Előszó

Az ’50-es évek végén Moszkva körül hadrendbe állt az Sz-25 Berkut légvédelmi rakéta-rendszer, majd fontosabb szovjet városok körül a 75-ös gyártmány család korai, átmenetinek szánt tagja az SzA-75 Dvina. 1959-től már az eltérő hullámhosszú tűzvezető radarral bíró Sz-75 Gyeszna gyártása zajlott. 1961-től a definitívvé váltó Volhov család Sz-75V majd M változata következett. Ezen rendszerek bemutatása a csatornán a korábbiakban már megtörtént. Azokban az anyagokban elhangzott alapokat a rakéta távirányítása és más kapcsolódó téma tekintetében ez az anyag nem ismétli meg, Az ismeretek frissítése céljából is hasznos a megelőző epizódok idevágó részeinek megnézése.

Azok számára, akik inkább a hangoskönyveket és animációt kedvelik a cikk anyaga videón, narrálva is elérhető

Bevezetés

A felvezetőben felsorolt légvédelmi rendszerek alapvetően közepes- és nagy magasságú, illetve nagy sebességű célok ellen készültek. Na de mi történik akkor, ha az gaz ellen ezt a hiányosságot felismerve taktikát vált és alacsonyan próbál a célpontig eljutni? A kismagasságú célok leküzdésének képessége később jelent meg az Sz-25 Berkut és a 75-ös gyártmány családnál is. A továbbfejleszthetőségük ezen a téren alapvetően behatárolt volt a tűzvezető radarjaik felépítése miatt. Az antennák legyezési zónájának kiterjedése miatt a nagyon kis helyszöggel érkező célok követésénél a földről vagy akár vízfelületről visszaverődő elektromágneses hullámok zavarjeleket okoztak, ami még szűrés esetén is elfedhette a célt.

Az Sz-125 Nyeva rendszer kifejlesztésének oka az SzA-75 Dvina, illetve a korai Sz-75 Volhov változatok kis magasságú célok elleni hatástalansága volt. Mindkettő minimális megsemmisítési magassága 3 km volt, ami csak később csökkent 300, majd 100 méterre.

Amikor a kismagasságú célok ellen tervezett Sz-125 rendszer fejlesztése megkezdődött 1957-ben, akkor még a Gyeszna sem állt hadrendben. Ennek ellenére látni fogjuk, hogy egyes megoldásaiban az a Volhovhoz hasonlít leginkább. A Nyeva légvédelmi rakéta-rendszert szintén Raszpeltyin vezetésével fejlesztették ki a
KB-1 tervezőirodában, ahogy az Sz-75 és az SzA-75-öt. Ezért a kettő közötti hasonlóság egyáltalán nem véletlen műve. Azonban a fejlesztés nem ment simán, aminek egyik fő oka egy elképesztően banális hiba volt.

Eredetileg a V-625 jelzésű típus tervezték a Nyeva rakétájának, de végül a V-600-at kapta meg, ami a haditengerészeti M-1 Volna rendszer rakétája volt. A cserét az tette szükségessé, hogy a tesztelés során több tucatnyi próbaindítás alatt a rakéta képtelen volt tartani a vezérlés által meghatározott irányt és állandóan balra tért el. Ennek oka egy másolási hiba volt az egyik terven, ahol a 3-as szám helyett véletlenül 8-as szám került. Emiatt viszont az első és második fokozatot összekötő elem kismértékben aszimmetrikus lett. A több, mint fél méteres átmérőjű fődarabon a néhány mm-es eltérés szabad szemmel nem volt feltűnő, de számottevő aerodinamikai hatása volt ennek a hibának. Az egyetlen elírás által okozott anyagi kár hatalmas volt. Több hónap munkája és több tucat tesztindításra fordított erőforrás ment veszendőbe. A hiba felderítése és kijavítása ellenére a V-625-ös rakéta típust, és fejlesztőjét a továbbiakban parkolópályára tették.

A rendszer tervezési alapja

Mielőtt a rendszer részletes bemutatására rátérnék, első körben gondoljuk át, hogy a megsemmisítési zóna távolságának a maximuma hogyan alakul, amennyiben alacsonyan repülő célok leküzdése az elvárt feladat.

A felderítési távolságot korlátozza a radarhorizont, ami a földfelszín görbületéből adódik. Tökéletesen sík terep estén, 10 méteres antenna magasság és 30 méteren közeledő célpont esetén a maximális felderítési távolság mindössze 35 kilométerre adódik. 60 méteres repülési magasság esetén ez 45 kilométerre nő, 100 méteres repülési magasságnál 55 kilométer a lehetséges legnagyobb felderítési távolság. Tehát a korábbi légvédelmi rendszerek megsemmisítési zónája alatt repülő célok első észlelése nagyjából 35-45 km távolságban volt várható. Akkoriban nagyjából fél perc volt a harckészültségben levő rendszerek reakció ideje. Ennyi idő telt el az első észleléstől a rakéta indításáig. Erre jött rá a rakéta repülési ideje, a célponttal való találkozásig. A célpont sebességét is figyelembe véve ezen fő paraméterek jelölték ki, hogy mekkora távolságig kell elrepülni a rakétáknak, hogy hol lesz a megsemmisítési zóna széle.

