Előszó

2024 végén két új kínai repülőgép is lencsevégre lett kapva és egyből megindult a találgatás mik ezek, vagy simán csak kijelentették, hogy íme, ezek a kínai 6. generációs vadászgépek. Tegyük tisztába, hogy ez a „generációzás” honnan is jött, mi a története, mik a korlátai, illetve, hogy lehet-e alkalmazni a két új kínai repülőeszközre.

• 
• 
• 

Generációs besorolás, tőmondatokban

Bár nincs hivatalos szempontrendszer, ettől függetlenül azért létezik egy nagyjából egységes szemlélet, ami műszaki és evolúciós szempontból koherens. A következő összefoglaló kis túlzással csak tőmondatos, de akit bővebben érdekel a téma, a csatornán két, egyenként 4-4 részes videó sorozat foglalkozik a vadászgépek és honi légvédelmi vadászgépek fejlődésének történetével a II. világháború utáni időszaktól napjainkig. Link a videó alatti leírásban és a jobb felső sarokban.[1] A tömör összefoglalás csak arra szorítkozik, hogy mi volt a cél és ahhoz milyen fejlesztések jelentek meg az egy, majd többfeladatos vadászgépeken. A klasszikus generációs besorolás nem alkalmazható, a honi légvédelmi vadászgépekre.

0 és 1. generáció

A II. világháború végén és a közvetlenül utána gyártott vadászgépeken jelent a gázturbinás sugárhajtómű. A cél a repülési teljesítmény növelése volt, nagyobb csúcssebesség és emelkedő képessége elérése még akkor is, ha ez akkor bizonyos hátrányokkal is járt.

 

A fajlagos teljesítmény sűrűsége már a korai gázturbináknak is a benzinmotorok felett volt, viszont nagyon rossz dinamikus viselkedéssel bírtak. Lassan pörögtek fel, a gázkart csak óvatosan lehetett kezelni. A nagy teljesítmény nagy fogyasztással is járt, ezért a sugárhajtóműves vadászok hatósugara sokáig elmaradt a benzinmotoros II. világháborús vadászgépek mögött.

Mennyivel volt izmosabb a gázturbina? A Me-109G-6 benzinmotorja nagyjából akkora tömegű volt, mint egy MiG-15 sugárhajtóműve, kb. 700 kg, még picit nehezebb is volt. A német légcsavaros vadászgép csúcssebessége nagy magasságban kicsivel 650 km/h volt, addig a 30%-kal a nehezebb MiG-15 képes volt elérni az 1100 km/h csúcssebességet. A fejlődés gyors volt, a Me-262 még két hajtóművel is csak az 850 km/h sebességet érte el, alig 3-4 évvel később a vadászgépek már átlépték az 1000 km/h csúcssebességet.

Az első sugárhajtású vadászgépek voltak német Me-262, az angol Gloster Meteor vagy az amerikai P-80 Shooting Star. A II. Világháborúban, vagy rögtön az után elkészült vadászgépeket véleményem szerint 0. generációsnak is lehet hívni. Aerodinamikailag sok közülük semmi újat nem tartalmazott, csak az erőforrás lett eltérő. Ilyen volt például a P-80 vagy a II. világháború utáni F-84 Thunderjet, a Jak-15 és a Gloster Meteor is, ezek mind egyenesszárnyú konstrukciók voltak.

  

• 
• 
• 

A Me-262 előremutatóbb volt nyilazott szárnyával és axiális gázturbinájával, míg a többi kortárs vadászgép radiális gázturbinával volt tervezve. A háborús körülmények között már használható volt a német jetvadász, de emiatt se teljesítményben, se minőségben nem említhető a II. világháború után gyártott vadászgépekkel, a gyártás minősége pocsék volt, élttartama lényegében a 0-hoz tendált.

Az első generáció közös jellemzője, hogy a műszerezés és fegyverzet lényegében nem tért a II. világháborúra jellemző színvonaltól. Radarral nem rendelkeztek, legfeljebb céltávolságmérő volt a gépekben. A tűzfegyverek eredményesebb használatát primitív mechanikus vagy elektromechanikus ballisztikai számológép segíthette, de még ez sem volt általános. Az első generáció lényegében kétféle gázturbina típus, a radiális és axiális versenyéről és az aerodinamikai újtervezésről szólt.

