mindkét oldalon, amit nem támasztanak alá semmiyen bizonyítékkal. Az egyik ilyen kijelentés, egy pilótáról szól, akit csak Kijev szelleme néven emlegetnek. De ki is ez az ember, és miről is szólhat a történet? Ebben az epizódban ennek járunk utána.
Azok számára, akik inkább a hangoskönyveket és animációt kedvelik a cikk anyaga videón, narrálva is elérhető.
Az állítás és a repülőgépek
Az ukrán fél szerint, a háború első két napjában az egyik pilótájuk hat légigyőzelmet ért el a következő géptípusok ellen Kijev közelében. Két Szu-25-ös, két Szu-35-ös, és egy-egy MiG-29 és Szu-27-es. Ezen gépeknél nem adták meg az altípusokat, ami azért hatással van több képességre is. Vélhetőleg a Szu-25-ből a hidegháborús változatokról van szó, az újabbakból nem túl sok áll rendelkezésre. A MiG-29 hidegháborús változatai szinte teljesen eltűntek már, ezért ez akár SzMT változatot is jelenthet ez. A Szu-27 esetén az alváltozat elhagyása szintén okozhat némi zavart, mert azért értelmezhető képesség többletet jelen egy Szu-27SzM3 egy korábbi változathoz képet.
Az ukránok szerint a pilóta MiG-29-es típussal érte a győzelmeket. A háború kezdetén három MiG-gel repülő ukrán taktikai repülődandár használt még körülbelül 70 db 9.13-as harci változatot és kétüléses oktató gépeket, amiből az utóbbiak lényegtelenek.
- Taktikai Repülődandár, Lutszk, két század 9.13-as MiG-29
- Taktikai Repülődandár, Vasilkov, két század 9.13-as MiG-29
- Taktikai Repülődandár, Ivano-Frankivszk két század 9.13-as MiG-29
Ezek mellett maradtak még szintén hidegháborús Szu-27-esek, papíron közel ötven darab, két taktikai repülő dandárnál:
- Taktikai Repülődandár, Mirgorod két század Szu-27-es
- Taktikai Repülődandár, Ozerne két század Szu-27-es
Azonban, mivel az állítás szerint ez utóbbival érte el légi győzelmeket az állítólagos pilóta, ezért erre a típusra a továbbiakban nem fokuszálunk. A MiG-29 9.12 változat alapvető képességeit bemutattam a korábbi MiG-29 kontra Gripen videóban, sok egyéb más mellett. Ez az anyag arra alapoz, ezért minden, ami abban elhangzott ez a mostani nem ismétli meg. A releváns részeket lent a videó leírásában linkelem. Az újabb orosz vadászgépek kifejtésénél szintén ez a videó használható alapként, a Gripen C változatához lesznek mérve az orosz gépek alapvető jellemzői.
A körülmények
A hírek nem részletezték, hogy hány bevetés alatt érte el az ukrán pilóta a légigyőzelmeket, de figyelembe véve, hogy ezek az első két napban történtek, túl sok bevetés repülésére egyszerűen nem volt mód. Az ukrán légierőt a támadás után, de talán már előtte is lehetséges, hogy megpróbálták széttelepíteni, hogy a várható orosz csapás ne a földön pusztítsa el őket.
A másik faktor, hogy a fix vagy kevésbé mobil légtérfelderítő radarok közül valamennyit az oroszok elpusztítottak. Pl. egy szétlőtt P-14 radarról képi bizonyíték is van erről. Az oroszok így a földi radarok segítségével történő rávezetést lehet, hogy korlátozni tudták. Ezen csapások egy részét valószínűleg ballisztikus rakétákkal vagy H-555 típusú manőverező szárnyasbombákkal, vagy parasztosabb nevén cirkálórakétákkal érték el. Hasonló mértékű ellencsapásra az ukrán fél képtelen volt.
Tekintve, hogy az orosz erők Fehéroroszország területét is igénybe vehették ez azt jelentette, hogy a nagy hatótávolságú felderítő radarok veszély nélkül üzemelhetnek az orosz oldalon, Kijevhez viszonylag közel, alig 100-150 km távolságban. Ezen felül az oroszok légtérellenőrző gépekkel is rendelkeznek, amiket még a radar horizont se gátolja annyira a felderítésben a harci övezet nagyságát számításba véve.