Ezek után nézzük a potenciális célok sebességét. 100 méter alatti repülési magasságot figyelembe véve lényegében nem létezik 1,3 Machnál nagyobb sebességre képes repülőgép még ma sem, nemhogy az 50-es évek végén. Az elérhető maximális sebességet a sűrű légkör korlátozza le, a hatalmas légellenállás és a súrlódás miatti felmelegedés is gátolja a nagyobb sebesség elérését. De még ez az 1,3 Mach is teljesen elméleti, mert csak maximális utánégető teljesítmény használatával képes bármilyen repülőgép elérni és tartani ekkora sebességet, ráadásul csak fegyverzet nélkül. Ilyen teljesítmény használata mellett a legtöbb repülőgép 6-8 perc alatt szinte a teljes belső üzemanyagkészletét felhasználná. Tehát még fele ennyi ideig használva is ez a lépés lényegében használhatatlan mértékűre csökkentené azok hatósugarát.

Ez alapján kijelenthetjük, hogy a reálisan számításba vehető célsebesség az ember vezette gépeket nézve hangsebesség közeli, de valójában kismértékben az alatti volt kismagasságú célok esetén. A nagy magasságban kétszeres hangsebességgel haladó AGM-28 Hound Dog rakéta is csak 0,83 Mach sebességgel volt képes haladni a kismagasságú támadási profilját használva, ami amúgy töredékére redukálta a rakéta hatótávolságát. Tehát az új légvédelmi rendszernek nem kellett képesnek lennie háromszoros hangsebességű célok leküzdésére, bőven elég volt nagyjából a kétszeres hangsebességű célok ellen is hatásosnak lennie. Ezzel lényegében minden reálisan számításba vehető ember vezette gép és az AGM-28 rakéta is leküzdhető volt, még akkor is, ha az utóbbi nagyobb magasságon és gyorsabban repült.

A célsebességet nézve, ha egy radar 35 kilométer távolságban derít fel kis magasságban, 300 m/s sebességgel közeledő célt, akkor az első észleléstől számolva, fél perc múlva már csak kb. 26 kilométer távolságban lesz a rakétaosztálytól. Amennyiben az új rendszer rakétája nagyjából 600 m/s átlagsebességre képes, akkor a rakéta elfogási pontja nagyjából 17 km távolságban lesz a rakétaosztálytól. Tehát ennél nagyobb megsemmisítési távolsággal bíró rakéta készítése felesleges, mert annak kinematikai hatótávolsága nem volt kihasználható az akkori technológiai színvonal mellett. A fenti gondolatmenetet tartsuk észben, mert ennek a jövőben nem egyszer lesz még jelentősége a légvédelmi rakéta-rendszerek paramétereinek meghatározásakor.

Kismagasságú célpontra tüzeléskor az akkori tűzvezető radarok és a rádió-parancsközlő vezérlés együttes korlátjai miatt a rakéta is végig alacsonyan, a sűrű légkörben repült. Emiatt a kismagasságú célok ellen tervezett rakéta nagy magasságot is képes elérni. A növekvő magassággal ritkuló levegő ellensúlyozza, hogy a rakétának magasra kell felkapaszkodnia. A légkör fékező hatása kismagasságon erősebb, mint a gravitáció legyőzésére fordított energiamennyiség. Lényegében emiatt volt nagyobb magasságban haladó célok ellen nagyobb a Volhov megsemmisítési zónája (lásd lent), ahogy azt korábban már láttuk. Tehát, bár a Nyevát kismagasságú célok ellen tervezték, ettől függetlenül a képességei lehetővé tették közepes- és nagy magasságban repülő célok leküzdésére is.

Az Sz-125 rendszer radarjai

A Nyeva rendszer alapvető felépítése hasonlított a Volhovra, de annak egyszerűsített változata volt, eltérő fő berendezésekkel. A rakétaosztály itt is rendelkezett célfelderítő radarral, de annak hatótávolsága számottevően kisebb volt még a Dvinához rendszeresített P-12-höz képest is, hiszen rakéta kisebb megsemmisítési zónája miatt kisebb hatótávolságú felderítő radar is megfelelt. A kis magasságon repülő célok körkörös célfelderítését a P-15 vagy P-19-es típus látta el. Mindkét változat maximális impulzus teljesítménye 300 kW volt. Ez amúgy nagyobb, mint a Volhovhoz tartozó P-18 260 kW értéke.

Ennek oka, hogy az SzDC működési alapelve követelte meg a 300 kW teljesítményt, a kismagasságú és földháttérben repülő célok felderítéséhez. Viszont emiatt égháttérben is relatíve nagy távolságból voltak érzékelhetőek a célpontok, de csak korlátozott magasságig az antennák kialakítása és azok nyalábformálása miatt. A lényeg a kismagasságú célok felderítése volt, a közepes és nagy magasságú célok elleni nagyobb távolságú felderítési képesség csak kiadódó érték volt, nem képezte a tervezési alap részét. Az univerzális radarok kora nem jött még el. Nagyon nem.

