Előszó

2025 március 21-én, az Amerikai Egyesült Államok Elnöke személyesen jelentette be, hogy a Boeing nyerte meg az Új Generációs Légi Fölény, vagyis a Next Generation Air Dominance vadászgép fejlesztésére és gyártására kiírt tendert. De, hogy ez mit is takar, mi a projekt háttere és annak vélhető műszaki tartalma? Lássuk hát…

F-47, de miért?

A hidegháború alatt az Egyesült Államok lényegében végig képes volt fenntartani az előnyt vadászgép fejlesztés területén a Szovjetunióval szemben. A hidegháború végén megjelentő 4. generációs szovjet vadászgépek, a MiG-29 és Szu-27 hívták életre az ATF programot, amiből végül az F-22-es született, az első alacsony észlelhetőségű, vagyis lopakodó vadászgép.

A hidegháború lezárulta után, az Szovjetunió szétesését követően az F-22 Raptor gyártása már-már céltalannak tűnt. Emiatt nagyon alacsony ütemű sorozatgyártás mellett, mindössze 187 példány után 2012 elején leállították az első lopakodó vadászgép sorozatgyártását. Hogy ezt kontextusba helyezzük, jelenleg az F-35 három eltérő változatából évente kb. 150 példányt gyártanak, majdnem annyit, mint 2000 és 2012 között az F-22-ből összesen.

Az F-22-es alapjai tehát messzire nyúlnak vissza, emiatt a Raptor flotta fenntartása egyre nagyobb kihívást jelent, mert az egykor korszerűnek számító alkatrészeit lehet, hogy már nem is gyártják. Ráadásul időközben Kína minőségi és mennyiségi téren is dimenzióváltást hajtott végre a ’2000-es évek első éveihez képest. A Szu-27 családon alapuló és azokból fejlesztett, és már hazai gyártású vadászgépek mellett a J-20 prototípusa 2011 év elején végrehajtotta első felszállását. Az elvileg lopakodó vadászgépből 2024-ig nagyságrendileg 200 darabnál is többet gyártottak már. Tehát az amerikai vadászgépek korábban stabilnak látszó fölénye a 2010-es évek végére nagymértékben erodálódott. Ez hívta igényre az az új vadászgépet, annak ellenére, hogy az F-35 vadászgép családot nagy mennyiségben gyártják és előreláthatólag még évtizedes léptékben gyártásban is marad.

A NGAD háttere

Megtörtént a nagy bejelentés, amiből Hofi Géza szavait idézve az átlagember megtudhatta azt, ami rá tartozik. A nagy büdös semmit. Na jó, ez talán erős túlzás, de a hidegháború végi, illetve poszt hidegháborús környezethez képest igen éles a kontraszt. Szinte teljesen zárt az NGAD program.

Ahhoz képest, hogy a ’70-es évek végén indult és abból megszülető F-117 alacsony észlelhetőségű, vagyis lopakodó csapásmérőnek még a létezése is titok volt 1988-ig, addig a B-2 lopakodó bombázó bemutatása már nyilvános esemény volt 1988 végén. Az ATF program is részben nyílt volt, a technológiai demonstrátorok fejlesztése és létezése, az YF-22 és YF-23 sem volt titkosítva, ahogy az abból születő F-22 program előrehaladása sem. Ugyanez volt a felállás a JSF programban, amiből végül az F-35 lopakodó vadászgép család született meg.

Ezzel szemben a NGAD programról szinte semmi részletet nem osztottak meg. A program létezésén kívül szinte semmit sem tudni a repülőgépről, pár elnagyolt fantáziarajzot leszámítva, ami vagy igaz vagy nem. Az egyetlen valamire való információ 2020 szeptemberében az volt, hogy az NGAD program keretében tesztrepüléseket hajtottak végre, már 2019-ben [1]Az NGAD projekt jövője ráadásul az elmúlt évbekben költségvetési és stratégiai okok miatt is bizonytalanná vált, egy ponton a program teljes újraindítása is felmerült. Illetve olyan gondolatok is elhangzottak, hogy a vadászgép és repülőgép fejlesztési programok túl merevek és nehézkessé váltak, ezért teljes más koncepció szerint kéne fejleszteni azokat, ami lehetővé tenné a gyorsabb, iteratív alapú fejlesztést és gyors gyártásba vételt, majd hadrendbe állítást. Ennek ellenére 2025 március 21-én Donald Trump amerikai elnök hivatalosan is bejelentette a Boeing győzelmét.