Az oroszok lényegében az összes határmenti terület légterének felderítésére képesek néhány száz méteres repülési magasság felett 100-150 km mélységben. Sőt, a nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerek, akár még mélyen az ukrán légtérben is képesek közepes- és nagy magasságban repülő gépek megsemmisítésére. Ilyen légvédelmi rendszer pl. a Sz-300PM2 vagy az Sz-400-as, de a csapatlégvédelmi Sz-300V család vagy a Buk-M3 is képes erre. Ezen rendszerek bemutatására még nem került még sor csatornán, ezért csak nagyon vázlatosan, a minimumra szorítkozva beszélhetünk ezekről. Elégedjünk meg annyival, hogy ezek akár 60-150 km távolságban is képesek típustól és céltól függően egy vadászgép méretű cél követésére és lelövésére. Egy, a belarusz-ukrán határ közelében levő radar, Kijev felett kb. 500 méter alsó magasságig képes célpontok érzékelésére. Az ez alatt levő célpontok a radarhorizont alatt vannak.
Ukrajna csak hidegháborúból visszamaradt Buk-M1, Sz-300V1, Sz-300PSz és PT légvédelmi rakéta rendszerekkel rendelkezik, amik képesek valamilyen szintű területvédelem biztosítására. Az első kb. 30-35 km távolságig hatásos vadászgépek ellen, a többi rendszer kb. 75 kilométerig. Kijev körül nagyjából 5-6 darab Sz-300PT és PSz rakétaosztály települt, nagyjából minden irányból azonos erővel, egymást átfedő megsemmisítési zónával védelmezve a városban és környékén levő kulcsfontosságú objektumokat. Az Sz-200 Dubna rendszereket még 2014-ben vonták ki.
Ilyen peremfeltételek mellett kellett felvennie a harcot bármilyen ukrán pilótának. Lényegében, ha nem kis magasságon repültek be a gépek a harci zónába, akkor azok felderítése már nagy távolságból megtörténhetett. Ez mindkét oldal esetén igaz lehetett, de az oroszok ezen a területen fölényben voltak.
Az érintett repülőgéptípusok az eset kapcsán
A szovjet időkből örökségként maradt MiG-29 vadászgépek csak az R-27R félaktív vezérlésű légiharc rakétával képesek látótávolságon túli harcra. A 9.13 változatnál azonban már lehetséges ezek függesztési pontján, a két legbelsőn póttartály hordozása, amire a 9.12 változat nem volt képes. A kabin mai szemmel teljesen elavult, többfunkciós kijelzők nincsenek, nincs felülnézeti mozgó térkép, mint a korszerű típusokon és gépek közötti adatkapcsolat sem. A kis hatótávolságú légiharc rakéta, az R-73 ’70-es évek végét jelentő frekvencia modulált infravörös vezérléssel bír. A repülőgép radarja hagyományos, mechanikus legyezésű, a radar mellett egy nem túl korszerű infravörös célkereső berendezéssel rendelkezik a MiG, ez a KOLSZ.
A KOLSz képes több célpontot érzékelni a pásztázásnak köszönhetően, de radarral ellentétben sebesség és távolság mérésére egyszerre több célra alkalmatlan. A rendszer része lézeres távolságmérő is, de az csak egyetlen, már követésbe vett célra mérhetett rá. A célpont jellegétől függően a távmérő csak 3-6 km távolságig működik. Ennél nagyobb távolság estén nem ad információt. Közeledő célpontok ellen az észlelési távolság 10 km-nél ritkán több még ideális esetben is, nemhogy rossz időben. Hátsó féllégtérből a maximális távolság 20-30 km körüli, de ez idealizált érték, nagy magasságban és tiszta időben.
Ezzel szemben az állítólagos győzelmi listán szereplő Szu-35 vadászgépek kabinja a korábban bemutatott Gripenéhez hasonló, sőt azt meg is haladja. Nagyméretű többfunkciós kijelzők gyerekjátékká teszik a navigációt és a helyzetkép áttekintését. A gépek egymás közötti adatkapcsolattal rendelkeznek, ahogy a Gripen is. A Szu-35 aktív elektronikus nyalábeltérítéses, vagyis AESA elven működő radarral rendelkezik, ami ráadásul nagyobb méretű antennával bír. Ezen a téren még a magyar Gripeneket is felülmúlja, nemhogy az ősrégi MiG-et. A Szu-35 is rendelkezik infravörös célfelderítővel, de az egészen más, XXI. századi színvonalú. Nagyjából annyira korszerű a Szu-35-höz képest egy ukrán MiG-29 9.13 vadászgép fedélzeti elektronikája, mint egy C64 számítógép egy mai PC-hez mérve.