Mind a P-15 és P-19 maximális felderítési távolsága közepes magasságon repülő vadászgép méretű célok ellen 150 km körül alakult. A felderítési távolság a célok repülési magasságával azonban csökkent. 3000 méteres magasságon 120 km, 1000 méteren 80 km, 500 méteren 70 km, 300 méteren 50 km és végül 100 méteres célmagasság estén már csak 30 km volt a felderítési távolság. 6 km feletti célokat a P-15 és P-19 radarok egyáltalán nem észleltek. Viszont a P-12-höz képest, ami 30 km-es távolságban csak 1000 méteres magasságig derített fel célt, a P-15-nél ugyanitt már 100 méteres magasságon is lehetséges volt a célok felderítése. Ennek kiváltó okainak részletezése a Patreon extra tartalomban történik meg, sok egyéb további apróság mellett.

A szolgálata során természetesen a P-15-öst is továbbfejlesztették ebből született meg végül a P-19. Ez alapvetően korszerűbb elektronikai megoldásokkal ellátott P-15MN változat volt, javított kismagasságú és földháttérben keresés képességgel, de nagyjából ugyanazt tudta. Magyarországon a P-19 nem állt hadrendben a rakéta osztályoknál csak rádió-technikai alakulatoknál volt használatos. Ellenben a P-18-ast használták a Nyeva rakétaosztályok.

Animáción a legyezés (10:26)

A tűzvezető radar felépítését a Volhov rendszertől örökölte a Nyeva. Azonban az SZNR-125-nél az SZNR-75 rávezető állomáshoz képest az antennák 45 fokban vannak elforgatva a korábbi függőleges, illetve vízszintes elrendezéshez képest. Ezzel a földi zavarjelek mennyisége volt csökkenthető kismagasságú célok követése közben. A Dvinánál és Volhovnál az oldalszögben legyező antenna a teljes legyezési tartományban a földre sugároz, ahonnan zavarjelek érkeznek. A Nyevánál azonban ez csak a két elforgatott antenna legyezésének egészen kis szakasza.

A rávezető állomás még, ha első pillantásra talán nem is, de hasonlít az Sz-75M Volhovéhoz. Viszont annál egyszerűbb, kisebb és könnyebb, kevesebb antennával rendelkezik, továbbá nincs személyzettel ellátott kabin közvetlenül az antenna alatt. A tűzvezető antenna fő elemei a következők:

1. UV-10, 3cm-es hullámhosszú, 1,5 fok átmérőjű, tűnyalábú adó- és vevő antenna
2. UV-11, 3cm-es hullámhosszú, 15 fok szélességben legyezett vevőantenna (F1 szögben)
3. UV-11, 3cm-es hullámhosszú, 15 fok szélességben legyezett vevőantenna (F2 szögben)
4. UV-12, dm-es hullámhosszú rádió-parancsközlő antenna a rakéták távirányítására
5. 9Sh33A Karát kamera. (optikai csatorna)

A Nyeva csak keskenysugár keresésre, illetve alávilágítás üzemmódra volt képes a rakéta rávezetéshez, amit már a Volhovnál megismerhettünk. Kezdjük hát a célkeresés bemutatásával.

A Volhov rendszernél a tűzvezető radarral végzett elliptikus, keskeny sugarú keresés egy 5x5 fokos térrészt fedett le. Ezzel szemben az SzNR-125 tűzvezető radar célkeresésekor az UV-10 antenna tűnyalábjával függőlegesen 10 fokban legyezett, viszont a tűnyaláb mindössze 1,5 fok széles volt. Tehát a radar csak egy 1,5 x 10 fokos tartományt legyezett be. Természetesen ennek a pásztázásnak a középpontja körkörösen 360 fokban és helyszögben is állítható volt. Ezek alapján érthetővé válik, hogy a P-15 vagy P-19 célfelderítő radarok, vagy külső adatkapcsolat nélkül önálló célkeresés végzése nehéz dolog volt egy Nyeva rakétaosztály számára, amennyiben nem kismagasságú cél leküzdése volt a feladat. Még, ha önálló célkutatással célt is talált a rendszer, az rakétaosztályt körülvevő légi helyzetképről lényegében fogalmuk sem volt célfelderítő lokátor nélkül. Viszont mivel a rendszert kismagasságú célok ellen tervezték a célkeresési képességét is ennek megfelelően optimalizálták.

Egyes nyugati források feltüntetik a PRV-10 vagy PRV-11 magasságmérő radart is az osztály elemeként, azonban a valóságban nem sok értelme lett volna. A célparaméterek, a rendszer hatásos megsemmisítési zónája, illetve az Sz-75-nél ismertetett célbefogási módszer miatt nem volt szükség a célpontok repülési magasságának pontos mérésre. Mivel alapvetően kismagasságú célt vártak, az oldalszöget a P-15 radar adta. A célfelderítő radar adatai alapján kiválasztott célpont irányba forgatták a tűzvezető radart. A célkutatás 10 fokos nyalábjának alját a földhöz igazították, majd simán kézzel jobbra-balra fordítottak pár fokot, és már meg is volt a cél.

