Előszó
A 2022. február végén kezdődött orosz-ukrán konfliktus egy eseményét már elemezte a csatorna, ahol viszonylag kevés konkrétum volt ismert, de a megkérdőjelezhető állítások a Kijev szelleme fantázia nevű pilótáról érdemeltek némi figyelmet. A konfliktus továbbra is zajlik, ami termeli ki újabb és újabb meglepő fejleményeit. Az egyik ilyen az orosz Szláva osztályú, Moszkva nevet viselő rakétás cirkáló elsüllyesztése volt az ukránok által, amit persze az oroszok nem ismernek el. Szerintük a hajó balesetben süllyedt el, ellenséges behatás nélkül. Ez az epizód felvázolja a hajó légvédelmének alapvető képességeit és korlátait, majd a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján annak próbál utánajárni, hogy mi történhetett, figyelembe véve az eset körülményeit.
Azok számára, akik inkább a hangoskönyveket és animációt kedvelik a cikk anyaga videón, narrálva is elérhető.
Bevezetés
Elöljáróban szükséges megjegyezni, hogy a videó előre szalad, mert a légvédelmi rendszerekről szóló sorozatban sem az Sz-300, sem az 9K33 Osza család bemutatása még nem történt meg. Emiatt viszont ezeknek csak legalapvető tulajdonságait felhasználva mutatható be a rakétás cirkáló légvédelme. Még ezen erős leszűkítéssel, csak a fő paraméterekre fókuszálva is azonban elemezhetővé válnak lehetséges forgatókönyvek. Viszont ez nem homályos jelzőkkel, hanem számszerűen történik majd meg, de azért egyszerűsítéssekkel élve. A komplex műszaki háttere az adott légvédelmi rendszereknek nem lesz bemutatva, képességeiket tényként kezeljük. Ezek majd a légvédelmi rendszerek sorozatban idővel majd prezentálva lesznek.
A környezet és a lehetséges fenyegetések
Az eset szempontjából nem is nagyon lényeges, hogy a cirkáló feladata mi volt, ezzel kapcsolatos gondolatok viszont a Patreon extra tartalomban találhatók meg. A lényeg, hogy valamilyen céllal a Fekete-tenger nyugati medencéjében volt kb. 80 kilométerre az ukrán partoktól. Ez azt jelentette, hogy az ukránok számára a hajó önerőből nem volt radarral felderíthető és a hagyományos csöves- és rakéta tüzérség lőtávolságán kívül maradt a hajó. A tengerpart kb. 30-40 km-es távolságban szinte teljesen sík, tehát a hajó radar horizont alatt volt bármilyen szárazföldi telepítésű radart nézve. A hajót azonban nyilvánvalóan nyomon követte az Egyesült Államok, a háború alatt folyamatosan felderítési adatokkal látják el az ukránokat.
Az eset után műhold felvételek is nyilvánosságra kerültek a hajóról. Ezen felül a Flightradar24 nevezetű oldalon követhető volt egy a román-bolgár határ magasságában, nemzetközi légtérben őrjáratozó RQ-4 Global Hawk amerikai többfeladatú haditengerészeti robotrepülőgép. Ez 16 km-es (52kft) repülési magasságából, oldalra néző szintetikus apertúrájú radarjával (SAR) az egész Fekete tenger térségét szemmel tarthatta, és a cirkáló pozícióját így pontosan ismerte. A radar mellett a Global Hawk nagyfelbontású infravörös kamera-rendszerével vizuálisan is követni tudta a célt. Az ukránok állítólag Bayraktar TB2 drónt is bevetetettek a cirkáló pozíciójának a felderítésére, bár ezt cáfolni látszik az, hogy a sikeres támadásról nem készült felvétel. A felderítési adatok nélkül a hajó támadása gyakorlatilag kivitelezhetetlen lett volna.
Ez volt az egyenlet felderítési oldala, a másik fele meg az, hogy Ukrajna milyen eszközökkel rendelkezett a célpont megsemmisítésre. Őszintén szólva túl sok lehetőségük nem volt. A hidegháború öröksége nagyjából bármi is volt, elenyészett. Az ukrán flotta nagyobb harci egységei lényegében eltűntek. Már a Krím 2014-es állapota előtt is lényegében csak papíron üzemeltek a nagyobb hajók, amik képesek voltak hajó elleni rakéták hordozására és alkalmazására.
Az Ukrán Légierő haditengerészeti csapásmérése alkalmas repülőgépeinek száma kb. nullához közelít. Legfeljebb a kevés megmaradt Szu-24M képes a H-31A rakéta használatára, ha az ukránoknak egyáltalán maradt még ilyen, vagy a gépeik valaha is képesek voltak erre.
