Előszó

Az 1999 tavaszán, az Allied Force hadművelet alatt lelőtt F-117-es alacsony észlelhetőségű, közismertebben lopakodó csapásmérő repülőgép esetével kapcsolatban számtalan városi legenda született. Ezek egy része magával az esettel kapcsolatos, az abból levont téves következtetések, illetve az alacsony észlelhetőséggel kapcsolatos fizikai téveszméknek is táptalaja lett a gép lelövése. Ez a videó ezeket tárgyalja ki egyesével, részben „gyakran ismételt kérdések” szerű formában, ami a leggyakrabban hangoztatott téveszméket cáfolja meg.

Azok számára, akik inkább a hangoskönyveket és animációt kedvelik a cikk anyaga videón, narrálva is elérhető.

Bevezető

A videó komoly részben alapoz az alacsony észlelhetőséggel és radarok felderítési távolságával foglalkozó anyagra, illetve az esetben szerepet játszó Sz-125M Nyeva légvédelmi rendszerről szólóra is. Az azokban már bemutatott és kifejtett témákat, képességeket és levezetéseket ez az anyag ezért nem ismétli meg. Erősen ajánlott ennek a két korábbi anyagnak a megtekintése azok számára, akiknek az abban szereplő tények és összefüggések nem ismertek.

Az F-117 lelövésének körülményeiről a mai napig túl sok városi legenda és téves információ kering a neten és bulvárlapokban, annak ellenére, hogy név szerint ismert, hogy ki volt a parancsnoka a Nyeva rakétaosztálynak, ami az F-117-es lelőtte. Dani Zoltán, a szerb hadsereg magyar, székely származású tisztje volt a sikert elérő rakétaosztály parancsnoka. A videóban prezentáltak egy része a vele való beszélgetésből származnak, illetve további szerb nyelvű források képezik a videó gerincét.

Dani Zoltán már civilként a múzeumban, az osztálya által lelőtt gép roncsaival.

Dani Zoltán díszegyenruhában.

Gyakran ismételt tévedések

Első gyakori tévedés – Az F-117 kinyitotta a bombakamra ajtókat, amitől a gép észlelhetővé vált és így lőtték le.

Ez az egyik legostobább és mégis leggyakoribb téveszme, mert még a józan észt is mellőzi. A belső fegyvertér ajtaja mindössze néhány másodpercig van nyitva. Ennyi idő alatt még a célbefogás sem lehetséges, nemhogy a rakéta a célhoz is érjen indítás után.

A radar az nem úgy működik, hogy mert néhány másodperce nagy radarkeresztmetszetű lesz egy cél, akkor azután is követhető marad. Még, ha esetleg be is fogná egy tűzvezető radar, az ajtók záródása után, amikor visszaáll a kis radarkeresztmetszet, akkor nagyobb távolságból a radar elveszti a célt.

Egy analógiával olyan ez, mint egy fekete, nem fényvisszaverő dobozba tett tükör. Ha kinyitjuk a dobozt és a tükörre jó irányból világítunk rá, akkor sok fényt ver vissza és látható messziről is. A doboz visszacsukása után, ha a tükröződő felület eltűnik, ettől még nem válik láthatóvá a tárgy távolról a sötétben.

A repülőgép, a dobozos példához képest ráadásul mozog, tehát miután nem követhető radarral, így arra rakéta rávezetése sem lehetséges, hiszen annak helyzete sem ismert a rövid ideig tartó célkövetés, vagy csak céljel felvillanás ellenére.

A gépek felszállásának idejét ismerték, a repterek környékét nem zárták le, így egy telefon is elég volt Belgrádba, tudták mikor érkeznek a gépek és mikor kell felkapcsolni a radart.

Ez a kijelentés több szempontból is megmosolyogtató. Csak mert egy repülőgép felszáll egy adott helyen, abból nem tudni, hogy hova tart, milyen útvonalon repül, mikor ér oda, és az sem, hogy milyen irányból közeledik. Ebből semmiféle következtetés nem volt levonható, hogy mikor és hol lehet számítani támadásra. Ez alapján nem időzíthető a harctevékenység megkezdése még nagyjából sem.