2. generáció

Mi volt a 2. generációnál a cél? Felsejlettek a szuperszonikus csapásmérők, de már a szubszonikusak is a hangsebesség közelében repültek. Emiatt lényegében hangsebesség felett kellett üldözni őket a sikeres elfogáshoz nagy magasságban. Az éjszakai célleküzdési képesség kötelezővé vált, mert atombombával támadó bombázó mindig elég pontos volt, hogy egy kisebb várost vagy csapatösszevonást elpusztítson.

Mi volt szükséges a célhoz?

• Nagyjobb teljesítményű hajtóművek. A „csata” eldőlt a két gázturbina típus között, mert a hangsebesség elérése csak utánégető fokozattal bíró axiális gázturbinával lehetséges. Az ’50-es évek közepétől megjelent az utánégető fokozat, ami extrém mértékben növelte meg a tolóerőt, a hatósugár rovására. Megkezdődött a szuperszonikus korszak.
• A kétszeres hangsebességű vadászgépeknél gyakori volt a deltaszárnyas kialakítás, de nem kizárólagosan csak ilyen szárnnyal bíró vadászgépek készültek. A nagyobb sebesség miatt nőtt szárnynyilazás és egyre vékonyabb szárnyprofilokat használtak. A korai vadászgépek még csak 1,3-1,4 Mach csúcssebességre voltak képesek, arra is csak fegyvertelenül, de a korszak végén a kétszeres hangsebesség is elérhető volt már, minimális fegyverzettel. Az ár az volt, hogy a leszállási és felszállási sebesség nagy volt, így a szükséges futópálya hossz is. Alacsony sebességtartományban a gépek vezethetősége sokszor botrányosan rossz volt.
• Először csak a nagyobb, majd idővel a kisebb vadászgépeken is, mint pl. a MiG-21PF megjelent a lokátor. Ezek analóg, hosszú impulzusismétlésű, lényegében 0 zavarszűréssel rendelkező lokátorok voltak, jellemzően 20-30 km felderítési távolsággal bombázó méretű célok ellen. A lokátorok földháttérben, de még azonos repülési magasság esetén sem voltak képesek az alacsonyan repülő célok észlelésére. Ezek a berendezések csak a földi radaros rávezetéssel együtt voltak használhatók, az elfogás végfázisban a célt ezzel találta meg a vadászgép. A tűzfegyverek vagy az infravörös vezérlésű légiharc-rakéták célzását is segítette a radar.[2]
• A 2. generáció végén megjelentek az első irányított, infravörös vezérlésű légiharc-rakéták, ezzel lényegében csak a nem manőverező, vagy csak minimális, kb. 2G túlterhelést végző célok voltak leküzdhetők és csak hátsó féllégtérből. Ilyen volt pl. az amerikai AIM-9B Sidewinder és a szovjet R-3Sz. A géppuskák kihaltak, 20 mm lett tűzfegyverek minimum kalibere.

• 
• 

A 2. generációs vadászgépek első hullámát az amerikai F-100 Super Sabre és szovjet MiG-19 képviselték, a generáció végét MiG-21, az English Electric Lighning, Mirage III és a híres, hírhed F-104 Starfigher jelentették.

• 
• 
• 
• 

Az előző generációt abban múlták felül, hogy nagyobb sebességű célokat voltak képesek elfogni, akár légiharc-rakétával is, de még mindig csak a hátsó féllégtérből, viszont akár éjszaka is. A korábbi vadászgépeknél számottevően jobban gyorsultak és emelkedtek, ami sok régebbi vadászgépet eleve esélytelenné tett az ellenük való légi-harcban.

3. generáció

A harmadik generációnál a 2. generációban megjelent képességek továbbfejlesztése volt a cél. Nagyobb hasznos teher azonos csúcssebesség mellett, illetve a szemből támadás képesség megteremtése. Nagysebeségű, kb. 1,3-1,5 Mach sebesség feletti célnál annak mögé fordulása és onnan támadása olyan nehéz, hogy az szinte már kivitelezhetetlen. Mi volt ehhez szükséges?