A hidegháború szellemi örökségének tekinthető, a H-35 hajó elleni rakéta, ami nagyjából az amerikai AGM-84 Harpoonnak megfeleltehető eszköz. Valójában nem is rakéta, mert a repülőgépekhez hasonlóan gázturbinás hajtóművel rendelkezik. Mivel azonban a hajtómű utánégető fokozat nélküli, emiatt szubszonikus támadó eszközről van szó, emiatt hívhatjuk manőverező robotrepülőgépnek. Ukrajna a H-35-re alapozva fejlesztette ki a R-360 Neptune manőverező robotrepülőgépet. Ez már fázisvezérelt, nem mechanikus legyezésű radarral rendelkezik, a végfázisban ezzel vezeti magát a célra. Az előre meghatározott célterületet rendkívül alacsonyan, kb. 10-15 méter magasságban közelíti meg kb. 0,8 Mach, vagyis kb. 1000 km/h sebességgel. A Neptune képes előre megadott GPS fordulópontokat követve repülni, majd adott koordinátától megkezdeni az aktív célkutatást. Amennyiben műholdas navigáció nem érthető el, akkor tehetetlenségi navigációt képes használni. Ezzel elvileg koordinálható, hogy a több támadóeszköz nagyjából egy időben érjen célba. Amikor a Neptune fázisvezérelt lokátora észleli a célját, akkor az a végső megközelítés során kb. 4 méter magasságra süllyed, nehezítve a hatásos ellentevékenységet.
A Neptune jelenleg csak szárazföldi telepítésű indítókkal bír. Ezek lényegében bárhol telepíthetők, a parttól kb. 25 km-es távolságig. A Neptune hatótávolsága a prospektus szerint 7-280 km, tehát a cirkáló bőven ezek hatótávolságán belül hajózott, nagy kiterjedésű ukrán területről volt elérhető a célpont. A 25 km-es távolságot a fegyver emelkedési fázisa indokolja valószínűleg, ezt követően már visszasüllyed az alacsony megközelítési magasságra. A Neptune és hasonló kategóriájú támadó fegyverek rádió magasságmérővel tartják a rendkívül alacsony utazó 10-15 méteres magasságot. A szárazföld felett viszont ez a módszer elégtelen, mert ettől még simán beleütközhetne a robotrepülőgép egy épületbe, magas fába, vagy csak tereptárgyba, mert a magasságmérő előre felé nem lát.
A cirkáló légvédelme és korlátai
A hajón levő légvédelmi rendszerek
Ahhoz, hogy a rakétás cirkáló légvédelmét értékelni lehessen, ahhoz a hajón levő légvédelmi rendszerek alapvető működését szükséges ismerni. Ezek a következők:
Sz-300F Fort, közepes hatótávolságú légvédelmi rakéta-rendszer, az Sz-300PSz haditengerészeti változata. Ennek tűzvezető radarja, a 3R41 SzUO a hajó tatján található, jobbra/balra ± 175 fokban forgatható. A tűzvezető radar egyidejűleg 6 célpont követésére képes, de csak akkor, ha azok egy ± 30 fokos, tehát összesen 60 fokos zónán belül tartózkodnak. Közepes és nagy magasságú célok ellen a hatásos megsemmisítési zóna széle 90 km távolságban van, kismagasságon a radarhorizont határozza meg a maximumot. A zóna minimális távolsága 5 km, a minimális megsemmisítési magasság kvázi 0 méter, a komplexum felszínen úszó célok ellen is alkalmazható.
Az Sz-300F rendszer 64 darab rakétával rendelkezik, ezek függőlegesen indulnak, gázkatapult löki ki őket a tubusokból függőlegesen. Ezek után indul a rakéta hajtóműve, és fordítja a cél felé a rakétát. A rendszer 5 másodpercenként képes egy rakétát indítani.
OSzA-MA, lényegében az OSzA-AKM kis hatótávolságú csapatlégvédelmi rendszer haditengerészeti változata. Ebből kettő van telepítve, szintén a hajó tatján, egy a bal, egy a jobb oldalon. Ezek csak az egyik oldalra, illetve hátrafelé tudnak tüzelni, tüzelési zónájuk kb. 10 fokos átfedésben van. A rendszer névleges maximális megsemmisítési távolsága kb. 10,3 km, mini mális távolság 1,5 km. A minimális megsemmisítési magasság kvázi 0 méter. A szárazföldi változata kvázi éppen csak a föld felett függeszkedő helikopterek megsemmisítésére is képes.
Az OSzA-MA tornyok egyenként 20 rakétával bírnak, a kétkarú indító karjain 1-1 rakéta tárolható, azok indítása után a tornyok újratöltése szükséges. Ez a második rakéta indítása és repülése közben is lehetséges, hiszen a radar egy másik tornyon van.