Az F-117-es a korábbi napokon is ugyanazt az útvonalat használta, mint lelövésekor. Az útvonal alá települt egy légvédelmi rakétaosztály, ami így le tudta lőni.

Ez is egy igen gyakori téveszme. A valóság ennek szöges ellenéte. A Dani Zoltán által vezetett 250/3. rakétaosztály még a hadművelet megkezdése előtti napon települt, a 60-as években, a Simanovici közelében épült régi, tartalék SzA-75 Dvina légvédelmi tüzelőállásba. A település után egyik radart sem kapcsolták fel, ezért azok bemérése nem volt lehetséges. Hogy műholdas felderítés miért nem vette észre a rakétaosztályt, az egy érdekes kérdés, de lehet, hogy a régi üres, tartalék tüzelőállásokat nem tartották szemmel. Ki tudja.

A kitelepülés nyomon követése nem lehetséges. Még ha volt is E-8 JSTAR gép a levegőben, a légvédelmi rakétaosztály mozgása a civil forgalomba teljesen beolvadt. Az E-8-at kb. gépesített ezred nagyságú harccsoportok mozgásának felderítésére tervezték, nem legfeljebb tucatnyi járműből álló oszlopok követésére, amik a civil forgalommal együtt mozognak.

A Nyeva radarjának üzemi frekvenciáját változtatta meg Dani Zoltán, felettesei engedélye nélkül, és így az észlelési távolság drámaian megnőtt, ez tette lehetővé a sikert.

Nos, Dani Zoltán azt állította, hogy a P-18 radaron végeztek módosítást, az SzNR-125 tűzvezető radaron viszont nem. De amúgy még ez se számítana sokat, mert a szűk keresztmetszet a tűzvezető radar jelentette, ahogy később látni fogjuk. Azon viszont semmiféle változtatást nem eszközöltek, a célleküzdéshez pedig annak használata is szükséges. A célfelderítő radar célja, hogy elegendő időt biztosítson az osztály számára a tüzelés előkészítésére. A tűzvezető lokátor számára a célkutatáshoz, a rakéták felkészítésére az indításhoz, illetve, hogy megfelelő légi helyzetképet adjon a harci munka végéig.

A lelövés körülményei

Ezek után lássuk, hogy mi is történhetett valójában, kezdjük magával az alakulat által használt technikával. A sikert egy Sz-125M Nyeva (SA-3B Goa) légvédelmi rendszerrel érték el, de az átlagos Nyeva osztálytól eltérő eszközökkel. A szerb légvédelem az Sz-75M Volhov (SA-2E Guideline) légvédelmi rakéta-rendszerek Daytoni békeszerződés által megkövetelt kivonása után, az azokhoz tartozó P-18 (Spoon Rest-D) méteres hullámhosszú felderítő radarokat nem selejtezte le. Ez a radar az Sz-125M rendszer P-15 (Flat Face-A) kismagasságú felderítő radarjával szemben a 6 km felett repülő célok felderítésére is alkalmasabb volt, ahogy ezt már bemutatta a rendszert taglaló anyag. Ezen felül a P-18 hosszabb hullámhosszt használ, deciméter helyett métereset. Így a felderítési távolsága MiG-21 méretű vadászgép ellen 270 km, a P-15 nagyjából 140 kilométeres értéke helyett. Dani Zoltán alakulata a P-15 helyett P-18 célfelderítő radart használt.