A Szu-35 ezen felül nem félaktív, hanem az aktív radarvezérléssel bíró R-77-1 légiharc rakéta alkalmazására is képes. Ez lényegében a MiG-29 kontra Gripen videóban bemutatott AIM-120 AMRAAM rakétához hasonló fegyver és ugyanolyan előnyöket biztosít az az R-27R-rel szemben.
A hab a tortán, hogy az újabb Szuhoj körkörösen, rakétaindításra figyelmeztető infravörös érzékelőkkel bír. A rendszer alapelve, hogy az indításkor a hatalmas teljesítménnyel és hosszú lánggal égő rakéta-hajtóművek sugárzását érzékelik, illetve a felmelegített levegőét. Az érzékelt jel relatív elmozdulása alapján még az is eldönthető, hogy az érzékelt forrás a repülőgép felé mozog vagy sem. Az érzékelők segítségével az infracsapdák használata automatikusan lehetséges. Ezzel szemben ez az ukrán MiG-29 számára csak manuálisan lehetséges. A pilóta két szép szemén kívül nincs más, amivel érzékelni lehetne egy rakéta-indítást, és azt is csak akkor, ha nagyon közelről és a pilóta látómezőjében történik. A Szu-35-nél, amennyiben látótávolságon túli rakétaindítás történik, akkor az infravörös érzékelőnek hála a kitérő manőverek végrehajtása hamarabb kezdhető meg, amikor akár egy aktív radarvezérlésű rakéta még fel sem kapcsolta a radarját.
Összefoglalva, egy ukrán MiG-29 erős túlzással mondhatni süket és vak egy orosz Szu-35-höz képest. Igen nehéz elképzelni azt, hogy az sokkal fejlettebb vadászgépből kettőt is lelőjenek vele úgy, hogy a Szu-35 hatótávolsága messze meghaladja a MiG-ét, ami messze rugalmasabb bevetéstervezést és végrehajtást tesz lehetővé. Ráadásul, mivel vadászgépek alapvető alkalmazása az, hogy géppárban repülnek az vizionálni, hogy szerencsésen, egymás után egyesével repülő gépeket lőtt le bármilyen ukrán pilóta kb. a népmese kategóriáját üti meg.
Lehetséges forgatókönyvek
Az orosz földi telepítésű radarok, a légtérellenőrző gépek, illetve a nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerek miatt 300-500 méter feletti repülés öngyilkos hajlamú viselkedés lenne. Emiatt szinte az egyetlen szóba jöhető taktika az „üss és fuss” jellegű bevetések repülése, végig kismagasságon, ami a fentiek miatt nagyon nehezen kivitelezhető és egyes területeken kvázi lehetetlen.
Végig kismagasságon repülve, a teljes légiharc fegyverzettel a MiG-29 hatósugara olyan csekély lenne, ami annak harci bevetését szinte értelmetlenné teszi. Őrjáratozási ideje még alig 200 km-es távolságban is 30 perces nagyságrendben lenne mérhető. Még nagy magasságban is alig 500 kilométeres hatósugárral rendelkezik a MiG-29, néhány perces légi harcra elengedő üzemanyag tartalékkal. Amennyiben a MiG feláldozza látóhatáron túli légiharc képességét, akkor három póttartállyal számottevően nagyobb hatósugár érhető el. Így végig kis magasságon repülve, a szétszórt, távolabbi területről felszállva, a radarok felderítési zónája alatt a MiG már képes számottevő ideig levegőben maradni. Kb. 1000 km/h sebesség tartása tengerszinten lehetséges úgy, hogy pár perc légi harc mellett is kb. 450 kilométeres hatósugár adódik ki.
Végig kis magasságon közelítve is meg a célterületet az orosz légtérellenőrzők általi felderítési esély a távolság csökkenésével egyre nő. Azok képesek figyelmeztetni a harci zónában tartózkodó orosz repülőgépeket, már ha vadászgépek esetleg nem észlelték volna maguk a célt. Éjszaka ráadásul terepkövető kismagasságú repülésre a MiG-29 alkalmatlan, nem rendelkezik sem éjjellátóval a pilóta, sem terepkövető radarral a vadászgép.