Ha bármilyen okból mégis a tűzvezető radarral kellett volna célt keresni kismagasságban, akkor szektoros és körkörös célkutatási lehetőség is volt. Ekkor vagy adott szektorban vagy körkörösen forgatta az SzNR-t automatikusan a rendszer. Természetesen manuálisan is lehetséges volt a kézzel balra-jobbra forgatás. A szektoros keresésnek legfeljebb akkor volt értelme, ha a fenyegetés fő iránya ismert. Ekkor mondjuk egy balra jobbra ±20 fokos legyezést végzett a rendszer adott közép irányba beállítva, mondjuk 250 és 290 fok között, ha nyugati irányból várható a cél. Ilyenkor lényegében csak a horizont vagy a legközelebbi tereptárgy mögül előbukkanó célpontok felderítése lehetett az megvalósítható cél. Ez azonban elképesztően önveszélyes művelet, ahol radar elleni rakéták alkalmazása várható. 

Videón a szektoros és körkörös célkutatás (13:38)

Ezek miatt a Nyeva önálló célkereső képessége még a Volhov keskeny sugarú célkereséshez képest is szerényebb volt, nemhogy a Dvina és Volhov szélessugár kereső üzemmódjaihoz képest. A Volhov 7x7 fokos átfedő térrészben volt képes a cél oldalszög és helyszög paramétereit mérni, de már akkor is látható volt a cél az indikátoron és gyors helyesbítés volt lehetséges, ha legalább az egyik pásztázási sávba esett a cél.

A rakéták rávezetéséhez szükséges az alávilágítás üzemód, ami a Volhovnál már megismerthez hasonló. Az Sz-125 nem rendelkezett a 75-ös családnál használt széles sugár üzemmóddal. Az elforgatott antennák csak vették az egyetlen UV-10 adó antenna által keltett visszaverődéseket

Széles nyaláb pásztázásra az UV-11 antennákkal a rakéták és a cél követéséhez volt szükség. Mind az
UV-10 és UV-11 antennák mérték a cél távolságát. Ezzel távolságban fals információ adását, vagyis a távolságban zavarást tették nehezebbé. A rakéták viszont nem feltétlenül esetek bele az UV-10 antenna nyalábjába, ezért azok válaszjeladóinak jeleit az UV-11 antennák vették.

Ennél a pontnál felmerülhet a kérdés, hogy a Volhovhoz képest egyetlen adóegységgel hogyan tud a rendszer két síkban is (fel-le és balra-jobbra) legyezni. Úgy, hogy a két antenna felváltva legyez a két irányban. A legyezés először a Fi1, majd a F2 szögben történik. A legyezés olyan gyorsasággal megy végbe, hogy az emberi szem számára a kijelzés a képernyőkön folyamatosnak látszik.

A tűzvezető radar működési alapelvének kellemetlen következménye, hogy csak azon repülőgépnél érzékelhető leváló céljel radargyilkos rakéta indításakor, amit éppen a Nyeva követésbe vett. A Dvina és Volhov széles sugár keresés esetén ennél lényegesen nagyobb tartományban tette lehetővé az ilyen fenyegetések észlelését. Még az AGM-45 Shirke rakéta korában is nagyon esetleges volt a radargyilkos rakéta érzékelő képessége a Nyevának, nemhogy az akár az antenna mögül is indítható AGM-88 HARM megjelenése után. A tűzvezető radarral végzett hosszú célkeresés lényegében az öngyilkosság határát súroló tevékenység volt, ahol várható volt ilyen eszközök alkalmazása az ellenfél részéről.

Az Sz-125 Nyeva főbb vonásai

A Nyeva felépítése és átlagos műszaki színvonala alig tért el a Volhovtól – a harcvezetési kabin is igen hasonló látványt nyújtott –, annak egyszerűsített, illetve több szempontból felhasználóbarátabb testvérének tekinthető. Az egyszerűsítést mutatja az is, hogy az egy célra rávezethető rakéták száma három helyett csak kettő volt, és természetesen a rendszer csak egy célcsatornás volt. Tehát egy időben legfeljebb egy célt támadhattak, legfeljebb két rakétával. A rendszer ugyanazt a rádió parancsközlő vezérlést használta, amit a korábban bemutatott Berkut és a 75-ös gyártmány család is használt. A rakéták a már megszokott módon fél-előretartás vagy hárompont rávezetési móddal közelíthették meg a célt. Kismagasságban repülő célokkal szemben alkalmazott speciális rávezetési módokat a rendszer automatikusan kapcsolta. Az optikai rávezetés képessége, a már a Volhovnál megismert Karát TV kamerával történt, de ez csak az M és M1 változatoknál vált lehetségessé.

A földháttérben és alacsonyan közeledő célok leküzdéséhez alapvető volt a zavarszűrési képesség megteremtése, ezért már a legelső változat is bír a Volhovnál bemutatott SzDC mozgócél kiválasztó berendezéssel. Ez természetesen igaz volt a célfelderítő radarokra is. A szögben megtévesztő zavarás elleni védelemhez a GSN áramkört eredetileg csak az M1 változatok tűzvezető radarjaiba építették be, majd nagyjavításkor már korábbiakba is. Ez a vietnámi konfliktus alatt, az Amerikai Haditengerészet repülőgépéi által alkalmazott megtévesztő zavarás ellen adott védelmet.