A másik fontos tényező a szerencse volt, több területen is. Belgrádot a háború elején a 250. légvédelmi dandár védte, összesen nyolc darab Nyeva rakétaosztállyal. A hadművelet kezdetétől fogva nyilvánvaló volt a szerb és a nyugati koalíciós erők közötti aránytalanság. Ezért a szerbek mindvégig a légvédelmi eszközeinek a megőrzését tekintette prioritásnak. A dandár osztályai a háború kitörése előtt települési helyet váltottak, elhagyták békeidős tüzelőállásukat és kitelepültek a várostól 10-30 km-re szektorosan. Alapvetően délnyugati, Bosznia irányából várták a támadókat. Éjszakánként csak 2-3 rakétaosztály adott ügyeletet, a többi áttelepült más tüzelőállásba vagy pihent. Tehát csak a szerencse kérdése volt, hogy egyáltalán melyik rakétaosztály megsemmisítési zónájába repült be célpont, aminek ráadásul éppen ügyeletesnek kellett lenni, hogy azok fel is kapcsolhassák a radarjaikat, hogy harctevékenységet végezhessenek. Amikor csak lehetett vezetékes telefonon tartották a kapcsolatot a parancsnoksággal a rakétaosztályok, lévén azt nem lehetett bemérni és lehallgatni.

A szerb légvédelem egyetlen MiG-29 századának 14 gépes állományából, a 10 üzemképes gépnek a fele áttelepült három más reptérre, Ponikve, Nis és Podgorica repterekre. A Belgrád melletti Batajnicán csak 5 üzemképes vadászgép maradt. Az első két éjszaka jórészt a MiG-29-esek próbálták a NATO légicsapásokat feltartóztatni. Ezek a kísérletek mind sikertelenek voltak. A szerbek összesen 7 bevetést repültek, ahol a NATO F-15C és F-16AM vadászgépek AMRAAM rakétákkal 5 MiG-et lelőttek. Hihetetlen szerencsével az öt lelőtt gép pilótája közül négy túlélte az esetet. Ezek után a vadászgépek további bevetését érthető módon nem erőltették.

Az első két éjszaka a NATO gépek több üres Nyeva légvédelmi tüzelőállást bombáztak meg, köztük Dani Zoltánék osztálya által elhagyott békeidős Jakovóit is. Személyi és technikai sérülést ugyan nem okoztak, de az ott megerősített betonfedezékekben tárolt tartalék légvédelmi rakéta készletet megsemmisítették.

A háború 3. napján Belgrádnál három Nyeva rakétaosztály adott készültséget. A 250/3. Simanovci, 5. Progar, 7. Bozdarevac tüzelőállásoknál. Mindhárom a fővárostól nyugatra, Bosznia felől várta a támadókat. Mivel a Szerb Légierő a bevethető vadászrepülők felét már az első két nap elvesztette, ezért a légvédelmi rakéták alkalmazása nagyobb teret kapott. A konfliktus 3. napja is rosszul kezdődött a szerb légvédelem számára. Délután 17:20-kor a 250/5-ös rakétaosztályt találat érte. Emberveszteség ugyan nem volt, de a technika javítása egy hetet vett igénybe. Ez volt a konfliktus első légvédelmi rakéta vesztesége.

Az esti csapásra az olaszországi Avianóból felszállt F-117 lopkaodók elektronikai zavaró gépek és a légvédelmi rendszerek elleni kíséret nélkül Szlovénia légterén átrepülve, Magyarország fölött légi utántöltést hajtottak végre. Ezt követően a román-szerb határ fölött délkeleti irányban lerepültek Belgrádig. A várost északkeleti irányból közelítették meg, ahonnan a legkevésbé várták őket.

Amikor a légicsapás már zajlott és nyilvánvaló volt, hogy a NATO bombázók Belgrád fölött vannak, az aznapi ügyeletben maradó két Nyeva osztály felkapcsolta a felderítő radarjait. A máskor szokásos elektronikai zavarást a szerb felderítő lokátorok ezen az éjszakán egyáltalán nem tapasztalták, a felderítő indikátoron tisztán látszódtak a céljelek.

Dani Zoltán alakulata a P-18 célfelderítő radar felkapcsolása után két célt is észlelt, egy közelebbit és egy másikat nagyobb távolságban. A célok éppen Belgrád légteréből fordultak ki Magyarország, a biztonságos légtér felé. A 250/3. osztály a feléjük forduló közelebbi célra koncentrált. Dani Zoltán elmondása szerint ekkor még nem tudták, hogy F-117-est derítettek fel, ez csak a lelövés után derült ki.