A-213 Vimpel-A, hatcsövű, 30 mm-es űrméretű, AK-630M gépágyú párokkal operáló közeli légvédelmi rendszer. Ezekből három rendszer van telepítve, a fegyvertornyokból így összesen hat. Egy pár a hajó orr-részén, egy-egy pár a hajó jobb és bal oldalán, a hajónak kb. közepén. Egy pár fegyvertoronyhoz tartozik egy MR-123 típusú tűzvezető radar.
A hajó orrán levő gépágyúk balra/jobbra körülbelül ± 140 fokig képesek tüzelni, a hajó oldalán levő párok kb. ± 75 fokban. Ez azt jelenti, hogy előrefelé és oldalra szinte minden esetben képes két pár torony tüzelni. Viszont a hajó tatjának irányában egy kb. ± 15 fokos holt zónájuk van gépágyúknak.
A Vimpel-A hatásos lőtávolsága repülőgép méretű célok ellen 4 km, közeledő rakéták ellen 1,5 km, de inkább ennél kisebb. A támadó rakéták és robotrepülőgépek esetén inkább csak utolsó néhány száz méteren várható csak találat, több másodperc hosszú sorozatok leadásával, sok száz lőszer felhasználásával.
A légvédelmi rendszerek képességeinek megértéséhez szükséges néhány fogalommal megismerkedni. Akik már látták a légvédelmi rakéta-rendszereket bemutató sorozat eddig megjelent részeit, azok számára ismerősek lesznek.
Célcsatorna. Ez azt jelenti, hogy egy időben hány célpontra tud tüzelni a rendszer. Az Sz-300F 6 célcsatornás, az OSzA-MA egy. Egy pár AK-630M egy időben egy célra tud tüzelni, tehát az is egy célcsatornás.
Rakéta csatorna. Ezt azt határozza meg, hogy a rendszer hány rakétát képes egy időben célra vezetni. Az Sz-300F 12 rakéta csatornás, de ezek a célcsatornákhoz vannak rendelve. Minden célcsatorna 2 rakétát képes kezelni, nem lehetséges azokat más módon elosztani. Tehát a rendszer nem támadhat például 4 célt 12 rakétával, csak nyolccal. Egynél több célcsatorna nem állítható rá egy célpontra.
Az Sz-300F Fort gyakorlatilag az Sz-300PSz képességeivel bír, de tűzíve szűkebb annál, ahogy már említve volt, csak 60 fok. Képes a 90 km hatótávolságú 48N6 rakéta alkalmazására. Eredetileg az 5V55RM, 75km hatótávolságú változatot hordozta, ez 1984-ben került rendszerbe. Mivel az 5V55RM rakéták élettartama lejárt, így hozzá integrálták az Sz-300PM 150km-es hatótávolságú 48N6 rakétáját, viszont az Sz-300F komplexum ettől még csak 90 km távolságig képes a rakétát célba vezetni. A tűzvezető radar és számítógép képességei korlátozzák le a rendszert.
Az Osza-MA a szárazföldi AKM változattal szemben csak 1 rakéta csatornás, egy időben csak egy rakétát tud célra vezetni, nem kettőt. Abban is eltérő, hogy megtartotta a különálló antennatorony és indítóállvány elrendezést - eredetileg ez volt az OSzA koncepciója -, illetve a “menetből tüzelés” képességét, amire a szárazföldi változat nem képes, csak álló helyzetből. A hajó mozgása közben is képesnek kell lennie tüzelni, hiszen a hajó nem képes úgy megállni, mint egy szárazföldi jármű. A tenger hullámzása, a szükséges kéttengelyes stabilizáció megvalósítása miatt viszont csak egy rakéta csatornával bír. A rendszer 70%-ban azonos a szárazföldi OSzA-val, és ugyanazt a 9M33 rakéta családot használja. A különálló antenna-tornyon nem csak a rendszer tűzvezető radarja, de saját célfelderítő radarja is megtalálható.
A rakéta csatorna fogalma nem értelmezhető az AK-630M gépágyúk számára, itt inkább úgy fogalmazhatunk, hogy két 30 mm-es gépágyú tüzel egy adott célpontra.
Nézzük a további tényezőket, amik befolyásolják egy légvédelmi rendszer lehetőségeit. Első lépésben ismerkedjünk meg a ciklusidő fogalmával. Ez azt az időt takarja, ami a célfelderítéstől kezdve tart, az első tüzelésen át, ameddig az indított rakéta a célig repül, a találat kiértékeléséig és az akár ismételten szükséges tüzelés elhatározásáig. A célpont sebessége határozza meg, hogy mennyi idő alatt ér a hajóig. Tehát az első felderítési távolság, a célpont sebessége, és az ezekből a hajó eléréséig tartó időt kell a ciklusidőhöz hasonlítani.