A Dvina 2 db és a Volhov 4 db tápvonal csatornája helyett – ezek karvastagságú légmentesre szerelt szögletes csatornák – a Nyeva radarja csak 1 db ilyet igényelt. Ez is a rendszer a mobilitását növelte, mert számottevően csökkentette a telepítéshez szükséges időt.

A komplexum csak egy további kabin, és egy plusz antenna használatával valósította meg az ellenség/barát célazonosítást, saját felismerő berendezéssel nem rendelkezett, ahogy a Dvina és Volhov sem. A célazonosítást a felderítő-célmegjelölő lokátor, illetve az elöljáró harcálláspont automatizált célmegjelölése hivatott kezelni.

Az Sz-125 Nyeva rakétái

Az új rakéta tervezése kapcsán már korábban tisztáztuk, hogy a korszak technológiai színvonala és a kismagasságú célok érzékelési korlátjai miatt nem volt szükség messzire tüzelni, ami kisebb és könnyebb rakétát eredményezett. Bár a rakéta továbbra is kétlépcsős maradt annak induló tömege számottevően csökkent. A Dvina és Volhov rendszer nagyjából 2400 kilogrammos rakétáihoz képest a Nyeva rakétái 950 kg körüliek voltak. A rakéta harci része is számottevően kisebb volt. Az alap V-600P rakétáknál ez csak 52 kg, majd később a V-601P-nél is csak 72 kilogrammos volt a Volhov 200 kilójához képest. Ennek okairól bővebben a Patreon extrában esik szó, néhány további aprósággal a rakétára vonatkozólag.

A szerényebb kinematikai hatótávolság lehetővé tett további egyszerűsítéseket is. Bár az akkori szilárd tüzelőanyagok fajlagos, tömegre vetített energiasűrűsége sokkal kisebb volt a 20-30 évvel későbbi rakétáknál, de már megfelelt a célnak. A szilárd hajtóanyag nitrocellulóz alapú volt. Ez nagymértékben megkönnyítette az üzemeltetést a rendkívül veszélyes, korrozív, illékony és mérgező folyékony hajtóanyagú Dvina, Volhov és Berkut rakétáihoz képest. Nem volt szükséges az üzemanyagot fel-le tölteni a rakétákba szállítás előtt és után, azok mindig a rakétában voltak. Kisebb eszközigénye volt egy osztálynak, hiszen rakéta üzemanyag szállító járművek sem voltak szükségesek. További előny, hogy így vegyvédelmi ruhát sem kellett viselni a rakétával való munka során. Összességében ez változás nem csak a rendszer üzemeltetését könnyítette, hanem a rendszer mobilitását is növelte.

A szerényebb hatótávolság ellenére a rakéta kétlépcsős maradt, de így nem csak a gyorsító fokozat, hanem második lépcső utazó hajtóműve is szilárd hajtóanyagú volt. Emiatt a hajtómű teljesítménye nem volt szabályozható, a Volhov rendszer rakétáival ellentétben, de a szerény hatótávolság miatt erre nem is volt szükség.

A kb. 225 kN tolóerejű gyorsító fokozat a rakétát kb. 3 másodperc alatt 600 m/s sebességre gyorsította. Az utazó fokozat hajtóműve 19 másodpercig üzemelt kb. 20 kN tolóerővel. Ez a rakéta pályájától, vagyis a célmagasságtól függően 750-950 m/s sebességig gyorsította fel a rakétát.

Annak ellenére, hogy az indítóállványok száma négyre csökkent a Dvinánál és a Volhovnál látott hathoz képest, azonban az indításra kész rakéták száma mégis nőtt. A kisebb méretű és tömegű rakétából az 5P71 típusú indítóállványon két rakéta volt tárolható. A később megjelenő 5P73-on típuson már négy. Egy rakétaosztályhoz négy darab indítóállvány tartozott. Tehát kezdetben 8, majd 16 darab indításra kész rakétával rendelkezett egy Nyeva osztály. A teljes rakéta javadalmazás a 48 rakétára nőtt.

A helyi háborúk tapasztalatai alapján minden későbbi rendszernél igyekeztek az indításra kész rakéták számát növelni. Névlegesen a Dvina és Volhov rendszereknél manőverező célra 3 rakétával való tüzelést írtak elő. Tehát azok a 6 darab tüzelésre kész rakétával 2 célt küzdhettek le, mielőtt a rendszer indítóállványait újra kellett tölteni. Ezzel szemben a Nyeva korai változata is a 8 rakétával, 2 rakétát indítva egy célra, akár 4 célra is tüzelhetett egymás után. Ez a 5P73 típusú indítóállványok megjelenésre után már nyolcra nőtt. A négyrakétás indítóállványt csak a továbbfejlesztett Sz-125M és M1 változatok kapták meg.

Az állványok újratöltése a PR-14AM TZM rakéta szállító-töltő járműről történt, ami egy ZIL-131 gépjármű alvázára épült. Egy rakétaosztályhoz 8 darab utántöltő jármű tartozott 2-2 rakétával. A kétrakétás 5P71 indítókkal tehát kétszeri utántöltésre elegendő rakéta mennyiség volt a rakétaosztályoknál. A négyrakétás 5P73 állványok esetén a szovjet koncepció szerint a TZM-ek száma változatlan maradt. A további 16 rakéta az utántöltéshez a technikai osztálynál volt. Tehát az Sz-125M-nél a rakétaosztályoknál tárolt utántölthető rakéták száma nem változott, csak az állványon levő mennyiséget növelték meg a duplájára. A magyarországi tárolási és utántöltési gyakorlattal a Patreon extra tartalom foglalkozik.