• A P-18 felkapcsolása után a legközelebbi cél 23 km távolságban volt, az osztálytól déli 195 fokos irányban, ami észak felé, 341 fokos irány tartva repült Magyarország felé. Ekkor kezdték meg a célkutatást az SzNR-125M tűzvetető radarral, miközben a P-18 folyamatosan nyomon követte a célt.
• Az első célkutatás a tűzvezető radarral 17 km távolságban 210 fokos irányban sikertelen volt. Az osztály folytatta a P-18 adatai alapján a célkeresést.
• A második célkutatás, 15 km távolságban, 230 fokos irányban ismételten sikertelen volt.
• Végül a harmadik próbálkozásra a tűzvezető indikátoron megjelent a kisméretű céljel. A távolság 14 km, magasság 6 km, az irány 240 fok volt. A céljel kis mérete miatt azt automatikus célkövetés helyett a kezelők az előttük levő kézikövető kerekekkel végig manuálisan követték az. A rakéta hárompont rávezetési módszere volt kiválasztva.
• Követésbe vétel után két 5V27D rakétát indítottak 245 fokos iránynál. A második rakéta műszaki hibás volt, a Nyeva rakétakövető rendszere nem tudta azt követésbe fogni.
• A működő rakéta a célnál rádiógyújtóval robbant, 21 másodpercnyi repülést követően, kb. 14 km távolságban. Ekkorra a célmagasság már 7 km volt, az osztálytól 270 fokos irányban repült a cél, ami végül Budjanovci falu mellett zuhant le, relatíve épségben a körülményekhez képest. A célkövetés és lelövés fázisai alant ábrákon.

A kézikövető kezelőknek nagyon gyorsan és pontosan kellett dolgozni, mert az F-117 repülési sebessége kb. 900 km/h volt, ami 250 m/s célsebességnek felel meg. Az F-117 lelövése nagy fegyvertény volt, azonban mi is kellett hozzá?

• Első körben az, hogy a rakétaosztály a megfelelő távolságból képes legyen észlelni, hogy az alakulat tűzvezető radarjával tudják, hogy hol keressék. Csak így volt lehetséges, hogy időben befogják a célt, indítsák a rakétát és még azelőtt találatot érjen el, hogy az a minimális megsemmisítési zónán belül kerülne vagy éppen a tűzvezető radar szűkös felderítési távolságán túlrepüljön. A P-18 felderítő radar ehhez elengedhetetlen volt, viszont az nem minden szerb Nyeva osztálynak jutott. Összesen csak 4 db P-18 állt rendelkezésre, ebből egy pont a megfelelő alakulatnál volt, a megfelelő időben és helyen.
• Képzett, összeszokott és gyakorlott személyzet, akik a 40 éves szovjet technikát használva képesek voltak a szűk megsemmisítési időablakban sikeresen megoldani a harc feladatot. Nagyjából másfél perc telt el az első P-18 észleléstől a találatig.
• Hatalmas szerencse volt az is, hogy az osztály pont jó helyre települt. A SzNR-125-ös ugyanis csak 14 km ferde távolságból volt képes az indikátorán megjeleníteni a célt. Csak ekkor volt manuálisan követésbe vehető az. Ebben a magasságban a megsemmisítési zóna minimális ferde határa 8 km. Vagyis az F-117-esnek egy mindössze 5 km széles folyosóban kellett másfél percen át repülnie az ellene végzett eredményes harci munkához. Amennyiben csak 3 km-rel távolabb vagy közelebb repült volna, vagy csak akár 10 fokkal eltérő irányban, akkor vagy a tűzvezető radar felderítési távolságán kívül, vagy a minimális indítási távolságon belül ért volna a találat előtt. Amúgy mellékesen ez az észlelési táv azt is jelenti, hogy hiába is érzékeli a célt bármilyen felderítő radar sokkal messzebbről, akkor is a tűzvezető radar jelentette a szűk keresztmetszetet.