Amennyiben feltesszük, hogy az ukrán gépek kis magasságon közel tudtak kerülni az oroszokhoz, akkor esetleg felmerülhet, hogy az irakiak által alkalmazott úgynevezett „zsiráf” taktikával próbálkoztak. Kis magasságú passzív célra rávezetés a földről, a vadászgép radarjának használata nélkül. Ekkor közelről ugrásból, kis hatótávolságú R-73 infravörös rakéta indítása a cél, majd azonnal olajra lépni. A MiG-29 9.13-as változat nem képes az R-27T, nagyobb hatótávolságú infravörös vezérlésű rakéta használatára. Ez azt jelenti, hogy a célokat még oldalról támadás esetén is kb. 8 km-re szükséges megközelíteni. Hátulról támadás esetén 4-5 km-nél is közelebb kell menni, főleg, ha manőverezik a célpont.
Ehhez viszont szükségesek a megmaradt földi telepítésű radarok és az automatizált rávezetési rendszerek. Ezek és a MiG közötti adatkapcsolat segítségével kis magasságon a cél mögé, de legalább oldalsó irányból közelítő elfogási pályára vezetik a MiG-et. Ezzel a taktikával talán szerencsésen képesek voltak lelőni a régebbi gépek közül néhányat. Ezek kortársai lényegében az ukrán MiG vadászoknak, kivéve, ha Szu-27SzM3-at takar a Szu-27 típus. Az már képes az R-77 rakéta használatára is, de más téren kb. MiG színvonalát képviseli. Régi kabin, mechanikus legyezésű radar stb.
A Szu-25 gépeknél, ha azokat nem sikerült meglepni, akkor azok lelövése meglepően nehéz lehet, mert az amerikai A-10 támadó géphez hasonlóan tele vannak tömve infracsapda kazettákkal, akár 200-nál több is betárazható a zavarótöltetekből. Senki se mondhatja, hogy nincs elég ezekből, a ma már korosnak mondható R-73 rakéta ellen. Viszont ezek a gépek még elmenekülni se tudnak, a gépek jellemző maximális harci sebessége 600-700 km/h táján van, addig a MiG utánégető használata nélkül is képes az 1200 km/h sebesség elérésére tengerszinten.
A probléma az, hogy még sikerülne is közel kerülni az orosz gépekhez csak a KOLSZ infravörös célkeresővel és földi rávezetéssel, akkor a tömegesen kilőtt infracsapdák valószínűleg megtévesztik az R-73 rakétákat. A Sivatagi Vihar alatt a R-73 kortársát, az AIM-9M7/8 változatú rakétákat kb. fél tucat-tucat nagyságrendű infracsapda megtévesztette, nem is egyszer. Végső esetben a gépágyú használata is felmerülhet, de a támadást akkor is gyorsan kell végrehajtani. A Szu-35-ösön ráadásul körkörösen beépített, infravörös érzékelőből álló rakétaindításra figyelmeztető rendszer is van, amit pont az ilyen esetek elkerülésére is alkalmaznak. Ha a rendszer valóban jól működik, akkor a siker esélye papíron elég csekély a Sivatagi Vihar tapasztalatai alapján.
Azt is nehéz elképzelni, hogy ha bármilyen lelövés történt volna, akkor azt az elvileg számbeli és minőségbeli fölényben levő orosz vadászgépek ne torolták volna meg a helyszínre sietve, amik az ukrán gép üldözésére is képesek lettek volna. Az, hogy az orosz vadászgépek hogyan és mennyit járőröznek, arról megbízható publikus információ viszont nemigen van.
Az A-50 vagy A-100 légtérellenőrzők a földháttérben repülő célok követésére is alkalmasak. Tehát az, hogy kis magasságon, földközelben is akár közel kerüljön egy ukrán vadászgép egy oroszhoz, csekélynek látszik. A terep jellemzően sík, nagy hegyek nem gátolják a radarral történő felderítést. Az orosz légtérellenőrző gépek képességei viszont nem publikusak. Papíron elvileg képesnek kéne lenniük a 150-200 km távolságban földháttérben repülő cél követésére.