A tender utolsó körében a Boeing és a Lockheed Martin indult, miután a Northrop Grumman korábban önként visszalépett. Ennek valószínű oka, hogy a B-21 Raider lopakodó bombázó program mellett a NGAD-ban való részvételre nincs meg a szükséges erőforrás. Mivel nagyjából csak három olyan cég létezik a piacon, aki ekkora súlyú projekttel elbír, nem is nagyon lehetett más döntést hozni, főleg, hogy elkerüljék a Lockheed Martin teljes egyeduralmát a vadászgép gyártás területén.

Mibe fog ez kerülni? Egy repülőgép darabára akár a 300 millió dollárt is meghaladhatja, a teljes programköltség a 120 milliárd dolláros nagyságrendet is elérheti. [2]A magas ár oka, hogy a hivatalos nyilatkozat szerint meglepő módon mindössze 200 példány gyártásával számolnak első körben. Ez megdöbbentően alacsony mennyiség még akkor is, ha az embervezette vadászgépek mellé 1000 darab támogató, pilótanélküli drónnal számolnak. A drónok a Collaborative Combat Aircraft (CCA) projektben érkeznek majd, ami mellékága az NGAD programnak.[3]

A bejelentés szerint a jövőbeli F-47 vadászgép demonstrátora már közel öt éve repülési teszteket végez, így a tervek szerint a sorozatgyártás még Trump mandátumának lejárta, tehát 2029 előtt elindulhat. Az F-22 Raptorral szemben egy csökkentett képességű export változatot is kínálna szövetségeseinek az Egyesült Államok. Trump ennek kapcsán, egy 10%-os képességcsökkentet szintet jelölt meg, de hogy ezt hogyan kellene értelmezni, az teljes homály. Műszakilag egy ilyen kijelentés a legtöbb területen gyakorlatilag értelmezhetetlen zagyvaság. Ez jelentős változás lenne az F-22A Raptorra vonatkozó korábbi exportkorlátozáshoz képest. Az F-22-est anno Japán, Ausztrália és Izrael is megvásárolta volna, de ezen kéréseket mindig blokkolta az amerikai törvényhozás.

Még egy megjegyzés a margóra. A 2010-es évek legvégén elhangzottak olyan kritikák, hogy a programok túlságosan nagyra híznak, túl nagy tehetetlenségűek és túl hosszú az átfutásuk, emiatt drágák is. Az igény az volt, hogy agilisabb programokra van szükség, rövid fejlesztési idővel és életciklussal, ami akár 5 éven belül gyártható eszközhöz vezet. [4]A NGAD nem úgy tűnik, hogy közelíti ezt az 5 éves elvárást. Hiszen 2020-ban is repültek az első demonstrátorok, amit előtte nyilvánvalóan több éves tervezés előzött meg. Amennyire lehet tudni a gép tervezett ára továbbra is a csillagos eget verdesi.

Külön utakon

Meg kell említeni, hogy az egymással rivalizáló haderőnemek közös típusra való kényszerítése a jelek szerint megbukott. A JSF program egyik kulcsa volt, hogy a Légierő, a Tengerészgyalogság és a Haditengerészet egy legalább alapjaiban közös típust rendszeresítsen, mert így a fejlesztési- és az üzemeltetési költségek jelentősen csökkenthetőek. Végül messze nem sikerült a kívánt mértékben ezt megvalósítani, a három alváltozat három eléggé eltérő hajtómű-alváltozatot kapott, főleg a ’B’, mert a Tengerészgyalogság elvárása volt a rövid nekifutásból felszálló- és függőleges leszálló képesség.

Emiatt a NGAD teljes egészében légierős projekt, a tengerészet pedig a hordozófedélzeti alkalmazásra az F/A-18E/F Super Hornet váltótípusaként még a 2000-es évek közepén elindította az F/A-XX programot, amely azonban nem csak a légifölény, de a csapásmérés terén is magas elvárásokat támasztana a géppel szemben. Ez a program elléggé kacifántos úton halad, de jelen állás szerint megvalósul. Amúgy ott is az egyik pályázó a Boeing.