A rakéták és a megsemmisítési zóna

A rendszerhez alapvetően kétfajta rakéta alap típust fejlesztettek ki, amiből a másodikat fejlesztették tovább. A korai V-600P 5V24 változat csak 14 kilométeres maximális ferde megsemmisítési távolsággal bír, addig a
V-601P 5V27 család már 25 kilométeressel. A minimális megsemmisítési távolság az első fő változatnál 6 km, a fejlettebb rakétával ez 3,5 kilométerre csökkent.

A leküzdhető cél maximális repülési magassága az 5V24 rakétával csak 10 km volt, az 5V27 családnál ez
18 kilométerre nőtt. A minimális célmagasság a kezdeti 200 méterről, 50 méterre csökkent az 5V27 rakétával, majd az 5V27D-nél 20 méterre.

A korai rakéta változat maximális túlterhelése 8G volt, a fejlettebb rakétáé elérte a 18G-t is. Ez az utóbbi érték számottevően magasabb még a kései, nemhogy a korai Dvina és Volhov rakéta változatainál, amik a 9G körüli értéket soha nem haladták meg. Emiatt a célponttól nagyobb túlterhelésű kitérő manővereket igényelt a Nyeva rakétáinak kimanőverezése. A harcászati vadászgépek és csapásmérők számára a Nyeva kimanőverezése a rakéta aktív szakaszában, amikor a hajtóműve üzemelt számottevően nehezebb feladat volt. A rakéta nagyobb manőverezőképességét a kormányszerveknek a szárnyak előtti „kacsa” elhelyezése biztosította.

A megsemmisítési zóna szélén, a passzív szakaszban a rakéta manőverező képessége gyorsan csökken ahogy a rakéta lassul. Bár a Dvina és Volhov rendszerekhez képest a rakéta megsemmisítési zónája kisebb volt, de lehetőségein belül manőverező harcászati vadászgépek és csapásmérők ellen mégis alkalmasabb volt a rendszer, mint a Dvina vagy a Volhov.

A rakéta felkészítési ideje kezdetben 2 perc volt, de a Volhovhoz hasonlóan ezt is fél percre csökkentették az 5V27U változattól kezdve. A Dvina és Volhov rendszerhez hasonlóan ezzel is lehet földi- illetve vízi célokra tüzelni, bár ez inkább elméleti képesség végszükség esetére.

A tűzvezető radaron és a rakétákon végzett fejlesztésnek köszönhetően a megsemmisítési zóna maximális ferde távolsága 25 kilométerre nőtt a kezdeti 14 kilométerről, azonban 17 kilométeres távolságon túl már a rakéta passzív szakasza volt. Itt már csak hangsebesség alatti célok ellen volt hatásos a lassuló rakéta miatt. A célsebesség a kezdeti 560 m/s-ról 700 m/s-ra nőtt az Sz-125M1 Nyeva változat és az 5V27D rakéta párosa esetén.

* Hangsebesség alatti célok ellen, a rakéta passzív szakaszában, egyébként 17 km. A hatótáv ferde lőtávolságban értendő minden esetben.

A legfejlettebb Nyeva változat 3,5 km-es minimális megsemmisítési távolságának, és a 20 méteres minimális célmagasságának köszönhetően még a terepkövető radarral 30-60 méteren repülő célok ellen is hatásos volt amennyiben a kezelők kellően gyakorlottak (gyorsak) és szerencsések voltak. Ilyen célok voltak például az
F-111 és a Tornado vadászbombázók. Az Sz-125M1 Nyeva megsemmisítési zónája látható az ábrán, az azokon használt nyilak jelentése a következő:[1]

• A baloldali diagram 300 m/s alatti, a jobboldali a 300 és 700 m/s közötti sebességgel haladó, nem manőverező és zavarást nem folytató célokra vonatkozik 97%-os megsemmisítési valószínűség mellett.
• A rózsaszín nyíl mutatja a megsemmisítési zóna szélét, a maximális megsemmisítési távolságot. A nyíl a 10 km-es paraméterrel rendelkező cél közeledési helyét és irányát is mutatja.
• A szaggatott rózsaszín nyíl hegye bár ugyanoda mutat, mint a tömör rózsaszín nyílé azt meghosszabbítva látható, hogy a célpont pontosan a rakétaosztály felé tart. Tehát ez az eset valójában a sárga nyilas esettel egyezik meg. Ezen keresztül érthető meg, hogy hogyan határozható meg a paraméter, illetve hogyan forgatható a megfelelő irányba a diagram helyes értelmezéshez
• A piros nyíl mutatja a megsemmisítési zóna minimális távolságát.
• A fekete nyíl a 14, 16 és 18 km magasságokra vonatkozó felülnézeti metszete annak a 72 fokos egyenesnek, ami a felső ábrán látszik.
• A zöld nyílnál levő három távolság mutatja, hogy a cél után fordulás esetén mekkora a minimális megsemmisítési távolság eltérő magasságon, a két eltérő rávezetési módszer mellett. A „TT” vagyis a hárompont, illetve a „PSZ” (ПС ) vagyis az előretartás módszerrel.
  