• Elektronikai zavarást a NATO ezen az éjszaka egyáltalán nem végezett, ami elnyomta volna a P-18 felderítő radart. A P-18 segítsége nélkül az F-117-es megtalálása lehetetlen lett volna.
• Az is szerencse kérdése volt, hogy ezen a bevetésen a zavarókon kívül nem voltak Wild Weasel kísérők sem, így az osztályt nem fenyegette AGM-88 HARM rakéta találat. Bár azt hozzá kell tenni, hogy Dani Zoltán igen kemény korlátozást szabott meg a kisugárzásra. 21 másodpercnél hosszabb célkutatást nem engedélyezett a tűzvezető radarral, és ha használták az, akkor a használat után azonnal elkezdték áttelepülést még akkor is, ha egyetlen rakétát sem indítottak.

A teljes hadművelet ideje alatt Dani Zoltán osztálya körül 23 db HARM roncsot számoltak meg. Ez nagyon jó indikátora annak, hogy mennyire indokolt volt az óvatos használata a tűzvezető radarnak. Azzal ugyanis csak nagy szerencsével lehetett észlelni még a szemből érkező HARM rakétát, ami viszont akár az osztály mögül is érkezhetett. A P-18-as felderítő indikátorán viszont azok szépen látszódtak – kivéve, ha erős elektronikai zavarás elfedte – így lehetőség nyílt időben a tűzvezető lokátort kikapcsolni, és a HARM csalikat aktiválni.

Összegezve, a szerb légvédelem egyik kiemelkedően hatékony egysége kemény munkával és hatalmas szerencsével érte el sikert, de a hadművelet végkimenetelét semmilyen mértékben nem befolyásolta.

A lelövésből levont következtetések

Az eset abból a szempontból érdekes, hogy az SzNR-125 radar paramétereit ismerve visszafelé kiszámolható a cél radarkeresztmetszete, amit 14 km-es ferde távolságból érzékelt a tűzvezető radar. Ez azért fontos, mert ez az egyetlen hiteles és publikus mért radarkeresztmetszet értéke egy alacsony észlelhetőségű repülőgépnek.

A lopakodó repülőgépek és radarokról szóló videóban bemutatott radaregyenlet segítségével az észlelési távolság ismeretében kiszámolható a radarkeresztmetszet. A Nyeva tűzvezető radarja 1,5 x 1,5 fokos tűnyalábbal világítja meg a célt. Az impulzus csúcsteljesítménye 170 kW, a vételi érzékenység -93 dB, üzemi frekvencia 9500 MHz. A cél felderítésekor a ferde távolság 14 km volt, ami 6 km magasság esetén 12 km-es vetületi távolságot jelent.

40 log(D) = PT – PR + 2G – 103 – 20 log(F) + 10 log(o)

Az általános radar egyenletet átrendezve, a kapott eredmény -29,1 dB, tehát 0,0012 m². Az eredmény visszaigazolja azt, amit vártunk. Már az eset előtt is nagyjából 0,001 és 0,0025 m² körüli radarkeresztmetszetet becsültek egyes források a ’90-es években. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy ez csak kb. egyetlen irányból mért érték. Az észlelés pillanatában a radar, 80 fokban oldalról látott rá a célra, ami kiemelkedően jól optimalizált geometriát jelent. Cáfolni látszik az sokak által kész-pénznek vett kijelentés, hogy az alacsony észlelhetőség nem valósítható meg széles aspektus tartományban.