A célpont repülési magassága határozza meg, hogy az mekkora távolságból deríthető fel, a radarhorizont korlátozza a felderítési távolságot. Ezt az Sz-125 Nyeváról szóló videó már tisztázta. A hajó nagy hatótávolságú, 3D célfelderítő komplexuma az MR-800 Flag, amelyet két különálló lokátor alkot, az MR-600 Voszhod és az MR-710 Fregat-M. Ezek két különálló árboc tetejére vannak telepítve. A radar a célpontok magasságát is képes mérni, ellentétben a korábbi légvédelmi rendszereknél bemutatott P-12/18 vagy P-15 radarokkal szemben.
A korabeli szovjet anyagok megadják a megsemmisítési valószínűséget kismagasságon közeledő rakéta vagy robotrepülőgép méretű célpont ellen. Ez egy rakétával az Sz-300F esetén 60%. Az Osza esetén sajnos ennél tágabb becslést ad meg, a cél komplexitásától függően 40-90%. A kismagasságon közeledő kisméretű cél miatt ezt 40%-nak vesszük.
Egy pár AK-630M toronyra a megsemmisítési valószínűséget 80%-nak vettem fel. Annak bemutatása, hogy ez mi alapján történt, az egy teljesen külön videó témája, mert ez olyan hosszú levezetést igényel, hogy ezt nem részletezem. Többszöri próbálkozás, vagyis többszöri rakétaindítás összesített, vagyis kumulatív megsemmisítési valószínűsége a binomiális tétellel számítható ki.
Sz-300F alapesetek
Ezek után vegyünk egy nagyon egyszerű példát, tegyük fel, hogy a hajó 1. fokú harckészültségben van. A felderítő radarok üzemelnek és az MR-800 Flag rendszer folyamatosan célt keres. A 20 méter magasan levő antenna 10 méter magasságban közeledő Neptune robotrepülőgépet 31,5 km távolságban érzékel. Viszont a cél pályájának értékeléséhez a felderítő radarral több egymásutáni mérésre is szükség van, ezek után indulhat meg a célátadás a légvédelmi rendszerek számára. A Neptune sebessége 0,8 Mach, vagyis 270 m/s. Első körben tegyük fel, hogy csak egyetlen Neptune közeledik. Ekkor a következő folyamatok zajlanak le időrendben:
- Célmegjelölő lokátorral történő célfelderítés, azonosítás, célmegjelölés átadása az Sz-300F komplexumnak: Ennek időigénye kb. 15-20 másodperc. A célmegjelölő lokátor forog, és második vagy harmadik fordulata után jön csak a cél nemzeti hovatartozásának azonosítása, majd az elhatározás a cél átadására a tűzvezető radar számára.
- Célmegjelölés fogadása Sz-300F-fel, a tűzvezető radar antenna célirányba fordítása, ez 5 másodperc 90 fokos fordítás esetén.
- Cél elfogása, azonosítása, célleküzdésre való elhatározás meghozása, első rakéta start ideje, összesen 10 másodperc
Így eddig eltelt 20+5+10+5, vagyis 35 másodperc, ami alatt a cél megtett 0,27 km/s x 35 s = 9,5 km-t.
A cél ekkor 31,5-9,5 = tehát 22 km távolságban van.
Az 48N6 rakéta átlagos repülési sebessége kis magasságú célokra való tüzeléskor kb. 1 km/s. Az elfogó rakéta és a célpont együttes közeledési sebessége, ami 1+0,27, tehát 1,27 km/s. Az első találkozási pont számítása, a rakéta és a robotrepülő relatív sebességéből adódik, ebből és a távolságból számolható a célig tartó repülési idő.
Tehát: 22 km/ 1,3 km/s = 17,3 másodperc. Ez alatt Neptune megtett 4,7 kilométert, tehát találat, ha volt, akkor az 17,3 km távolságban következett be, ha második rakéta talált, akkor az 15,9 km távolságban történt, mert 5 másodperc telik el két rakéta indítása között.
Mi történik akkor, ha egyik rakéta sem talált? Folytatni kell a harci munkát, tehát:
- A cél megsemmisítésének megfigyelése (ez automatikus) kiértékelés, újbóli célleküzdésre való elhatározás meghozása, ez összesen 10 másodperc.
Eltelt 10 másodperc, ami alatt a cél megtett 2,7 kilométert. A célpont ekkor 15,9 - 2,7, tehát 13,2 km távolságban van, ekkor indul a 3. rakéta. A harmadik találkozási pont számítása szintén 1,27 km/s rakéta + célpont átlagsebességgel történik.