A NGAD kapcsán olyan hangok is hallatszottak, hogy jó döntés volt-e a Boeing cégre bízni ezt a munkát, mert az utóbbi 10 évben inkább csak cég kudarcai váltak ismertté. A Boeing 737 MAX elbaltázott tervezése és katasztrófája, a KC-46 program csúszása, amikor egy új tankergép összerakása tovább tartott, mint az Apollo program kezdete és az első holdraszállás között eltelt idő. Mondhatni az a vád hangzott el, hogy ezzel a megbízással lényegében kisegítik a céget a szorult helyzetében, ahogy tették az az F-15EX vadászgép megrendelésével, aminek racionalitása erősen megkérdőjelezhető. Lásd az erről szóló anyagot a csatornán.[5] Ezekkel szemben áll az MQ-25 Stingray, MQ-28 Ghost Bat, P-8 Poseidon, illetve a kezdeti gyermekbetegségeket legyőzve a rendkívül sikeressé váló B787 Dreamliner utasszállító.

Műszaki tartalom

Mi az, amit tudni lehet a repülőgépről, vagy ami legalább sejthető a hivatalos kommunikációból? Az új vadászgépnél már a program nevéből is levezethető, hogy az F-22 Raptor utódja lesz az új vadászgép. Az F-22A egy légifölény-vadászgép, földi célok elleni csapásmérés eredetileg nem is szerepelt Raptor repertoárjában. A lopakodó képesség eleve kizárta azt a tervezésekor a belső fegyvertér miatt. A hidegháború harcászati precíziós csapásmérő eszközei mind igényelték a külső függesztési ponton hordozást azok vezérlése miatt vagy lézeres célzókonténer használatát, ami kizárta az F-22-esen történtő alkalmazást. Csak a GPS vezérlésű csapásmérő fegyverek megjelenése tette lehetővé a precíziós csapásmérő képesség megteremtését, de ezt csak a Rator flotta kis része kapta meg. Nagyjából a gépek harmada gépes a JDAM bombacsalád egyes tagjainak és a GBU-39 SDB siklóbomba használatára.

Az F-47 az F-22-höz hasonlóan, nagy magasságban valószínűleg 1,7 Mach sebesség körül szupercirkáló képességgel bír majd, a hivatalos közlemény szerint a csúcssebessége meghaladja a 2 Mach-ot. A hatósugár terén is várható javulás, a vadászgép adaptív, vagyis változtatható kétáramúsági aránnyal rendelkező hajtóművet kap elvileg. Legalábbis erre utalnak egyes nyilvánosságra került költségvetési tételek.

A NGAD program jellege miatt a csapásmérő képesség másodlagossága vagy akár teljes kizárása is felmerülhet. Ez azért is valószínűsíthető, mert az F-35 család gyártása még évtizedes távlatban is folytatódni fog.

Az F-35 vadászgép számára a csapásmérő képesség megteremtésén volt a hangsúly. Az egyre inkább elterjedő több célcsatornás, területvédelmi képességgel bíró légvédelmi-rakétarendszerekkel szemben túlélőképesség növelése volt a cél. Kisebb csúcssebességgel és kisebb mennyiségű légiharc-rakéta hordozásával is megelégedtek, ellenben az F-35 a belső fegyvertérben képes olyan méretű és tömegű csapásmérő fegyverzet hordozására, amire az F-22 Raptor alkalmatlan. Tehát a csapásmérés feladata továbbra is az F-35 vadászgépé, illetve a B-21 Raider bombázó gépé lesz vélhetőleg. Az F-47-nél esetleg a méretéből fakadóan az SDB bomba alkalmazása „biztos, ami biztos alapon” beleférhet, mert nem szükséges akkora kompromisszumot kötni a belső fegyvertér méretére vonatkozólag, mint a sokkal nagyobb és nehezebb csapásmérő fegyverek hordozásakor.

Az F-47 kialakításáról csak vázlatos elképzelésünk lehet, hiszen eddig csak néhány fantáziarajzot láttunk és csak egy virtuális leleplezés történt, ahol csak a gép orr részét lehet látni, a farokrészét, a szárnyainak, vagy a hajtóművek szívócsatornának pontos kialakítását nem. Ezek alapján, amit le lehet szűrni, hogy szokatlan, felelé erősen döntött félszárnyakkal rendelkezik, melyek a Boeing korábbi lopakodó technológiai demonstrátorához, a YF-118G Bird of Preyhez hasonlítanak. Már, ha valóságot láthatjuk ezeken a rajzokon. Amik amúgy feltűnő hasonlóságot mutatnak egy a ’90-es években készített technológiai demonstrátoréval, az X-36-tal. Ezt még a McDonnell Douglas cég készítette, amit azóta felvásárolt, majd magába olvasztott a Boeing.