  A rendszer képes volt távolodó célok elleni tüzelésre, de korlátozottabban, mint a Dvina vagy a Volhov. Csak szubszonikus célok ellen volt lehetséges és ott sem volt körkörös a zóna.

• Az alsó és felső ábrán a minimális és maximális megsemmisítési távolság egyértelmű, folytonos vonalak határolják le a megsemmisítési zónát, de ezek 500 méter alatti és feletti céloknál markánsan eltérnek. 11,5 km-ig, ameddig a rakéta hajtóműve üzemel a minimális célmagasság 20 m. A rakéta repülésének passzív szakaszán, 11,5 km távolság felett a minimális célmagasság 500 m. 

A Nyevának több speciális kismagasságú üzemmódja volt, amit a komplexum automatán kapcsolt, de a kezelőknek csak visszajelzésük volt róla. Ezek speciális üzemmódok miatt volt lehetséges az 50 méter alatti célok elleni megsemmisítési zóna.

A Nyeva rakétaosztály felépítése és települési lehetőségei

Természetesen itt is igaz, hogy a rendszer nem csak rakétaindítókból és radarokból állt, a táblázatban láthatóak egy rakétaosztály fő és kiegészítő elemei közül a leglényegesebbek. Természetesen az osztályok kitelepülhettek a terepre is, de a Varsói Szerződésben jellemzően betonfedezékekbe települtek, ahogy ez a Volhovnál is lehetséges volt és történt. A települési forma ezeket is jellegzetessé és könnyen azonosíthatóvá tette. A Nyeva osztályok a Dvina és Volhov osztályokkal közösen alkottak egységes tűzrendszert, egymást kiegészítve.

A kevesebb tápcsatornának és kisebb eszközigénynek köszönhetően a Nyeva telepítési és bontási ideje is kisebb volt a Dvina és Volhovhoz képest. A Volhov esetén a harckészültség elérése 2 óra 30 perc, addig a bontás és menetkésszé tétel 1 óra 45 perc volt. A Nyevánál harckészültség elérése 2 óra 10 percet vett igénybe, a bontás 1 óra 20 percet.

A lenti képen egy Pecsora osztály látható, a Nyeva 3. világba szállított export változata a Közel-Keleten. A képen csak 3 db rakétaállvány látható 4 db rakétával, a kép közepén találhatóak piros nyíllal jelölve az SzNR-125, illetve az UNV és UNK kabinok.

Az Sz-125 Nyeva evolúciója és exportja

A Nyeva rendszer főbb változatai a következőek voltak:

• Sz-125 Nyeva (SA-3A) V-600P 5V24 rakétával, 1961-ben állt hadrendbe a Szovjetunióban, ez változat csak a kétrakétás indítókkal rendelkezett. Minimális célmagassága 200 méter volt. Korlátozottan exportálták 1969-től Lengyelországba, Csehszlovákiába, Egyiptomba és Irakba.
• Sz-125M Nyeva-M (SA-3B) V-601P 5V27U rakétával, 1970-től állt hadrendbe. Ez változat már a négyrakétás indítókkal rendelkezett, a Karát optikai rávezető rendszert is ez a változat kapta meg elsőnek. A rendszer minimális célmagassága 50 méter volt. 1973 és 1983 között exportálták.
• Sz-125M1A Nyeva-M1A (SA-3B) V-601PD 5V27D rakétával, ez 1978-tól állt hadrendbe. A minimális céltávolság 3,5 km-re, a minimális célmagasság 20 méterre csökkent. Az elektronikai zavarás elleni GSN elektronikai blokkot ez a változat kapta meg, ezeket 1983 és 1989 között exportálták. 

Az Sz-125 Varsói Szerződésen kívüli export változatának megnevezése Pecsora volt. A rendszer exportjára a közel-keleti háborúk hatása jól látható. Az 1967-es Hat napos háborúban elszenvedett pofonnak köszönhetően az arab országokat valósággal elárasztotta a Szovjetunió az új légvédelmi rakéta-rendszerrel. Sok egyéb más fegyver exportja mellett. 1970-ben, negyven rakétaosztályt exportáltak, majd az 1973-as év végéig, amikor a Yom-Kippúr, a 4. arab-izraeli háború történt további 45 osztályt. A Varsói szerződésbe kerülthöz képest messze meghaladó mennyiségben exportálták a 3. világ szovjetbarát országaiba a Pecsora rendszert.

Az Sz-125 Nyeva Magyarországon

Magyarország is rendszeresítette a Nyeva komplexumot, a rakéták és az osztályok beszerzése a következő lépcsőkben történt.