Egészen a legutóbbi időkig nem volt túlságosan ismert, hogy a szerb légvédelem egy másik, szintén Belgrádot védő Nyeva osztálya is ért el találatot egy Németországból felszállt lopakodó F-117-essel szemben.  A találat következtében a gép egyik vezérsíkját lényegében elvesztette, és egyik hajtóműve is leállt, de pilótája ennek ellenére is képes volt visszatérni a támaszpontjára.  Így a háború után személyesen az Egyesült Államok Elnökétől átvehette a „Kiváló Repülő Érdemkereszt” kitüntetést, a bevetés során bemutatott rendkívüli teljesítménye elismeréseként.

https://www.thedrive.com/the-war-zone/37894/yes-serbian-air-defenses-did-hit-another-f-117-during-operation-allied-force-in-1999

A lelövésből levont téves következtetések

Az eset hullámai magara csaptak, ami után az úgynevezett „szakértő újságírók” és persze a laikusok is tengernyi téveszmét és butaságot hordtak össze. Ezek közül több, még mind a mai napig kering az Interneten. Tisztázzuk először a nyilvánvalót.

• Lelőhetetlen repülőgép pont úgy nem létezik, ahogy elsüllyeszthetetlen hajó sem. A kérdés mindig az, hogy milyen körülmények között mekkora egy esemény bekövetkeztének a valószínűsége.
  
  Radarok számára „láthatatlan” repülőgép nem létezik, ezt legfeljebb csak a bulvársajtó hirdette meg a buta propaganda. Ez remélem mostanra nyilvánvalóvá vált. Az alacsony észlelhetőségű kialakítás nem teszi „láthatatlanná” és lelőhetetlenné a repülőgépet, „csak” megnehezíti a felderíthetőséget és nyomon követhetőséget a radarok számára. A felderítési távolság csökkenésével az ellentevékenységre rendelkezésre álló idő csökken. A kérdés az, hogy ez mennyire tág lehetőségeket biztosít a túlélésre.

• Az F-117-nek is megvoltak a maga igen erős korlátai. A gépen ugyanis semmiféle önvédelmi rendszer nem volt, még besugárzásjelző sem, sőt, rádiókapcsolata sem volt. A bevetés azon része alatt, ahol a minimális radarkeresztmetszetre szükség volt az összes antennáját visszahúzta a gépbe. A repülőgép tervezése során az alacsony észlelhetőség biztosítása akkor máshogy nem volt lehetséges. Ezért is van, hogy sem az F-22 sem az F-35 és egyik jövőbeli alacsony észlelhetőségű repülőgép sem pusztán erre a képességére támaszkodik. A manőverező képessége az F-117-nek össze sem mérhető az 5. generációs alacsony észlelhetőségű vadászgépekével, mint pl. az F-35 vagy az F-22
  
  Tehát, ha rakétaindítás történt az F-117-re, azt a pilóta csak vizuálisan észlelhette, hiszen az kvázi szemből vagy szemből-oldalról volt várható éjszaka. Viszont a repülőgép limitált manőverező-képessége miatt, nem tudta kimanőverezni azt, még ha éppen a jó helyre is nézett a megfelelő pillanatban. Az F-117 maximálisan csak 4G túlterhelésű manőverre képes a csúcssebessége közelében. Ezzel még a Volhov rendszer újabb V-759 típusú rakétájának elkerülésére van egy halvány esély, de a Nyeva legfejlettebb 5V27D rakétája ellen már nem. Az előbbi rakéta 6 km magasan kb. 9G túlterhelésre képes, a másik úgy 15G-re.
  
  Figyelem, ez nem az jelenti, hogy a repülőgépnek ekkora túlterhelésű fordulót kéne produkálni. A rakéták és légiharc dinamikájával majd egy teljesen külön videó foglalkozik. A Dvina légvédelmi rakéta rendszernél néhány alapvető tényező azért már be volt mutatva. Link a videó leírásában.

https://youtu.be/L0gtoKukr98?t=353

• Az 1991-es Sivatagi Vihar hadművelet idején Irak rendelkezett a Volhov és a Nyeva 3.Világba exportált változataival, a Volga és a Pecsora rendszerrel is. Mégis, 1271 bevetés alatt sem voltak képesek, eltalálni egyetlen F-117-est sem. Mi lehet ennek az oka? A Pecsorák nem használtak P-18-as célfelderítő radart, csak a Volgák. Ezen felül a kezelő személyzet is jelentős faktor lehet, mert egy rendszer csak annyit ér, amennyit az azt üzemeltető személyzet ki tud hozni belőle. A mindkét konfliktust megjárt lelőtt F-117-es pilóta véleménye szerint ez volt az egyik legjelentősebb különbség, a gyengén képzett iraki és a mérnöki képesítésekkel rendelkező szerbiai személyzet között.
  