• A turbojet hajtóművek utolsó generációja, a maradék teljesítmény tartalékot is kipréselték a konstrukcióból. 13-14 tonna üres tömegű gépekkel is lehetségessé vált elérni a 2-szeres hangsebességet a korábbinál nagyobb méretű légiharc-rakétákkal is.
• Fejlettebb lokátorok, illetve a szembetámadásra is alkalmas új rakéták. Mivel a célpontok relatív közeledési sebessége hatalmas is lehetett ezért a lokátorok felderítési távolságának akár az 50-80 km távolságot is el kellett érnie. Ez biztosította az időt a szükséges tevékenységek elvégzésére. Az alacsonyan és akár földháttérben repülő cél leküzdése is lehetségessé vált, relatíve kis távolságból. Nyugaton ezt jellemzően a nagy impulzus ismétléses doppler radar biztosította. A szovjeteknél analóg szűrőkkel rendelkező külső koherencia alapú mozgócélt kiválasztóval rendelkező (SzDC-VK) lokátor jelentett korlátozott képességet ezen a téren.
• A szembe támadáshoz az új lokátorok mellett megjelentek a félaktív radarvezérlésű légiharc-rakéták. Ezekkel egy repülőgép egy időben, csak egy célt támadhatott, de most már szemből és oldalról is. A továbbfejlesztett infravörös vezérlésű, már hűtött keresőfejes rakétákkal továbbra is csak hátulról volt lehetséges a támadás, de már szélesebb szögtartományból.

• Egyes második generációs vadászgépeken is megjelent a lényegében csak egyirányú adatkapcsolat. Ez jellemzően a földi radarok és rávezető rendszerektől kapott utasítások megjelenítésére szolgált. A szovjet gépeken ilyen volt például a LAZUR, lásd ezt bővebben a MiG-21BiSz és MiG-23MF-et bemutató anyagban.[3]
• A radarvezérlésű légvédelmi rakéta-rendszerek miatt megjelent a radarbesugárzás-jelző. Ezeket utólag egyes 2. generációs vadászgépek is megkaptak.
• Nem általánosan, de a vietnámi háború tapasztalatai miatt megjelentek az infracsapda és dipól köteg csalitölteket kilövő rendszerek. Ezek vagy a géptörzsbe voltak építve vagy konténerben vitték azokat, a fegyverzet egy részét feláldozva.
• Elektronikai zavaróberendezések megjelenése konténerbe vagy akár a repülőgépekbe építve.

 

• Egyes vadászgépeken a korszak szintjén értelmezett precíziós csapásmérő fegyverek is megjelentek, ezek jellemzően rádió-távirányítású rakéták és bombák voltak.
• A fejlettebb nyugati vadászgépek már tehetetlenségi navigációs rendszerrel bírtak. Érdekesség amúgy, hogy a sokak által lenézett 2. generációs német F-104G vadászgépeken is volt már ilyen.

 

• 
• 
• 

• 
• 

A generáció csúcskategóriája az F-4 Phantom II család volt, de ide sorolható a MiG-23M család, a Mirage F.1 és a Svéd Viggen is. Az F-4 vadászépet leszámítva jellemzően egy repülőgép családnak volt tisztán vadászgép és csapásmérő feladatokra tervezett dedikált változata is. A Mirage F.1, Viggen és a MiG-23 is ilyen volt. Ettől függetlenül a vadászgépek is képesek voltak csapásmérő fegyverek alkalmazására, ami akár irányított is lehetett, de a csapásmérő képességben magasabb szintet képviseltek a dedikált csapásmérő változatok. A harmadik generációs vadászgépek repülési teljesítménye inkább csak stagnált, a további növelése a sebességnek értelmetlen volt. Viszont a vadászgépek mondhatni okosabbak lettek.

4. generáció

A 4. generáció hajtóerejét a vietnámi légiharcok tapasztalatai jelentették. A várakozásokkal szemben az 1. generációs szubszonikus MiG-17-esek többször is győzelmet arattak manőverező légiharcban a 3. generáció nyugati csúcstípusával, az F-4-essel szemben. Így az Egyesült Államokban fektették le a generációt meghatározó irányelveket, amit több kevesebb sikerrel követtek aztán szerte a világban. A közeli manőverező légiharc képesség fejlesztése volt az elsődleges, minden más csak az után következett. Mi az, ami újdonság volt?