• 1976-ban érkezett 1db Sz-125M Nyeva komplexum és 6 db V-601P (5V27U) rakéta. Majd ’77-ben 10 db, ’79-ben 3 db, és végül ’80-ban 10 db gyakorló rakéta.
• 1978-ban 6 db Sz-125M Nyeva komplexum, és velük 96 db V-601P (5V27U) rakéta beszerzése történt meg.
• 1979-ben további 120 db V-601P (5V27U) rakéta érkezett.
• 1980-ban 100 db V-601PD (5V27D) rakéta,
• 1982-ben 1 db Sz-125M Nyeva komplexum és 48 db V-601PD (5V27D) rakéta beszerzése volt soron.
• 1988-ban 12 db V-601PD (5V27D) rakéta
• végül 1993-ban a szovjet államadósság terhére 78 db V-601PD (5V27D) rakéta beszerzéssel zárult le a hazai szállítások története.

1982-ben a Volhovokkal közösen alkotott Budapest körül összefüggő tűzrendszert a Nyeva következő települési helyeken:

• 11/9. légvédelmi rakéta osztály Nyeva MN6360, Pilisszentlászló-D (Lom hegy)

laktanya: Szentendre

• 11/10. légvédelmi rakéta osztály Nyeva MN4213, Tinnye

laktanya: Úny

• 11/11. légvédelmi rakéta osztály Nyeva MN5818, Biatorbágy

laktanya: Budaörs (Vasvári utca)

• 11/12. légvédelmi rakéta osztály Nyeva MN6367, Szigethalom

laktanya: Szigethalom

• 11/13. légvédelmi rakéta osztály Nyeva MN7816, Gyál

laktanya: Budapest (18. kerület, Szövet utca)

• 11/14. légvédelmi rakéta osztály Nyeva MN5646, Kerepes

laktanya: Nagytarcsa, közös a 11/8. osztállyal

A hidegháborút követő évtizedekben az alkalmazók többsége kivonta a Nyevákat az Sz-75M Volhovhoz hasonlóan. Magyarországon a Nyeva 1978 és 2001 között volt hadrendben.

A Varsói Szerződés területén jellemzően, de nem univerzálisan minden szovjet katonai reptér védelmét egy darab Nyeva osztály látta el, ezeket a szovjetek üzemeltették. Tehát ezek nem voltak részei az adott ország tűzrendszerének. Úgy tűnhet, hogy közelségük miatt a kiskunlacházi és tököli reptér védelmét ellátó Nyevák a Budapest körüli tűzrendszer részét alkották, de erről valójában szó sincs. Kunmadaras, Debrecen, Kalocsa, Kiskunlacháza, Sármellék és Tököl szovjet katonai repterek védelmét a 327. önálló légvédelmi rakétaezred biztosította. Ennek parancsnoksága Szolnokon volt, az alakulat hat Sz-125M Nyeva osztállyal rendelkezett.

 Az Sz-125 család háborús szereplései

A ’70-es évektől kezdve a Közel-Keleten Izrael és a környező arab országok közötti háborúkban és az azok közötti mondjuk úgy kisebb incidensekben, ^[2] már részt vett a Pecsora. Az Sz-125 azonban a vietnámi konfliktusból kimaradt. A vietnámi légvédelmi rakétások egy része megkapta a kiképzést, lőtéren is levizsgázott, de az osztályok technikai eszközei a háború végéig politikai okokból nem értek oda Vietnámba. A kikötők amerikai elaknásítása miatt csak vasúton, Kínán keresztül lehetett utánpótlást küldeni a Szovjetunióból. Ezt a szovjetek nem merték megkockáztatni, nehogy az új rendszer, khöm, „véletlenül” kínai kézbe kerüljön. 1999-ben Allied Force hadművelet alatt szerb oldalon, de még 2016-ban is a szíriai polgárháború idején szóhoz jutott légi és szárazföldi célok ellen is. 1991-ben a Sivatagi Vihar alatt Irak használta számottevő mennyiségben.

A legzajosabb visszhangja a Nyeva alkalmazásának az F-117-es lelövése volt a szerb légvédelem által. A sikert a magyar származású Dani Zoltán által vezetett rakétaosztály érte el az Allied Force hadművelet alatt 1999-ben. Ez az egyedi eset rengeteg téveszme és városi legenda terjedéséhez vezetett, amik mind a napig kitartanak. Magával az esettel és annak vetületeivel azonban már csak egy következő videóban foglalkozik a csatorna. ;)

Források

Персональный сайт - Главная История техники ПВО,ЗРК С-25 БЕРКУТ,С-75 ДВИНА,ДЕСНА,ВОЛХОВ.С-125 НЕВА,ПЕЧОРА,С-200 АНГАРА,ВЕГА,их боевое применение.Только документы и еще чу (narod2.ru)

SAM Simulator (google.com)

Surface to Air Missile Effectiveness in Past Conflicts (ausairpower.net)

[1] http://historykpvo.narod2.ru/

Результаты работ по расширению возможностей ЗРК С-25,С-75,С-125 на полигоне вч 29139.Выставка 1964 г - 59. oldal

[2] https://en.wikipedia.org/wiki/War_of_Attrition

Veres Mihály, Légvédelmi Tüzérek és Rakétások

Közreműködők

• Molnár Balázs                                Grafika, animáció, szöveg
• Hpasp                                             Technikai lektor
• Cifka”Cifu” Miklós                           Technikai lektor

 A Patreon csatorna elérhetősége az extra tartalomhoz és a csatorna támogatásához.

https://www.patreon.com/militavia