Bevezetés
A 2007 szeptember 6-án éjfél után végrehajtott izraeli légicsapást egy szíriai nukleáris létesítmény ellen mély hallgatás követte. Egyik érintett fél sem kommentálta a történéseket. A hadművelet ismételt iskolapéldája volt a kockázatvállalásnak és profin kivitelezett végrehajtásnak. A térség meghatározó légiereje ismét demonstrálta képességeit egy kockázatos művelettel.
Mi volt az izraeli légicsapás előzménye és mi tette lehetővé a sikert? A professzionális tényezők mellett számtalan véletlen is Izrael kezére játszott. A hadműveleten keresztül jól bemutatható, hogy miképpen válik egy kockázatos politikai döntés kézzelfogható eredménnyé, és hogyan előz meg egy esetleges nagyobb, jövőbeli problémát.
De még mielőtt belekezdünk; a videó lektora Hpasp, messze a lektorálást meghaladó mértékben járult hozzá a tartalom elkészítéséhez. Az ő közreműködése nélkül ez az anyag nem jöhetett volna létre.
Azok számára, akik inkább a hangoskönyveket és animációt kedvelik a cikk anyaga videón, narrálva is elérhető.
Előjáték a drámához
A 2000-ben, a hatalomba fiatalos lendülettel érkező Bassár el-Aszad, az apja Háfez el-Aszad Izrael állammal szembeni kudarcain kívánt változtatni. 2002-ben felvette a kapcsolatot Dzsongillel, Észak-Korea vezetőjével. A találkozón megállapodott a yongbyoni 5 MW-os plutónium termelő grafit reaktor másolatának szíriai megépítésében. Természetesen ezt akkor nem verték nagydobra, a projekt szigorúan titkos volt.
Nem sokkal később, 2003 decemberében a britek és az amerikaiak bejelentették, hogy több hónapos tárgyalások után sikerült meggyőzniük Moammer Kadhafi líbiai vezetőt, hogy adja fel az atomfegyver megszerzésére irányuló törekvéseit. Kiderült, hogy a líbiai nukleáris program már meglehetősen előrehaladott állapotban volt. Izrael, amelyet minden szakaszból, a hírszerzéstől a titkos tárgyalásokig kihagytak, teljesen megdöbbent azon, hogy felderítése ennyire benézte a líbiai fenyegetést. Izraelnek sejtelme sem volt annak atomprogramjáról, nemhogy annak állapotáról. Ez intő jel volt. A politikai vezetés az esetet követően azt az elvárást fogalmazta meg a hírszerző ügynökségek felé, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek a potenciálisan fenyegetésként tekintett országokra. Az elhatározást tett is követte.
2007 márciusában, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség bécsi gyűlésére érkezett szír főképviselő szállodai szobáját a Moszad ügynökei átkutatták, miközben képviselő a belvárosban vásárolt. A szobában hagyott laptop merevlemezének tartalmát lemásolták. Az adatokból kinyerve világossá vált, hogy Szíria miben mesterkedik. Úgy lászik, a Mariahilfer Straße nem csak a vásárló turisták pénztárcájára, hanem a szíriai atom titkokra is veszélyt jelentett. A laptopon talált információkról pár nap múlva Meir Dangan, a Moszad vezetője, személyesen tájékoztatta Ehúd Olmert izraeli miniszterelnököt.
Ezt követően áprilisban Olmert személyesen tájékoztatta az Egyesült Államok elnökét a fejleményekről. George W. Bush éppen Irak lerohanása utáni időszakban volt, amit téves titkosszolgálati jelentésére alapozott, ahol végül nem találtak tömegpusztító fegyvereket. Emiatt az Egyesült Államok nem akart egy újabb hasonló tévedésbe belefutni, majd annak nagyon kellemetlen következményeivel szembesülni. Olmert végül azzal zárta a megbeszélést:
„Ha ti nem bombáztok, majd mi fogunk. Ez minden, amit mondhatok. Ne akarjátok tudni, hogyan és mikor...”