De akkor itt most álljuk meg egy pillanatra és kapjunk már a fejünkhöz... Mert egészen eddig úgy tettünk, mintha a földi telepítésű légvédelem nem is létezne, csak felderítő radarok. A háború előtt a Kijev közelében települt mondjuk öt darab Sz-300 rakéta osztály 5x6 db célcsatornával rendelkezik, tehát 30 darab célt képes egy időben támadni. Ezek átfedő megsemmisítési zónája egyes irányokban 12-18 célcsatornát is lehetővé tesznek. Erre jönnek még a további elérhető légvédelmi rendszerek, amik szintén képesek közepes és nagy magasságú célok megsemmisítésére, mint pl. a Buk-M1. Ezek után elképzelni azt, hogy az ukránok majd elavult vadászgépeket küldenek fel, amik egy időben, egy célt képesek támadni, hogy bármilyen orosz gépet lőjenek le, véleményem szerint nevetséges elképzelés. Helikopterek ellen repültek ilyen bevetéseket egyes videók szerint, mert azok is gyakorlatilag végig talaj közelében, terepkövető módon repülnek.
A realitás inkább az, hogy mindkét oldal légierejét kis magasságra kényszerítik a több célcsatornával rendelkező, területvédelemre alkalmas légvédelmi rendszerek. Emiatt látható számtalan videó felvételen, hogy még március végén is kismagasságban repültek az orosz gépek. De ezen felvételek nem Kijev közelében készültek. Ezért nem tekinthetők referenciának arra, hogy Kijev közelében milyen az orosz légtérellenőrzők területi és minőségi lefedése, vagy az esetleges vadász őrjáratok eloszlása és minősége. A kismagasságú repüléssel viszont mindkét oldal számára lehetőséget adnak a vállról indítható légvédelmi rakéták alkalmazására. A közepes- és nagy magasságban repülés a nagy hatótávolságú és sok célcsatornával bíró radarvezérlésű légvédelmi rendszerek ellen nem vállalható fel. Még az alternatíva is jobb, ami viszont elkerülhetetlenül veszteségekhez vezet.
Egyes töredék információk szerint az orosz vadász- és csapásmérő gépek próbálkoztak az ukrán radarvezérlésű légvédelem elnyomásával és megsemmisítésével, de sikereket felmutatni kezdetben nem tudtak. De ennek a témának bővebb kifejtéséhez szükséges lenne a Sz-300 család mélyebb bemutatása, ami nem célja ennek a videónak.
Következtetések
Az ukrán fél semmiféle bizonyítékkal nem szolgált a lelövések kapcsán, ezzel szemben orosz oldalon legalább drónok lelövését igazoló HUD felvételek láttak napvilágot. A fenti körülményeket figyelembe véve, szinte biztosra vehető, hogy ez a szuperpilóta és sikerei csak a fantázia szüleményei, vagy az esetleges minimális sikerek felnagyítása. A harctér környezete és az állítólagos lelőtt gépek minőségbeli eltérése semmiféle alapot nem szolgáltat arra, hogy túl sok hitelt kéne adni ennek az egész történetnek.
Már eleve furcsa, hogy miért pont MiG-29-re alapozták az egész történetet, mert azzal csak még hiteltelenebb technikai szemmel nézve. Az ukrán Szu-27-essel a fenti helyzet annyiban tér el, hogy több rakétát lenne képes vinni, az R-27T használatára is képes, illetve számottevően nagyobb a hatósugara. Szükség esetén a félaktív radarvezérlésű R-27R is hordozható. A Szu-27 hatalmas belső üzemanyag kapacitásának köszönhetően sokkal nagyobb távolságból képes végrehajtani a bevetéseket, minimálisan nagyobb sebességgel. Az R-27T megsemmisítési zónája kinematikailag nagyjából 2-2,5 félszerese az R-73-nak. Amennyiben a célt képes követni az infrafej, akkor ez kihasználható és akár 12-15 km távolságból is indítható a rakéta oldalirányú megközelítéskor. Ez a régebbi típusok ellen előny, mert vizuálisan az indítás észlelése gyakorlatilag kizárható. Ellenben a megközelítési fázisban a gép nagyobb radar keresztmetszete elvileg kicsivel nagyobb távolságból teszi észlelhetővé a MiG-gel szemben. De ettől sem változik meg a helyzet alapvetően, ezzel a típussal is a siker esélye kicsi, a kockázat nagy, a telepített Sz-300-assal operáló légvédelem továbbra is jobb választásnak tűnik.
Közreműködők
- Molnár Balázs Grafika, animáció, szöveg
- Galcolm Technikai lektor
- Cifka”Cifu” Miklós Technikai lektor
A Patreon csatorna elérhetősége az extra tartalomhoz és a csatorna támogatásához.