  Amúgy érdekes az, hogy az F-117 vesztesége a bevetésekre számára fajlagosítva a karrierje alatt összesgégében rosszabb volt, mint több nem alacsony észlelhetőségű repülőgépé a Sivatagi Vihar hadművelet alatt. Kb. 1500 bevetésből egy veszett oda, és egy másik súlyosan sérült. Több típus ennél lényegesen jobb statisztikai mutatókkal bírt. Ez a fluktuáció az eltérő veszélyességű bevetések miatt lehetséges. Illetve az sem megállapítható, hogy a gépek mennyire gyakran repültek be egyáltalán légvédelmi rendszer megsemmisítési zónájába. Ez minden elemzést torzít, nem csak ebben az esetben, de ilyen mélységű összehasonlításhoz nem áll elegendő adat rendelkezésre.

Egyes „jólértesült hírforrások” azt állították, hogy egyes régi radarok ellen az alacsony észlelhetőség egyáltalán nem működik. Sőt, egészen odáig mentek, hogy már-már gyakorló célpontnak titulálták az alacsony észlelhetőségű gépeket, továbbá ezek feleslegességét és a csökkentett észlelhetőségű gépek rövid úton történő kihalását vizionálták. Ezek a kijelentések több szempontból is nevetségesek és igen könnyen cáfolhatók.

• Először is, ha annyira könnyű célpont volt, akkor miért nem lőttek le többet az Allied Force alatt és egyet sem a Sivatagi Vihar idején?
  
  
• Az alacsony észlelhetőségű repülőgépek kihalását jósolókat cáfolja az tény, hogy az Egyesült Államok, egyes középhatalmak, illetve fejlettebb és gazdagabb országok hosszú távon már egyre inkább csak alacsony észlelhetőségű vadászgépek beszerzésével számolnak. Lényegében csak azon országok nem tervezik ilyen gépek beszerzését, akiknek nem telik rá, vagy ha igen, akkor politikai szempontok miatt nem exportálható az adott országba. Már középhatalmak is alacsony észlelhetőségű vadászgépek saját erőből történő fejlesztésében gondolkodnak, pl. Japán és Dél-Korea, ahogy az EU több országa is kooperációban. Sőt, nem csak repülőgépeknél, de manőverező robotrepülőgépeknél és pilótanélküli repülőeszközöknél is egyre inkább teret nyer ez a megoldás. Biztos mert felesleges… Amúgy legutóbb éppen Svájc és Finnország választotta az F-35A típust, az összes európai gyártású, nem lopakodó vadászgépekkel szemben, de némi politikai hercehurca után, szintén ezen típus beszerzése mellett döntöttek Németországban is.
  
  
• Egyesek szerint az F-117 egy bukott repülőgép volt és azért vonták ki a szolgálatból váltótípus nélkül. Naná, hogy ez sem igaz. Mikor a típust 2007-2008 körül kivonták az aktív szolgálatból – pontosabban tartalékállományba helyezték – azt annak fényében tették, hogy az F-35A rendszeresítése néhány éven belül várható, az F-117-est messze felülmúló képességekkel. Abban a pillanatban az F-35A közelgő rendszeresítése miatt értelmetlennek tűnhetett az F-117 flotta további finanszírozása és reptetése. Ez annak fényében is logikus volt, hogy a nagy hatótávolságú, területvédelemre alkalmas Sz-300P légvédelmi rakéta-rendszer család exportja megtörtént, ami ellen az F-117 képességei már elégtelenek voltak. Ez majd az újabb légvédelmi rendszer bemutatásakor válik érthetővé.
  