A politikai döntés tehát megszületett a légicsapásról. 1981-ben a kihívást a cél távolsága jelentette, nagyon messze volt, csak több nem baráti ország légterén keresztül lehetett oda- és visszajutni. A legnagyobb gondot a küldetés sikeres végrehajtása jelentette.
Miben volt más még a helyzet? Akkoriban Iraknak nem voltak olyan rakétái, amelyek elérhették volna Izraelt, és nem állt fenn egy szélesebb körű háború kitörésének valós veszélye amiatt, hogy Irak közvetlen válaszcsapást intézne Izrael ellen.
2007-ben viszont teljesen más volt a helyzet. Nem a támadás operatív sikere miatt aggódtak Izraelben, hanem annak lehetséges következményei miatt. Egy újabb arab-izraeli háború kirobbantásának veszélyét többen is reálisnak tartották. Szíria akár másnap reggel akár 100 darab ballisztikus rakétát is kilőhetett volna Izraelre, ami nyílt, nagylépékű háborúhoz is vezethetett volna.
A reaktor megsemmisítésére irányuló művelet előtt így az Izraeli Védelmi Erők (IDF) megkezdte a felkészülést a Szíria elleni nyílt háborúra is. A szárazföldi erők 2007 nyarán nagyszabású gyakorlatokat tartottak. Akkor még csak alig néhány magas rangú tiszt volt tisztában az előkészületek valódi okával, hogy ezekre a műveletek miért is volt szükség.
A célpont és ahhoz vezető út
A célpont tehát adott volt, az észak-koreai segítséggel épülő szír atomlétesítmény, ami Damaszkusztól nagyjából 400 kilométerre észak-keletre feküdt. Az épület egy szűk szurdok végében helyezkedett el, 1 km-re az Eufrátesz folyótól.
A reaktor Izraeltől légvonalban körülbelül 500 km távolságban feküdt. A probléma légvonalban odavezető úton található, a fővárost védő sűrű szír légvédelem volt. Ennek megkerülésére kellett törekedni, ez tette szükségessé a hosszú repülést. Viszont a célpont maga teljesen védtelen volt. A szírek úgy okoskodtak, hogy jobb, ha nem hívják fel a világ figyelmét az építkezésre és az atomprogramra a légvédelem látványos odacsoportosításával. Az irkai atomprogrammal teljesen ellenététes módon megpróbálták az egész projektet teljes titokban tartani.
A szír légvédelem megkerülésére alapvetően két lehetséges útvonal állt az izraeliek rendelkezésére. A déli útvonalon Jordánia fölött átrepülve, majd a jordán-szír határ után még 400 kilométert szír légtérben repülve a célig. Eközben Jordánia akár értesíthette Damaszkuszt az országa felett áthaladó Izraeli kötelékről.
Az Északi útvonal a NATO tag Törökország légterén át vezetett, majd egy 200 kilométeres, a szír légvédelem által nem védett zónán át közelíthették meg a célt. A török légvédelem esetleges működésével mindenképpen számolni kellett.
A célponthoz való repülés nagyjából 1100 kilométeres távot jelentett. Odafelé az utat végig éjszaka és alacsonyan repülve kellett megtenni, hogy a libanoni, a török vagy a szír nagy hatótávolságú radarok észlelését megakadályozzak. Visszafelé csak a nemzetközi légtér elérésekor lehetett a terepkövető repülés helyett gazdaságos utazómagasságra emelkedni, de ez is csak inkább opció volt. Diplomáciai okokból rejtve kellett tartani a gépeknek még az érzékeny légtér közelében is a jelenlétét. Emiatt nem zárható ki, hogy ezen a szakaszon is alacsonyan repültek a gépek Izraelig. Összességében a megtett út hosszabb volt, mint az Opera hadművelet alatt és az út nagyobb szakaszát kellett alacsonyan repülve megtenni.
Kalapács és kéz a szöghöz
Miután a választás az északi útvonalra esett Törökország légterén keresztül, a következő kérdés, amire választ kellett adni, hogy mivel hajtsák végre a támadást. Ez jelentette a repülőgép típust és az alkalmazott fegyverzetet is.