• 
• 

• A turbofan, vagyis kétáramú gázturbinás hajtóművek jelentek meg. Ez sokkal gazdaságosabb üzemű voltak a turbojetekhez képest szubszonikus sebességnél. A manőverező légiharchoz szükséges hatalmas tolóerőt a minden korábbinál nagyobb extra tolóerőt produkáló utánégető biztosította.
• Az aerodinamikai kialakítást a manővereztő légiharcnak rendelték alá. Ennek ellenére minimális fegyverzettel az új vadászgépek képesek voltak a 2 Mach sebességre, de pusztán erőből. Általánossá vált a LERX, a kabintető melletti örvénykeltő használata. A szárnyak jellemzően orrsegédszárnyakkal és réselt fékszárnyakkal rendelkeztek, amivel a nagy állásszögű nagy- és kis sebességű manőverezés javult, a leszállósebesség számottevően kisebb lett a 2. és 3. generációhoz képest. A vadászgépek alapvetően a lifting body koncepció szerint voltak tervezve, a géptörzs is számottevő mértékű felhajtóerőt generált a finom törzs-szárny átmenetnek köszönhetően.

• A HOTAS rendszer. Ennek lényege, hogy a leggyakrabban használt funkciók elérhetőek gázkaron és botkormányon levő kezelőszervekkel, a pilótának nem kell levennie a kezét ezekről. Korábban is így tervezték a gépeket, de soha nem látott mennyiségű kezelőszerv és funkció került a gázkarra és botkormányra.

• A földháttérben repülő célok felderítése és követése drámaian javult. A kis- és közepes impulzus ismétlési idővel rendelkező, immáron digitális jelfeldolgozású doppler radarok biztosították ezt. A ’80-as évek elejétől kezdve a szintetikus apertúrájú lokátorral a földi célok felderítése új korszakba lépett, lényegében fénykép szerű részleteket megjeleníteni képes térképező üzemmódú lokátorok jelentek meg. Több légicél egyidőben való követése vált lehetővé hála a fedélzeti digitális számítógépnek.

• 
• 
• 
• 

• A kettős tolóerő-profillal rendelkező félaktív vezérlésű rakéták új generációja jelentősen növelte a megsemmisítési távolságot, az első ilyen az AIM-7F Sparrow volt. Továbbra is csak egy cél volt támadható egy időben. Az F-14 ezen a téren rendelkezett egyedi képességgel, a majd fél tonnás AIM-54 aktív radarvezérlésű rakétával képesvolt akár 6 célt is szimultán támadni egy szűk szögtartományon belül.

• A szemből támadás is lehetséges vált az újgenerációs infravörös vezérlésű rakétákkal. Lásd bővebben az erről szóló anyagot.[4] Ezeket a rakétákat később a korábban gyártott vadászgépekre is integrálták, sőt, akár még csapásmérőkre is. Az első ilyen az AIM-9L Sidewinder volt.
• A kabinban még viszonylag sok elektromechanikus műszer és kapcsoló volt, de azok elrendezése már logikusabb volt az előző generációhoz képest. Az F-16 Block 25 és az F/A-18A vadászgéptől kezdve változott meg radikálisan a kabin a ’80-as évek elejétől és közepétől. A későbbi 4. generációs vadászgépek kabinjai gyakorlatilag ezek leszármazottjainak tekinthetők.[5] Az F-14-en még nem, de a későbbi amerikai vadászgépeken mai szemmel is valódi head up display volt, ami több eltérő üzemmódban, akár tucatnyinál több paramétert is jelenített meg.

• Megjelentek a fejlettebb navigációs műszerek, a tehetetlenségi navigációs rendszereknél a mechanikus giroszkópokat leváltja a lézergyűrűs giroszkóp, pontosságuk nagyságrendileg javult az elődökhöz képest.
• A vadászgépek közötti több irányú adatkapcsolat az F-14 Tomcat típuson jelent meg, a 4. generáció később tagjai csak később kapták meg ezt a fejlesztést.

Az összes 4. generációs vadászgép többfeladatosnak volt tervezve csapásmérő képességgel is, azonban ezt az F-14 és F-15 alap változatainál nem használták ki, pedig az utóbbi mindig is képes lett volna csapásmérésre, lásd az erről szóló anyagot a linken.[6] Ellenben az F-16-nál igen hamar és zajosan kiaknázták azt, lásd az Opera hadműveletről szóló anyagban.