  A porszem a gépezetbe akkor került, amikor az F-35A rendszeresítése kicsivel több, mint fél évtizedet csúszott és csak a 2017 táján érte el a korlátozott bevethetőséget. Az F-117 annyira volt „bukott”, hogy az első és egyetlen harci vesztesége után még nagyjából 9 évig hadrendben volt. Ha a típus megbukott volna, akkor nem költöttek volna még rá 9 évig egy valag pénzt...
  
  
• Az hadművelet után egyes „hozzáértők” olyan butaságokat vizionáltak, a Nyeva vagy Volhov légvédelmi rakéta-rendszer P-18 felderítő radarral, vagy hasonló eszközzel alacsony észlelhetőségű repülőgépeket halomra mészárolna. Amint ezt korábban láttuk ez az Allied Force és a Sivatagi Vihar alatt sem sikerült…
  
  Ma, az F-117-hez képest az F-35 és jövőbeli gépek csapásmérési távolsága radargyilkos rakéta nélkül is sokkal inkább ki van tolva a kisméretű siklóbombák által. Meg ugyebár az F-117 a ma szolgálatban álló lopakodó, 5. generációs gépekhez képest süket és vak volt, rádió, adatkapcsolat és besugárzás jelző nélkül. Majd pont ezek ellen lenne esélyük ezen kőkorszaki rendszereknek…
  
  Az 5. generációs vadászgépeken már megoldott a besugárzásjelző használata, illetve az F-35-ön még ehhez jön a körkörösen figyelő infravörös kamerarendszer, adott esetben folyamatos adatkapcsolattal megspékelve. Ez képes az emelkedő és közeledő rakétának akár a mozgásparamétereit is számolni. Az 5. generációs vadászgépek manőverező képessége és repülési teljesítménye messze jobb, és több mint elegendő egy olyan ősrégi légvédelmi rendszer rakétájának kimanőverezésére, mint a Nyeva. Ezen felül nem egyesével repülnek az alacsony észlelhetőségű repülőgépek, ahogyan az F-117 tette, hanem egymással adatkapcsolatot tartva. És végül, az F-35 képes vontatott csalik használatára is. Összefoglalva egy fecske nem csinál nyarat főleg, ha az a fecske igen öregecske...

• A vadászrepülőgépeken a helyhiány miatt méteres hullámhosszú radar alkalmazása a kis antennaméret miatt lehetetlen. A kellően szűk nyaláb előállítása miatt lényegében csak a centiméteres hullámhosszú radarok használata lehetséges a vadászgépeken, amik felderítő képessége eleve kisebb, mint a nagyobb antennával bíró légvédelmi radaroké. Emiatt is hasznos és alkalmazott megoldás marad az alacsony észlelhetőségű kialakítás.
  
  Amúgy Dani Zoltán egysége az elismert F-117 és egy szintén elismert F-16CG vadászgép lelövése mellett egy B-2 interkontinentális lopakodó bombázón elért találatot is jelentett, de ezt soha nem tudták igazolni. Ez az eset már csak azért is lehetetlennek tűnik, mert a Spirit normál körülmények között 14 km-es magasságon, vagy annál is magasabban repülte le bevetéseit. Ha csak F-117 szerű radarkeresztmetszete lenne, akkor a B-2 észlelése az SzNR-125 számára gyakorlatilag lehetetlen. A P-18 talán-talán még érzékelhette a B-2-őt, de az SzNR-125 rávezető állomásnak erre elvileg semmi esélye sem volt.

 Közreműködők

• Molnár Balázs                                Grafika, animáció, szöveg
• Hpasp                                             Technikai lektor
• Cifka”Cifu” Miklós                           Technikai lektor

 A Patreon csatorna elérhetősége az extra tartalomhoz és a csatorna támogatásához.

https://www.patreon.com/militavia

Szerbiai források

АГРЕСИЈА НАТО
Генерал Спасоје Смиљанић
Београд 2009