Felül az észak-Koreai Yongbyon-i, középen az épülő, míg jobb oldalon az immáron álcázott szír reaktor látható
Azért, hogy az észak-koreai reaktor jellegét elrejtsék, annak másolatát a szírek álcázó falazással és tetővel vették körül. Emiatt kívülről csak egy hatalmas betonkockának tűnt a létesítmény. Ennek elpusztítása legalább 6-8 darab 2000 fontos, vagyis kb. egytonnás precíziós bomba alkalmazását igényelte, hogy az okozott kár számottevő legyen és biztosítsák a szükséges redundanciát, ha a bombák egy része befulladna.
Az eddig ismertetett peremfeltételek tekintetében a választás ismét az F-16-os családra esett. Csak éppen az 1981-ben alkalmazott Block 1 változat helyett az F-16I Soufa (Vihar) változatával tervezték a csapásmérést. Ez lényegében az F-16D Block 52 többfunkciós vadászgép módosított változata, amit csak Izrael használ.
Az F-16I-t (az IAI által szállított) törzshöz illeszkedő üzemanyagtartály-párral szerelték fel (CFT - conformal fuel tanks). Az egyenként 450 gallonnyi, vagyis kb. 1700 liter extra üzemanyagot befogadó tartályok a törzs felső két oldalán vannak felszerelve. Nagyon alacsony légellenállásuk csak kis mértékben befolyásolja a repülőgép irányíthatóságát és növeli meg légellenállását a szubszonikus sebesség tartományban, viszont jelentősen növeli a repülőgép hatótávolságát.
Az F-16A Block 1-hez képest az F-16I már különféle precíziós támadófegyverekkel szerelhető fel és azok használatát további berendezések is segítik. Ahogy már a vadászgépes sorozat bemutatta, már az F-16 Block 25 változaton alkalmazott AN/APG-68 radar is hatalmas előrelépés volt az AN/APG-66-hoz képest. A térképező levegő-föld üzemmódja nagymértékben segítette a navigációt és a célpontok felismerését, éjszakai csapásmérést tett lehetővé már buta bombákkal is. Az F-16I ennek továbbfejlesztett változatával, az AN/APG-68(V)9 radarral rendelkezik.
Ezen felül a Rafael Litening-II célzó konténer harmadik generációs változatát is hordozhatták. Ez infravörös (FLIR), és CCD televízióval, lézer távolságmérővel van felszerelve. A rendszer lehetővé teszi a hátsó ülésben helyet foglaló fegyverkezelő operátor számára a földi célok felderítését, vizuális azonosítását és precíziós irányított fegyverekkel, GPS-vezérlésű bombákkal való támadását. Kiemelten fontos volt a csapásmérés eredményének vizuális visszaigazolása.
Nem csak ennyivel tudott többet csapásmérés terén, de a LANTIRN rendszer AN/AAQ-13 konténerét használva a Soufa alkalmassá vált a robotpilótával végrehajtott éjszakai terepkövető repülésre. A LANTIRN rendszer másik eleme az AN/AAQ-14 célmegjelölő konténer volt, de ahelyett a sokkal fejlettebb Litening-II-őt hordozták a gépek.
A vadászgépet a Pratt and Whitney F100-PW-229 hajtóművel gyártották. Ez az új, nagyobb teljesítményű hajtómű tette lehetővé, hogy az F-16I maximális felszálló tömege elérje az 52000 fontot, vagyis a kb. 23,5 tonnát. A Soufát nem csak erősebb hajtóművel, de természetesen a nagyobb tömegű üzemanyag és függesztmények miatt megerősített futóművel gyártották. A drámai mértékben megnőtt tömeget és légellenállást az erősebb hajtómű sem volt képes kompenzálni, de elhanyagolhatónak mondani a plusz tolóerő és jobb fogyasztás hatását nem lehet.