13,2 km távolságot 10,5 másodperc, ez alatt a Neptune 2,8 kilométert haladt, tehát az elfogási távolság 10,4 km távolságban van a harmadik indított rakétával, és 9 km távolságban, ha csak a negyedik rakéta találta el a célt.
Tehát összesen 2 tüzelés, 2 + 2 = 4 rakéta kivezetése lehetséges egy darab célra, mivel több célcsatorna nem dolgozhat rá, illetve a rendszer ciklus ideje több indítást nem tesz lehetővé.
Oké, ez szép és jó, de mekkora a megsemmisítési valószínűség? Az első indított rakéta megsemmisítési valószínűsége 60%, két rakétával ez 84%-ra nő. Már ez sem alacsony, igen jó esély van az első kétrakétás sorozattal lelőni a célt. Amennyiben mégsem talált az első kettő, akkor a harmadik indított rakétával a megsemmisítés valószínűsége 93%-ra nő, míg a negyedik rakéta 97,5%-ra emeli azt.
Ez a levezetés azt feltételezte, hogy csak egy darab Neptune robotrepülőt kell lelőni. Na, de mi a helyzet akkor, ha több támadóeszköz közeledik? Ez az egyszerűség kedvéért legyen pontosan hat célpont. Akkor a rendszer több célcsatornája párhuzamosan, egy időben dolgozik. Minden célpontra egy célcsatorna. Tegyük fel, hogy az összes célpont az Sz-300F tűzvezető radarjának ± 30 fokos tűzívén belül érkezik. Ha nagyon összetömörülve, mondjuk, legfeljebb 30 másodperces időablakon belül érkezik hat darab, akkor is, az Sz-300F képes akár mind a hatot lelőni. Ez az időbeli eloszlás lehetővé teszi azt, hogy 5 másodpercenként induljon el egy rakéta, amennyiben szükséges. Ha ennél nagyobb időközzel érkeznek a támadó robotrepülők, annál jobb a helyzet a cirkáló szemszögéből nézve.
A megfogalmazott valószínűségekből következik, hogy hat közeledő célból a rendszer már az első kétrakétás sorozattal több célpontot lelő. Minden egyes célra a kétrakétás megsemmisítési valószínűség 84%. Ezt egy próbálkozásnak összevonva 6 próbálkozásból a három siker esélye 99%, négy siker esélye 94%. Tehát hat bejövő célból gyakorlatilag biztosan megsemmisül három, de kicsit megengedőbben négy. Öt célpont lelövésének az esélye már csak 75%, hat célpont ellen a siker esélye csak 35%.
Ez alapján vegyük azt, hogy akkor hatból átjut két célpont. Balszerencsés esetben akkor további két rakéta indítása kívánatos két célpontra, ami lehetséges, van rá elég idő. Ezekre viszont akkor már mivel két rakéta indult, a kumulatív siker esélye célonként 97,5%. A maradék két cél lelövésének kumulatív valószínűsége 95%. Ez alapján a végeredmény az, hogy 6 db robotrepülőgép lelövéséhez 12 + 2x2, tehát 16 darab rakéta szükséges és szinte biztos a siker. Ha az első sorozat csak három rakétát lő le, akkor 18 darab rakéta szükséges, a várható túlélési arány a statisztikai kiegyenlítődést nézve kb. ugyanannyi.
A probléma akkor van, ha ennél több Neptune érkezik egy irányból egy rövid időablakon belül, mert az Sz-300F egyszerűen kifogy a célcsatornákból. Viszont, ha időben viszonylag széthúzva jönnek a célok, akkor egy már megsemmisített Neptune után felszabadul egy célcsatorna, az ráállhat egy másik célra. Viszont reálisan nézve ez nem jelent 2-3 célcsatorna újbóli felhasználásánál többet, ha az ellenfél egy rövid időablakba képes sűríteni az eszközök beérkezését. Tehát, a hajó legkülső védelmi rétegét akár már kb. 8-9 db Neptune képes túlterhelni, ha azok 1 perces időtartalom belül érkeznek.
Ha viszont nagyon széthúzva, de még mindig egy irányból jönnek a célok, akkor ameddig az Sz-300F bírja rakétával, akkor ennél lényegesen magasabban van a léc. Ha lefelé kerekítünk, akkor az Sz-300F átlagosan 16 rakétával semmisít 6 kismagasságon közeledő robotrepülőgépet, elég magas valószínűséggel. Tehát akkor 64 rakétával ennél négyszer többet, 24 célt képes lelőni az Sz-300F rendszer, és nagyon kis eséllyel jut át rajta egy Neptune vagy más hasonló támadóeszköz. Ennyi célnál már viszont azért lehet számítani arra, 1 vagy kettő átjut.