Az új vadászgéppel kapcsolatosan kihangsúlyozzák, hogy radarkeresztmetszete minden eddiginél kisebb lesz, tehát még nehezebb lesz lokátorral felderíteni. Hogy ezt a kijelentést kontextusba helyezzük, néhány szót erről számokban. A lopakodó képességnek elvi szinten nincs dedikált határa, de kérdés, hogy van-e értelme ezt-e egy bizonyos szinten túl fokozni, az már más lapra tartozik. Viszonyításképen a nem lopakodó vadászbombázók 1-10 m² radarkeresztmetszettel bírnak, mérettől és kialakítástól, illetve a besugárzási iránytól függően, de fegyverzet-függesztmény nélkül. A lopakodónak kezelt repülőgépek radarkeresztmetszete a 0,001 m², egy kb. 4 centiméter átmérőjű, tehát nagyjából golflabda méretű fémgömb nagyságrendjében van.

Ilyen kis radarkeresztmetszetű cél ellen a jelenleg ismert repülőgépfedélzeti, vadászgép lokátorok felderítési távolsága úgy 40-50 kilométer körül van. Tehát már ez is bőven elégséges a nem lopakodó vadászrepülőgépekkel szembeni dominanciához a látótávolságon túl vívott légiharcban, illetve a területvédelemre alkalmas légvédelmi rakéta-rendszerek ellen. A radarkeresztmetszet további egy nagyságrenddel csökkenése nem okoz számottevő változást a harcászati helyzetben. A felderítési távolság olyan kicsi lokátorral, hogy a kérdés már inkább az, hogy az infravörös felderítő rendszerek észlelnek-e előbb egy repülőgépet vagy sem, mint pl. az F-35-ön használt DAS. A körkörösen figyelő infravörös rendszerek miatt egy ponton túl lényegégen értelmetlen erőfeszítés tovább csökkenteni a radarkeresztmetszetet. A nagy magasságban, nagy sebességgel történő repülés a troposzféra felett történik, tehát az időjárás alig faktor az infravörös tartományban történő célfelderítésnél.

A lokátor előnye, hogy a célpont észlelése esetén képes mérni a célpont sebességét, irányát és távolságát is, amire egy infravörös célkereső alapesetben nem képes. Ez csak több infravörös érzékelő szinkronizált használatával lehetséges adatkapcsolaton keresztül, több repülőgéppel történő egyidejű észleléssel.

Amennyire lehet tudni, az F-22 radarkeresztmetszet 0,0001 m³, ami egy kis üveggolyóhoz hasonló méretű fémgömbbel van egy ligában. Tehát az F-35-höz képesti javulás csak visszatérés abba a tartományába, ami az F-35 előtt is elérhető volt már. Tehát a kijelentést érdemes a helyén kezelni a radarkeresztmetszetről. Attól, hogy lopakodóbb lehet az új vadászgép, mint az F-35, annak jelentősége lehet, hogy minimális...

Az NGAD program azonban nem csupán a vadászgépre összpontosít, autonóm, külső irányítás nélkül is működni képes drónok, új légiharc-rakéta, az AIM-260, illetve szenzorok és harctéri irányító rendszerek is részét képezik majd a fejlesztéseknek. Ezek egy része feltehetően külön programként fog lezajlani, de integrálva lesznek az F-47 projektbe, sőt, adott esetben talán a tovább szolgáló vadászgépekbe is. Az új rakétánál valószínű, hogy sikerült arányaiban a hajtómű szekció méretét az AIM-120-hoz képest megnöveli, ezzel kitolni a hatótávolságát. Ezt esélyesen a digitális technika fejlődése tette lehetővé és talán a harci rész hiánya, ha a rakéta közvetlen ütközéssel semmisíti meg a célt. Erre utal a rakéta számítógépes grafikán megjelenő barna sáv helye, ami a rakéta különböző szekciójának a határát jelzi.