Viszonyításképpen, az Opera hadműveletben használt F-16A Block 1 maximális felszállótömege csak 35 ezer font, tehát 2/3-a volt csak az F-16I változaténak.
A támadásra induló F-16I Soufa fegyverzete a nyilvánosságra hozott fotók alapján a következőből állt.:
- 2 db AIM-120 AMRAAM légiharc rakéta önvédelemre, a szárnyak törő végéin az 1-es és 9-es tartón
- 2 db GBU-31 JDAM 2000 font (900kg) tömegű GPS-irányítású siklóbomba a 3-as és 7-es tartó pilonon
- 2 db 600 Gallon (2270 l) kapacitású póttartály a 4-es és 6-os tartó pilonon, az F-16A itt csak a kisebb 370 gallonos póttartály hordozására volt csak képes
- 1 db 300 Gallon (1135 l) kapacitású póttartály a törzs alatti 5-ös pilonon.
- 2 db törzshöz illeszkedő 450 Gallon (1700 l) kapacitású póttartály a törzs felső részén.
- Litening-II célzó konténer a szívócsatorna 5R pilonján.
- AN/AAQ-13 konténer, a LANTRIN rendszer éjszakai terepkövető repülést lehetővé tévő konténere a szívócsatorna 5L pilonján.
A képen látható F-16I Soufa tehát két önvédelemre szolgáló légiharc rakéta mellett, két 900 kilogrammos GPS irányítású bombát képes terepkövetésben céljához juttatni. A 870 gallon (3290 l) belső üzemanyag készletét, további 2400 gallonnal (9075 l) növelték meg így hatótávolsága jelentősen növekedett még függesztmények légellenállása ellenére is.
Az F-16CJ üzemeltetési kézikönyvét használva a fentiek figyelembevételével megbecsülhető a Soufa hatótávolsága. Ez kb. 2300 km, némi tartalékkal, végig terepkövető repülést feltételezve. Az F-16A és F-16C változatokkal, 600 gallonos póttartály és a törzshöz illeszkedő póttartályok nélkül a bevetés végrehajtása, végig alacsonyan repülve lehetetlen lett volna.
A támadás előkészítése
2007 áprilisában, az Izraeli Légierő bevetés tervezőinek egy szűk köre kezdte el a szíriai reaktor megsemmisítésének lehetőségeit vizsgálni. Ki kellett dolgozniuk a támadás után várhatóan kitörő totális izraeli-szír háború első két támadó hullámának célpontjait is. Mindezek tervezése a legszigorúbb titoktartás mellett zajlott.
A munka elején az 1981-es iraki reaktor, az 1985-ös tuniszi Palesztin Felszabadítási Szervezet főhadiszállás bombázásának levéltári anyagait, illetve a támadások után levont tanulságokat nézték át. Fontos szempontja volt a tervezésnek a cél észrevétlen megközelítése, megsemmisítése, majd a szintén észrevétlen hazatérés, mivel így csökkenteni lehetett a háború kitörésének esélyét.
Mivel a tervezők jelezni akarták, hogy a művelet koncepcionálisan különbözik az Operától, így a „Silent Tone” vagy „Néma Hang” nevet választották neki, utalva az észrevétlen behatolásra és távozásra.
A támadásra a 119. és a 253. század egy-egy F-16I géppárját jelölték ki a Ramon légibázisról. Egy esetleges török vagy szír készültségi vadászgép elfogás esetén a helyi légifölény biztosítására a 69. század négy F-15I gépe is a kötelék részét képezte, a Hatzerim légibázisról. Az F-15I lényegében az F-15E Izraelnek szánt exportváltozata volt. Ezek is rendelkeztek már törzshöz simuló üzemanyagtartályokkal, amikre a végig alacsonyan repülés esetén szükség is volt a három 600 gallonos póttartály mellett.