Figyelem, a modell egyszerűsítéseket és feltételezések tartalmaz, de még ez a modell is jobb, mint a semmilyen modell. Annak használatával jó mennyiségi és minőségi becslés adható a hajó védelmére vonatkozólag.
Az OSzA-MA és Vimpel-A színre lépnek
Viszont mi történik akkor, ha átjut egy robotrepülő kétszeri Sz-300F tüzelés után? Nem feltétlenül az Sz-300-nak kell ezekre a célokra ismételten tüzelni, főleg, ha távolabbi célok is vannak vagy éppen más irányba kell átállni. Ekkor jutnak szerephez az OSzA-MA-k és az AK-630M fegyvertornyok. Tegyük fel, hogy az OSzA-MA rendszer nem tüzel arra, amire az Sz-300F, csak egy pár gépágyú. Akkor a 80%-os megsemmisítési valószínűségű AK-630M tornyok és a 97,5%-os négyrakétás Sz-300F kumulatív valószínűsége 99,5%-ra nő.
Ez alapján inkább tűnik reálisnak, hogy az Sz-300F minden bejövő célra, csak két rakétát használ fel, és az ezeken átjutó célokra dolgozik az OSzA-MA és/vagy legalább egy pár AK-630M. Az Sz-300F kétrakétás tüzelése, majd egy pár gépágyú kumulatív sikerességi valószínűsége 97%.
Oké, de akkor az OSzA mikor és hogyan kezd célra dolgozni? A modell szerint a második közepes hatótávolságú rakéta találata kb. 15,9 km távolságban van, ami után eldönthető, hogy szükséges-e újra tüzelni.
Ennek eldöntési ideje legyen 10 másodperc majd következik tüzelés. Eddig a célpont akkor megtett némi ráhagyással 3 kilométert, tehát 12,9 kilométeres céltávolságnál indít rakétát az OSzA. A rakéta átlagsebessége kb. 600 m/s, tehát a közeledés 870 m/s. Az elfogási idő ezzel 15 másodperc, ami alatt a Neptune 4 km-et tesz meg, a találat 8,9 km távolságban van. Ha ismételten szükséges tüzelni, ennek idő igénye 10 másodperc, tehát 6,2 km távolságban indul a rakéta. Az elfogásig szükséges idő 7 másodperc, ez alatt a robotrepülő 1,9 km-et tesz meg, tehát az elfogási pont 4,3 km távolságban lesz.
A modell alapján az Osza-MA még akkor is képes kétszer tüzelni, ha az Sz-300 után kerül csak sor rá, akkor meg végképp, ha csak elve azon célokra áll rá, amire az Sz-300F-nek már nincs kapacitása vagy rálátása.
Tehát, ha két Sz-300F indítás után sem lőttek le egy célt, akkor még a 40%-os sikerességű OSzA további indításával is 90%-ra nő a várható összesített siker esélye. Az OSzA második tüzelésével 94%-ra nő.
Többirányú támadás elhárításának korlátai
Az igazán komoly gond azonban akkor adódik, amikor egyidőben, eltérő irányból érkeznek a célok és az Sz-300F-nek nincs lehetősége átállni a másik irányba, vagy eleve nem is tüzelhet. Ekkor fő fenyegetés irányába az Sz-300F dolgozik, a többi céllal meg az OSz-MA és az AK-630M-asok foglalkoznak és boldogulnak, ahogy tudnak...
Célszerűnek tűnik ilyenkor a hajóval úgy manőverezni, hogy az orron és oldalt elhelyezett AK-630M párok egy oldalra tudjanak tüzelni. Tehát az Sz-300F nélkül, egy irányba a tűzerő maximuma két pár AK-630M és az OSzA.
Ha csak egy OSzA rakéta indítása történik, akkor forrásban megadott legalacsonyabb 40% megsemmisítési valószínűség adódik ki. Két rakéta indításával is csak 64%. Emiatt célszerűnek tűnik ugyanarra a célra kis hatótávolságú rakétával és egy pár gépágyúval dolgozni. Amire az OSzA tüzelt és nem zuhant le, akkor arra tüzel az egyik pár AK-630M. Ekkor az esély a sikerre kb. 88% a modell szerint. A másik pár AK-630M az tartalékban marad. Ez dolgozhat bármi másra igény szerint 80% körüli várható sikerességgel, vagy tovább növelve a várható siker esélyét csatlakozhat az OSzA-hoz és a másik pár AK-630M-hoz.