Szintén felmerül az irányított energia, vagyis lézer fegyver használata. Viszont a lézerek eddig prezentált igen szerény teljesítményét és megsemmisítési távolságát nézve ez legfeljebb önvédelmi funkcióban képzelhető el, a vadászgép felé repülő rakéták megsemmisítése lehet a cél. Ahhoz, hogy 30 km feletti távolságból repülőgép méretű célok megsemmisítése legyen lehetséges, úgy nagyjából 2-3 nagyságrenddel, tehát cirka 100 vagy 1000-szer nagyobb teljesítményű lézerekre lenne szükség, mint ma használatosak. Valljuk be, ez elég sci-fi. Lézerfegyvert használó tornyok telepítése eddig nagyjából 5-10 ezer tonnás hajókra volt lehetséges, és még azok is 5-8 km távolságig hatásosak lefeljebb, sokkal lassabb és puhább célok ellen.

Természetesen a legmodernebb harcászati elektronikai fejlesztéseket kapja meg az új vadászgép, de erről még berendezések darabszámának szintjén sem eszik szó, nemhogy azok legalább közelítő paramétereiről. Hogy ez STAP technológiát használó AESA lokátort jelent vagy bármi olyat, amit eddig soha nem alkalmaztak, nem tudni. Nagyjából mindenki azt képzel, amit akar és amennyire vad a fantáziája.

F-47 6. generációs vadászgép? Valóban?

Az F-47-est 6. generációs vadászgép címkével látta el a hivatalos kommunikáció, ami egy manapság divatos terminológia, de van-e valóban alapja? Ezzel a kérdéssel már foglalkozott egy nem túl régi videó, lásd a linket a videó alatt.[6]

Röviden és tömören. A korábbi vadászgép generációk között mindig látszott az a képesség- és harcértékbeli eltérés, ami alapján ezt a jelzőt el lehetett sütni. Nem egy listán szereplő elemek mennyisége alapján sütötték rá ez az új vadászgépekre, hanem azért, mert az újabb generáció olyan új paraméterekkel bírt, amire a korábbi vadászgép generációk semmilyen korszerűsítéssel nem voltak képesek. Egy 4. generációs vadászgépből soha nem lesz lopakodó, a 4. generációt megelőző vadászgépek manőverező-képessége nem tudta megközelíteni az azt követőt stb.

Mivel szinte semmi konkrétum nem ismert az F-47 egyes feltételezett berendezéseinek meglétéről sem, pusztán egy lista alapján nem vezethető le, hogy miben lenne generációs ugrás egy F-22-höz képest az F-47, és hogy mitől nem „csak” egy másik, de fejlettebb 5. generációs vadászgép. Főleg, ha mondjuk az F-35 később megkapja ugyanazt a pilótanélküli drónt kísérőnek, mint az F-47.

Az F-47, amiben egészen biztosan újgenerációs, az a típusjelzése. Eddig az Egyesült Államok egyetlen elnöke sem igazította egy fegyver-rendszer típusjelzését az elnöki terminusának a sorszámához.

Említést érdemel, hogy 2024 december végén kiszivárogtak az első képek két új kínai új repülőgépről, amivel egyesek szerint szintén 6. generációs vadászgépek gyártását célozzák meg. A fent említettek miatt ebben az esetben is lehetetlen alátámasztani ezt az állítást. Viszont úgy néz ki, hogy az F-47 cirka 5 év előnyben van, hiszen a kínai gépek csak 2024 végén hajtották végre első felszállásukat – vagy legalábbis ekkora fotózták le őket először – addig az NGAD prototípusok a hírek szerint már 2019-ben is repültek.

[1] https://youtu.be/-lKEe4buasU

  https://www.twz.com/air/f-47-was-born-out-of-secret-x-planes-built-by-both-boeing-and-lockheed

[2] https://www.airforce-technology.com/projects/next-generation-air-dominance-programme-us/?cf-view

[3] https://www.defensenews.com/air/2025/03/05/f-for-fighter-air-force-combat-drones-get-novel-mission-designation/

[4] https://www.defensenews.com/digital-show-dailies/2019/09/16/the-us-air-forces-radical-plan-for-a-future-fighter-could-field-a-jet-in-5-years/

[5] https://youtu.be/HGBKVa2a-ug

[6] https://youtu.be/-lKEe4buasU

Közreműködők

• Molnár Balázs                                Grafika, animáció, szöveg
• Hpasp                                             Technikai lektor
• Cifka”Cifu” Miklós                           Technikai lektor

 A Patreon és Donably csatorna elérhetősége az extra tartalomhoz és a csatorna támogatásához.

https://www.patreon.com/militavia

https://www.donably.com/militavia-katonai-repules-legvedelem