A három századból kiválasztott pilóták éjszakai nagy távolságú gyakorló repüléseket hajtottak végre, végig kismagasságban repülve a tenger és a sivatag felett. A pilótákkal csak annyit közöltek, hogy a gyakorlatok egy tervezett bevetést szimulálnak, de a leendő célpontot még nekik sem fedték fel. A pilóták erre fogadásokat kötöttek, de mint később kiderült, egyikük sem találta el, hogy mi lesz az…
Eközben megkezdődött a légierő felkészítése a várt totális háborúra. A repülőgépeket műszakilag a lehető legjobb állapotba hozták, a készleteket feltöltötték. A beavatottakon kívül senki sem értette, hogy az alig egy évvel korábban, 2006 folyamán lezajlott 2. libanoni háború után ugyan miért kell egy új háború kitörésére készülniük.
A bevetés, megszólal a „Néma hang”
2007 szeptember 5-én, este 7 órára összehívták a kiválasztott pilótákat. Az eligazítás termében az Izraeli Légierő főparancsnoka Eliezer Shkedi dandártábornok személyesen tájékoztatta őket a célpontjukról.
Ezt követően este tíz óra körül teljes rádiócsendben felszállt a Hatzerim légibázisról a 69. század négy F-15I gépe, majd két perccel később a 253. és a 119. század F-16I géppárjai is elindultak a Ramon támaszpontról. A gépeket valószínűleg azért nem telepítették át egy helyre, hogy a legkisebb feltűnést is elkerüljék. Bárki azt gondolhatta, hogy csak gyakorló repülésre szállnak fel a gépek, a szokásos napi rutin szerint.
Mialatt a kötelék a Földközi tenger felett kismagasságon a török partok felé repült, az izraeli miniszterelnök, a védelmi miniszter, a külügyminiszter, az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke és helyettese, a katonai hírszerzési igazgatóság vezetője, a műveleti igazgatóság vezetője és számos más magas rangú tiszt megérkezett egy különlegesen védett föld alatti háborús vezetési pontra.
Sem a libanoni, sem a szír, sem a ciprusi radarok nem észlelték a kismagasságon, a tenger felett repülő köteléket. Kirikhan török város lakóinak késő esti vacsoráját azonban mennydörgés szerű robaj zavarta meg, ahogy a gépek alacsonyan elhúztak a város mellett.
Éjfél körül az Eufráteszbe torkolló szurdok előtt a kötelék felugrott bombázási magasságba. A hátsó ülésben helyet foglaló fegyverkezelő operátorok képernyőjén megjelent a cél képe, annak beazonosítása nem okozott nehézséget. Ezt követően oldották a fegyverzetet. A 2000 fontos rombolóbombák elérték a kívánt hatást, a létesítmény elpusztították.
A célpont a bombatámadás előtt és után.
USS Arizona Pearl Harbor kikötőjében
Amikor a támadó kötelék utolsó gépe is kifordult a cél füstölgő romjai felől, elhangzott a rádióban a parancsnokságon várt kódszó „Arizona”. Bassár el-Aszad atomfegyver megszerzésére irányuló tervei pont úgy süllyedtek el a sivatag homokjában, mint ahogy a csatahajók kora végetért Pearl Harbor kikötőjében 66 évvel korábban.
A szír P-14 és P-18-as méteres hullámhosszú lokátorok továbbra sem észlelték a terepkövetésben haza felé tartó izraeli köteléket, amely a továbbiakban a török légtérben jó 300 km-t megtéve repült nyugati irányban a Földközi-tenger felé. Útközben az egyik F-15I pilóta a török Gaziantep településtől dél-keletre véletlenül oldotta az egyik üzemanyag tartályát, amit a török hatóságok egy mezőn másnap meg is találtak. A török radarok ugyan időközönként szakaszosan követték a tenger felé továbbra is alacsonyan repülő köteléket, de a Diyarbakir légibázisról későn emelt török F-16C Block 50 készültségi gép viszont már nem talált semmit.
A hajnali kettő táján leszállt pilótákat immáron a teljes harckészültségben álló bázis fogadta. A felfegyverezett gépek körül műszakiak voltak. Az eligazító termek tele voltak pilótákkal és behívott tartalékosokkal, akik a háború első két eltervezett bevetés hullámára készültek. A reaktoron elért találatok rövid kiértékelése után, a sikeres küldetés állománya is megkapta a leendő új szíriai célpontjuk adatait, a háború második hullámában felszálló kötelék részeként.