Egy pár AK-630M tüzelését 80%-os megsemmisítési valószínűségűnek számoltam, emiatt, ha két pár AK-630M tüzelhet egy bejövő célra, akkor ez 96%-ra nő.
Egy OSzA rakéta indítás és egy pár gépágyú kumulatív sikerességének az esélye 88%, ami elég magas. Amennyiben két rakéta indításával számolunk egy pár gépágyúval, ez 93%-ra nő. Két OSzA rakéta és két gépágyú esetén a kumulatív megsemmisítése valószínűség 98,5%.
Látható, hogy még csak néhány egyszerű esetet bemutatva is mekkora feladat a célcsatornák helyes elosztása és koordinálása. Remélhetőleg ezek után sikerült legalább az alapjait felvázolni annak, hogy hol húzódik a hajó légvédelmének a határa. A modell helyes használatával és tetszőleges paraméterezésével a néző olyan eseteket számolhat ki, ami csak jól esik. A Szláva osztály képessége később természetesen összevetésre kerül pl. az amerikai rakétás rombolók és cirkálóival, de addig még sok víz fog lefolyni a Dunán...
Bizonyítékok, mi történhetett
Nos, láthattunk több elképzelhető fő forgatókönyvre is esetet. Egyes helyzetekben igen decens a hajó tűzereje, amikor a fenyegetés csak egy fő irányra koncentrálódik. Ennek fényében nehezen érthető, hogy hogyan sikerült a hajót annyira súlyosan megrongálni, hogy az végül elsüllyedt.
Az esetet követően olyan képek szivárogtak ki, amin látszott, hogy a találatot kapott hajón, az Sz-300F tűzvezető radarja békeidős parkolási pozícióban van. Ezen felül az OSzA indítók is békeidős, süllyesztett állapotban voltak és legalább az egyik felderítő radar pontosan előre nézett, szintén parkolási helyzetben. Nehéz elképzelni azt, hogy az előbbiek üzemeltek és találat után visszahúzták volna azokat, amikor a sérült hajó védelme is pont olyan fontos lett volna. Egyszerűen nem látok olyan értelmes forgatókönyvet, ami azt hozná ki, hogy találat után ezek valamiért visszatérnek alaphelyeztbe. Ha meg ezeket használták volna, akkor meg szintén miért így látszanak a fotókon?
Úgy tűnik, mintha a Moszkva csak a hajóforgalmat figyelte volna a vízfelszíni felderítésre használt radarjával, fenntartva a tengeri blokádot. Vagy talán még azt sem. Ami totálisan érthetetlen annak fényében, amikor mindenki mindennel is vizslatta a hajót. Az, hogy radar kisugárzás nélkül üzemeljen cirkáló, az teljesen értelmetlennek tűnik, amikor annak műveleti területe nyilvánvalóan ismert volt az ukránok számára, legalább nagyjából. Ennek alapján az ukránokat támogató nyugati országok felderítő eszközei szinte biztosan követték. Véleményem szerint nagyon furcsa mentalitás szükséges ahhoz, hogy ennek ellenkezőjében higgyen bárki is. Mivel a hajó elrejtőzni nem tudott, innentől fogva a minél jobb helyzetkép fenntartása tűnik célszerűnek és nem rádiócsendben hajózgatásnak, aminek a haszna szerintem nagyjából a nullához közelíthetett.
Elképzelhető, hogy nem akarták a harci üzemmód frekvenciáit, és jeltípusait az amerikai RQ-4 Global Hawk drón számára felfedni. Lehetséges, hogy szigorúan limitálták a kisugárzást, mivel amerikailak voltak a környéken.
A hajón állapota alapján nem az tűnik valószínűnek, hogy túlterhelték volna a hajó légvédelmét több irányból támadással. Ugyanis csak a hajó bal oldalán volt nyoma találatnak, illetve légvédelmi aktivitásnak sincs nyoma képeken. Az, hogy mennyi bevethető Neptune van egyáltalán, az is egy érdekes kérdés...
A hajó elleni támadás után kiadott műhold felvételeken a Moszkva mellett sokkal kisebb hajók is látszottak, de azok mennyiségéről és típusáról nincs adat. Hogy azokon milyen légvédelmi rendszer volt és mit csináltak nem tudni. Még, ha volt is megfelelő légvédelem azokon, a végeredmény alapján szintén az valószínűsíthető, hogy azok nem voltak harckészültségben vagy bekapcsolva.
Érdemes még szót ejteni a viszonylag közelben levő orosz tengeri fúrótornyokon levő radarokra, amik részben lefedték az ukrán tengerpart és a hajó közötti területet. Ezek hajók navigációjára tervezett eszközök, igen valószínűtlen, hogy a kb. 1000 km/h-val repülő robotrepülőket méretük és sebességük miatt észlelték volna. Ezen felül, mivel a Neptune programozható úton repül a legkézenfekvőbb ezeket elkerülni, a radar horizont alatt maradni. A Neptune hatótávolságába bőven belefért egy kis kitérő.