A 4. generációs szovjet vadászok, a MiG-29 és Szu-27 majd egy évtizedes késéssel érkeztek. Generációs előrelépést aerodinamikai kialakításuk és repülési teljesítményük jelentette. Manőverező légi harcban a két új szovjet vadász teljesítmény-paraméterei szinte minden téren egyenrangúak az amerikai gépekével. Azonban a lokátor térképező üzemmódjának hiánya és a kabin ergonómiában nem volt számottevő fejlődés. Az egyedüli vitathatatlan előnyük a nagy oldalszög eltérítéssel indítható R-73 rakéta volt a sisakcélzónak hála.

A 4. generációs vadászgépek alapvetően manőverező légiharcra, és a jóval magasabb színvonalú látóhatáron túli légharc képességre fókuszáltak, és ezeket az akadályokat sikerrel is vették. Pár kivétel volt csak ez alól. Az F-16 nem rendelkezett látóhatáron túli légiharc képességgel, mert eredetileg az AIM-120 AMRAAM, aktív radarvezérlésű rakétával érte azt volna el, de az csak 1992-ben állt hadrendbe. Az F-14A változat repülési teljesítménye manőverező légiharcban számottevően gyengébb volt, mint a többi 4. generációs vadászgépé a TF30 hajtóműve miatt.

Hidegháború utáni korszak

A hidegháború végével sok ország a 4. generációs vadászgépek korszerűsítése vagy azok továbbfejlesztett és gyártásban maradó változatainak beszerzése mellett döntött teljesen új vadászgépek kifejlesztése helyett. Emiatt jelent meg és terjedt el a 4+ és úgy kb. 10 évvel később a 4++ generációs jelölés. Mit takar a plusz jel?

• A digitális forradalomnak hála nagyobb teljesítményű fedélzeti számítógépekkel a meglevő platformok és hardverek képességei jobban kihasználhatók lettek. A kabinban a színes többfunkciós kijelző alapkövetelménnyé vált, a moduláris hardver felépítés és a mai értelemben vett rugalmas szoftveres programozhatóság is.
• Légiharc képességnél az AIM-120 AMRAAM rakéta integrálása tekinthető a 4+ szintnek, amivel a mechanikus legyezésű lokátorral is minden nyugati elsővonalas vadászgép képessé vált szimultán, legfeljebb 4 légicél egyidejű támadására, amire addig csak az F-14 Tomcat volt képes a majd fél tonnás rakétákkal. Ehhez képest AIM-120 rakéta tömege még 200 kilogrammot sem éri el.

• A közeli légiharc képességet érintette a sisak kijelző megjelenése, amivel nem csak a HUD-ra nézve voltak láthatók a fontos repülési paraméterek. A szovjet fejlesztésekre reagálva, az új sisakdisplayjel kombinált sisakcélzókkal lehetségessé vált, az R-73-nál is nagyobb oldalszög eltérítéssel indítható légiharc-rakéták használata, mint például az AIM-9X vagy az európai IRIS-T.

• A GPS alapú navigációs rendszerek lényegében leváltották a tehetetlenségi navigációs rendszereket, de az utóbbiak azért megmaradtak a gépeken.

• Új csapásmérő fegyverek integrációja, lézervezérlésű és egyéb precíziós csapásmérőfegyverek, ami korábban csak dedikált csapásmérők szűk körének volt adottak. A ’90-es évek végén jelent meg az első generációja a GPS vezérlésű JDAM bombacsaládnak, ami további hasonló vezérlésű fegyverek követtek, mint például az AGM-154 JSOW. A hidegháború alatt is már létező, lézervezérlésű bombákhoz kifejlesztett célzókonténerek általánossá váltak az elsővonalas gépeken. Ilyen volt a LANTRIN, vagy a későbbi LITENING SNIPER. Ezek elődje volt még a hidegháborús Pave Spike.

• 
• 
• 

• A Link 16 és ahhoz hasonló kétirányú adatkapcsolat elterjedése.

A 4++ generációnál mit takar a további pluszjel? Lényegében az eredetileg csak 5. generációs vadászgépek számára kifejlesztett berendezések egy részének integrálása történt meg.