A „néma” előadás visszhangja
A leszállás után a felkészült izraeliek várták a szírek reakcióját. És csak vártak. És nem történt semmi. A sikeres támadást csak síri csend követte. Így a tervezett első két hullám fel sem szállt, az izraeliek által várt esetleges nyílt háború elmaradt. Másnap a szíriaiak csak egy közleményt adtak ki, miszerint:
„Cionista agresszorok hatoltak be a légterünkbe, de a szír légvédelem ellenállásába ütköztek, és szégyenszemre visszavonultak.”
Az észak-koreai kormány is határozottan elítélte Izrael akcióját:
"Ez egy nagyon veszélyes provokáció, amely alig marad el Szíria szuverenitásának szándékos megsértésétől és a regionális béke és biztonság súlyos megzavarásától".
Ehud Olmert, az Izraeli miniszterelnök telefonon hosszasan egyeztetett Recep Erdoğannal Törökország miniszterelnökével, hogy elsimítsa az légtérsértés által keltett diplomáciai hullámokat. A szír reakció kimerült abban, hogy a romokat rövidesen földdel elfedték, hogy a helyszín radioaktivitását csökkentsék.
A következő évtizedben a szíriai polgárháború folyamán előbb az Al-Kaida helyi fiók szervezete, az Al-Nuszra Front, majd az ISIS felügyelte a területet, ahol a lebombázott plutónium termelő reaktor egykor állt. Az „Opera második felvonása” nélkül könnyen a kezükbe kerülhetett volna az ott megtermelt hasadóanyag. Atomfegyvert természetesen nem, de piszkos bombát készíthettek volna a hasadóanyagból.
2011 áprilisában a polgárháború folyamán lehetősége nyílt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértőinek a helyszíni vizsgálatra, amikor a nyugattal szimpatizáló felkelők ellenőrzése alatt volt a terület. A NAÜ szakértői a helyszíni mérésekkel igazolták, hogy az izraeliek által a szíriai szurdokban megsemmisített célpont valóban egy titokban épített atomreaktor volt. Ezzel cáfolták Szíria azon állításait, melyek szerint nincsennek rejtegetni való atomtitkai.
2018-ban Izrael feloldotta a hadművelet titkosítását, így felkerülhettek a szír reaktor megsemmisítését jelző matricák az akcióban résztvevő gépekre, és a pilóták elmondhatták a családjuknak, hogy miben vettek részt jó tíz évvel ezelőtt.
Hogy miért volt érdemes felidézni ezt az eseményt éppen most? Ennek az anyagnak a megjelenése idején az Izraeli Légierő hivatalos honlapján a hadműveletről szóló cikkek és visszaemlékezések elérhetetlenné váltak, pedig alig néhány héttel korábban még elérhetőek voltak.
A másik, hogy 2023 március elején a NAÜ ellenőrei 83,7%-ra dúsított hasadóanyag részecskéket találtak egy iráni atomlétesítményben. Ez már közel atomfegyver gyártására alkalmas dúsítású hasadóanyag, amire civil atomprogramnak semmi szüksége nincs. A civil nyomottvizes reaktorok 3-4%-os dúsítású urán fűtőelemekkel üzemelnek, de kutató- és oktató reaktorok sem igényelnek 20-40%-nál nagyobb dúsítású hasadóanyagot. Izrael eddig nem hagyta, hogy térségben számára potenciálisan ellenséges ország atomhatalommá válhasson. Hogy erre Izrael elvi szinten milyen választ adhat, az viszont már egy következő anyag témája lehet...
Közreműködők
Molnár Balázs grafika, animáció, szöveg
Hpasp Technikai lektor
Cifka”Cifu” Miklós Technikai lektor
A Patreon csatorna elérhetősége az extra tartalomhoz és a csatorna támogatásához.
https://www.patreon.com/militavia