Lehetséges, hogy az orosz cirkálót szemmel tartó amerikaiak jelezték, hogy teljes rádiócsendben üzemel a hajó. Ezek alapján az ukránok gondoltak, hogy a kevés Neptune készletből 2-3 darab ide vagy oda nem számít, bepróbálkoznak. Ha sikerül, akkor a várható haszon nagy, ha nem sikerül, hát akkor meg ott egy a fene...
Ami viszont még meglepőbb, hogy egy ekkora hajó nemhogy harcképtelenné vált, de elsüllyedt. Erre aztán végképp nem számított szinte senki. A Neptune harci része kb. 150 kg, pont, mint az francia Exocet rakétáé. Ennek két találatát élte túl, a USS Stark fregatt, egy iraki támadást követően 1987-ben. Az igaz, hogy egyik rakéta harci része nem robbant fel, de akkor is, az egy kb. harmad akkora hajó volt, mint a Moszkva cirkáló. Ez nem vet túl jó fényt az orosz kárelhárításra sem, bár azt hozzá kell tenni, hogy a találat nagyon szerencsés helyen történt az ukránok számára.
A hajón található elektronikai hadviselési eszközök, de erről témáról nem nagyon lehet beszélni annak jellege és a sok bizonytalanság miatt. Az valószínűnek látszik, hogy az Neptune fázisvezérelt radarja ellen a Moszkva cirkáló 40 éves rendszerei kvázi hatástalanok. A hajó található dipólkötegeket, radarzavaró anyagot mini rakétagránátok segítségével lövik ki. De ezeket vélhetőleg nem használta a hajó, az eddig elhangzottak alapján. Ezek az Sz-300F rakéta indítók között vannak, de állapotuk a kiszivárgott fotókon nem látszanak jól.
Utószó
Lezárásként némi mellékszál, hogy történelmi ívet is kapjon sztori. 1967-ben az Eilat rombolót a nyugat számára váratlanul elsüllyesztette egy szovjet, P-15 Termit robotrepülőgépekből álló sorozat. Ezzel lényegében egy új korszak közöntött be, az irányított, nagy hatótávolságú hajó elleni robotrepülőgépek és rakéták korszaka, illetve az ellenük való védekezés feladata.
A fentiekre válaszul az Amerikai Haditengerészet 1977-től rendszerbe állítja a szintén szubszonikus AGM-84 Harpoont. A tömeges Harpoon csapás által jelentett fenyegetés elhárítására a Szovjet Flotta részére 1984-ben elkészült az Sz-300F Fort légvédelmi rakétakomplexum, a szárazföldi Sz-300PSz rendszer haditengerészeti változata. Illetve a Buk rendszer is kisebb hajók számára, de ez legyen majd egy másik videó témája...
A Harpoon lemásolását célul tűző H-35 projekt már 1978-ban megkezdődött a Szovjetunióban, de az önrávezető fej megalkotásának problémái miatt csak 1992-ben fejeződött be nyugati alkatrészek felhasználásával, az ország széthullása után. A Szovjetunióból történő kiválása után Ukrajna a H-35 alapján 2021-ben állítja rendszerbe az
R-360 Neptune-t. Ez lényegében a H-35 nagyobb hatótávolságú, és korszerűbb elektronikával rendelkező leszármazottja.
A történet vége, hogy 2022-ben a Harpoon elleni harcra eredetileg tervezett Sz-300F Fort légvédelmi rakéta rendszerrel felszerelt, a Fekete Tengeri Flotta zászlóshajóját elsüllyeszti a Harpoon lemásolásával, majd továbbfejlesztésével készült robotrepülőgép. Érdekes egy kanyar volt ez no...
Az erre fogékonyak számára érdekes lehet az eset szimbolikus üzenete is. Nevezetesen, hogy Moszkva elsüllyedt, a terveivel együtt. A II. világháború elején a Graff Spee zsebcsatahajó elvesztése után a németek sürgősen étkeresztelték az osztály Deutschland nevű, azonos osztályba tartozó testvérhajóját Lützowra. Nehogy megtörténhessen az a kínos eset, hogy Németország elsüllyed. Úgy látszik, egyesek nem tanultak a történelemből...
Közreműködők
- Molnár Balázs Grafika, animáció, szöveg
- Hpasp Technikai lektor
- Cifka”Cifu” Miklós Technikai lektor
A Patreon csatorna elérhetősége az extra tartalomhoz és a csatorna támogatásához.