• mechanikus legyezésű radarokat leváltotta a PESA vagy AESA elven működő radar
• körkörösen figyelő infravörös, rakétaindításra figyelmeztető érzékelőket építettek be a gépekbe, de van, ami csak konténer formájában képes ilyet hordozni
• teljes körű fegyver integráció, a csúcskategóriás vadászgép lényegében szinte mindent is képessé vált használni, amit a mérete lehetővé tesz

A 4+ és 4++ generációba tartozott változattól függően a Super Hornet, a Eurofigther Typoon, a Rafale vagy a Gripen és az összes korábbi gyártású, de eltérő mértékben korszerűsített vadászgép, az F-15/16/18 trióból, amik ezeket megkapták. Egy orosz, kínai és japán gyártású vadászgépek is ide tartoznak.

5. generáció

 

Az ötödik generáció alapjai még a hidegháború végére nyúlnak vissza, de hadrendbe csak sokkal a hidegháború vége után állt az első ilyen vadászgép, ami az F-22 Raptor 2005 végén. Második az F-35. Ezt a kettőt leszámítva csak a kínai J-20 vadászgépet gyártották eddig nagy számban, ami jó eséllyel ide sorolható. Mi volt az elvárás ezeknél?

• Alacsony észlelhetőség speciális geometriai kialakítással, belső fegyvertérrel és számtalan más követelménnyel, lásd az erről szóló anyagot.^[7]
• Újgenerációs hajtómű, 4. generációt számottevően meghaladó fajlagos tolóerővel
• AESA elven működő LPI radar, amit a jelenlegi fedélzeti besugárzásjelzők bizonytalanul vagy nem észlelnek.
• Rakétaindításra figyelmezhető körkörösen figyelő infravörös kamera rendszer
• A fedélzeti rendszerek magas fokú integráltsága, messze a 4. generáció feletti színvonalon

 

Az 5. generációs vadászgépek lopakodó képessége lényegében megszüntette a nagy hatótávolságú légvédelmi-rakéta rendszerek területvédelmi képességét. Az 5. generációs vadászgépek közepes és nagy magasságban is repülhetnek akár a legkorszerűbb légvédelmi rendszerek jelenléte esetén is adott estben, mert azok észlelési és megsemmisítési távolsága a töredékükre zuhan vissza a névleges maximumhoz képest. Akár a tizedére is Az ukrán-orosz háború bebizonyította, hogy a területvédelemre alkalmas légvédelmi rakéta-rendszerek mennyire lekorlátozzák a nem lopakodó repülőgépek alkalmazhatóságát. Ilyen például az Sz-300, lásd az erről szóló bemutatót a csatornán.[8]

• 
• 

A korábbi vadászgépekkel szemben is domináns fölénnyel bírnak, hiszen nagyon nehéz nyomon követni az új vadászgépeket. Az F-22 hatalmas tolóerejének köszönhetően képes számottevő ideig 1,5 Mach feletti sebességgel repülni utánégető használata nélkül, ez a szupercirkálás. A marketing dumákkal ellentétben csak lopakodó vadászgép képes erre, mert a lopakodó kialakítás miatt belső fegyvertérrel rendelkeznek, ezért hullámellenállásuk töredéke a hagyományos vadászgépeknek.

Problémák a generációs besorolással

Mi a probléma a generációs besorolással? Vegyük példának hidegháborús MiG-21BISz vadászgépet. Csak azért, mert jobb lokátora, új légiharc-rakétája volt, és speciális hajtómű üzemmódja, a sok régről örökölt korlátja mellett generációs ugrást jelentett egy MF vagy PF változathoz képest nagy általánosságban? Nem, csak kitolta a generáció korlátait, de ettől még nem lett képes szembetámadásra és manőverező légiharcban közelében nem volt a repülési teljesítménye egy valódi 4. generációs vadászgéphez képest. De a MiG-21BISz legalább új gyártású volt.

Legyen hidegháború utáni példa is, a MiG-21 LanceR, család.[9] Ez a MiG-21MF vadászgép korszerűsített változatait takarja. Ezek ’90-es évek eleji F-16C kabinhoz hasonlóval bírnak. A Lancer egy változata képessé vált precíziós csapásérése lézervezérlésű bombákkal, autonóm módon, célmegjelölő konténerrel. Látótávolságon túli légiharc képességet nem kaptak, de sisakdisplay-jel is rendelkeznek és integrálták az R-73 rakétát is, amivel a MiG-29-cel azonos nagy oldalszög indítási képességgel is rendelkezik. Az indiai MiG-21BISon, a BISz korszerűsített változata az orosz R-77 légiharc-rakétával és új lokátorával már látóhatáron túli légiharc képességgel is bír.

Na, akkor most ezek MiG-21 változatok hányadik generációsak az ős F-13 változathoz képest? Egyes képességeik, pl. a repülési teljesítményük abszolút értékben alig változott. Ellenben a lézervezérlésű bomba autonóm használata meg olyan képesség, amit az F-16 család is csak a hidegháború után kapott meg és csak a korszerűsített vagy új gyártású változatai. Egy alapvetően 2. generációs sárkány bír olyan képességgel, amivel még az első 4. generációs vadászgépek sem...

Ősrégi nyugati gép is kapott ilyen mértékű ráncfelvarrást. Például a török F-4E Terminator 2020 avionikája a 2000-es évek eleji F-16C gépekkel teszi egyenértékűvé, de az F-4 repülési teljesítménye 3. generációs. Hová és hogyan kéne besorolni ezt?

Ugyanilyen problémás az amerikai AV-8B Harrier II kategorizálása, amit sokan vadászgépnek hívnak. Továbbfejlesztett változatában van radar sőt, AIM-120 AMRAAM rakétával látótávolságon túli légiharc képessége is. Csak éppen a repülőgép típusjelzésében az „A” az „attack” vagyis csapásmérő feladatkört jelez. Sőt, a típus szubszonikus, tehát még a 2. generáció belépő szintű kritériumának sem felel meg.

Szerintem érződik a probléma. A hidegháború legvégén és poszt hidegháborús korszakban olyan durván kitolták egyes 20-30-40 éves platformok képességeit korszerűsítéssel, ahol rendszer darabjaira esik. Mert 20 évvel később érkező gépek egyes képességei megvalósíthatók voltak a sokkal korábbiakon is, hála a digitális technika fejlődésének.

Célravezetőbb a vadászgépeket alapvető tulajdonságaik szerint jellemezni és azt osztályozni aszerint, hogy azok melyik generációra jellemzők. Na, próbáljuk meg akkor ezt az új kínai repülőgépekkel is.

Új kínai repülőgép, hányadik generációs…?

Az eddigiekből érthető, hogy amikor a generációs szám ugrott egyet, ott a képességnövekedés harcászatilag nemhogy szabad szemmel látható, hanem egyesen szakadékot jelenthetett egyes harci helyzetekben. Na, akkor mitől is 6. generációs bármelyik új kínai technológiai demonstrátor pusztán az ismert képanyagot nézve? Mi olyat tud, amit egy 5. generációs vadászgép nem...?

• Lehet lopakodó az új repülőgép? Igen. Csak ebben nincs semmi új, ezt tudja minden 5. generációs vadász. Gyémánt formája van és nincs függőleges vezérsíkja? Na és? Pusztán ettől nem lesz radikális előnye semmilyen megvelő eszközzel szemben, sőt, ennek hátrányai is lehet.
• Lehet benne más hajtómű? Igen. Járhat ez számottevő harcászati előnnyel? Hááát, nem nagyon. Változtatható kétáramúságú hajtómű prototípusa már repült az YF-22 és YF-23 technológiai demonstrátorokban, de végül hagyományosabb hajtóművel gyártották az F-22 és később az F-35-öt is. Egyszerűen ár/érték arányban akkoriban nem érte meg. Halkan jegyzem meg, hogy a kínai ipar eddig nagyjából a 40 éves AL-31 hajtómű színvonalának megfelelő hajtómű másolása és gyártásával foglalkozott évtizedeket. Változtatható kétáramúságú hajtóművet feltételezni több, mint merész. De ettől sem lenne harcászatilag vízválasztó, inkább csak a gyorsulás és hatósugár lehetne picit jobb.
• A videók alapján embervezette repülő, tehát itt sem jelent új kategóriát. De még, ha nem is ember vezetné, ettől mitől jelenete generációs ugrást? Ha holnaptól létezne nem embervezette F-22 attól harcászati képessége és túlélőképessége egy centit nem változna. Ugyanaz lenne a fegyverzete, sebessége, gyorsulása, hatósugara stb.
• A harcászati elektronikáról 0 információ van egy külső videófelvétel alapján, de a 6. generációba várt STAP AESA lokátor a jelenleg a fedélzeten elérhető méretű és tömegű számítási kapacitás hiányában még csak nyugaton is erősen koncepciós fázisban van, jelenleg még repülőbe építhető méretű prototípusát sem mutatták be. Persze a számítástechnikai teljesítmény évről évre fejlődik, szóval csak ki kell várni a dolgot.
• Szintén a jövő zenéje még az LPI lokátorokra figyelmeztetni képes besugárzásjelző megalkotása, itt is a számítástechnikai kapacitás az első korlát, a második a várható ár…
• A 6. generációtól egyre inkább elvárják, hogy aktív önvédelmi képessége legyen – irányított energia (lézer) vagy hasonló megoldásokkal, esetleg mini-rakéták segítségével. Hát ezekről sem tudunk semmit.
• A 6. generációtól elvárt a még nagyobb hatótávolságú légiharc fegyverek alkalmazásának lehetősége, ez meg amúgy is inkább csak egy új rakétát jelentene.

Ezek alapján miért tették rá a címkét lényegében egy rövid videó alapján, hogy ez egy kínai 6. generációs vadászgép? Semmi alapja nincs a kijelentésnek. Meg, hogy vadászgép...? Mert még az is kérdéses, hogy vadászgép-e a hatalmas mérete miatt. Méretre inkább bombázó-rakétahordozó csapásmérőnek tűnik.

A korábbi vadászgép generációknál MINDIG látható vagy érthető volt, hogy mitől lehet oda tenni az eggyel nagyobb számot, vagy egy-két „+” jelet a negyedik generációnál. Itt egész egyszerűen nem látszik ez. Csak azért, mert valami máshogy néz ki, még nem jelent generációs ugrást. Az F-18 Hornet hasonlít külsőre az
F-16-ra? Nem. De ettől a Hornet nem volt generációs ugrás az F-16-hoz képest. Egyszerűen csak más volt. Hiába variaszárnyas a MiG-23M és nem a variaszárnyas a Mirage F.1, attól nem volt valami megfejthetetlen csoda a MiG. Az új kínai vadászgépről, már ha az egyáltalán az, annyi jelenthető ki, hogy máshogy néz ki és meglepően nagy.

Ráadásul amit látunk lehet, hogy csak technológiai demonstrátor vagy prototípus. A harci repülőgépek fejlesztése során számtalan demonstrátor repülőgép készült, amit végül nem követett sorozatgyártás. Emlékszünk az előre nyilazott szárnyú X-29-re, a 3D tolóerő-vektorált X-31-re, vagy a Szuhoj Sz-47-re, esetleg a MiG-29 OVT-re? A maguk idejében ezeket is nagyban körbetáncolta a média, mégse fejlődött ki belőlük sorozatgyártott típus. Hogy ezekből a repülőgépből lesz egyáltalán bármilyen harci gép, az egyáltalán nem biztos...

Közreműködők

• Molnár Balázs                                Grafika, animáció, szöveg
• Hpasp                                             Technikai lektor
• Cifka”Cifu” Miklós                           Technikai lektor

 A Patreon és Donably felületek elérhetősége az extra tartalomhoz és támogatásához.

https://www.patreon.com/militavia

https://www.donably.com/militavia-katonai-repules-legvedelem

 

[1] https://www.youtube.com/watch?v=dxCobgxnGFI&list=PLmQkiHcyAFsXCs1whgR9I4ETUE-QobvLP

[2] https://youtu.be/OFJ-W7LcpYs

[3] https://youtu.be/gJxi-NYbPWU

[4] https://youtu.be/QbOfWpd9Ngc

[5] https://www.youtube.com/watch?v=Aq5HXTGUHGI

[6] https://youtu.be/sJ2ZklRBYc8

[7] https://youtu.be/65-Z8NyKmiQ

[8] https://youtu.be/9ewEvtERU5s https://youtu.be/bTaUHNbO4FY

[9] http://jetplanes.blog.hu/2017/10/02/_minek_a_trabantba_szines_display_hat_ezert