Azok számára, akik inkább a hangoskönyveket és animációt kedvelik a cikk anyaga videón, narrálva is elérhető.
Az F-15 Eagle, mint vadászgép ikon a katonai repülésben még a kevésbé hozzáértők számára is jól ismert típus, mint a nagybetűs vadászgép. Az alap változatát – ez az A és C variánsokat jelenti – gyakorlatilag mindenhol csak egyfeladatos repülőgépként említik. A Sas nimbuszának építése és a gép eredményinek köszönhetően típushoz kapcsolódik egy szlogen, ami valójában inkább csak egyfajta szellemiséget fejezett ki, mintsem egyes képességek hiányát. Mi lenne ez?
”Not a pound to air to ground”
Magyarra fordítva, „egyetlen kilogrammot se a csapásmérésre”.
Az F-15 típust kifejezetten a vietnámi háború tapasztalatai hívták életre. A Légierő akkor döbbent rá, hogy a nagy és költséges F-4 Phantom II vadászgépekkel szemben, bizonyos körülmények esetén a sokkal kisebb és korlátozottabb képességű MiG-17, MiG-19 és MiG-21 típusok közeli légiharcban képesek valódi ellenfelek lenni.
Ebből a felállásból indult az F-X program, ahol a fő célkitűzés az volt, hogy egy olyan vadászgépet fejlesszenek ki, ami nemhogy ideiglenes fölényt, hanem az amerikai légi dominanciát kell, hogy megteremtse, lehetőleg hosszú időre. Minden akkori és még fejlesztés alatt álló szovjet vadászgépet meghaladó harcértéket vártak el a típustól, amit amúgy el is értek. Az F-15 fejlesztése során egyesek úgy fogalmaztak, hogy annyira csak erre a célra hegyezték ki a gépet, hogy annak semekkora hányada sem, értsük úgy, hogy egyetlen kilogrammja sem szolgálta a csapásmérést. Ebből viszont sokan érdekes módon azt vezették le és terjesztik mind a mai napig, hogy az alap változatok csapásmérésre egyáltalán nem voltak képesek.
Mi a valóság és mi igaz ebből a kijelentésből? Nos, technikailag ez a szlogen, minden csak nem igaz. Az valóban helytálló megállapítás, hogy az Amerikai Légierő, az USAF soha nem használta csapásmérésre az F-15A és C változatokat, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lettek volna képesek műszakilag. Erről meggyőződni meglepő módon nem is nehéz, elég csak a pilótafülkébe benézni.
Tekintetünket vessük a kabin szemközti részén a bal alsó sarokban található a fegyverzetkezelő panelra. Annak is bal középső részén látható a tekerhető beállító kapcsolóra. Az A/G select felirat felette elég egyértelmű. Az A/G felirat jelentése „air to ground” vagyis az levegő-föld fegyverzet üzemmód kiválasztó kapcsolója. Ez a panel és ezen funkció mindig is ott volt a gépekben. Egész egyszerűen arról volt szó, hogy USAF a Sas ezen képességét soha nem használta ki. Az első a típusra kiképzett pilóta csoportot még oktatták csapásmérésre, de aztán ezt erőforrás hiány, illetve doktrinális okokból ez a gyakorlatot megszüntették. Az amerikai pilóták nagy része, akik a típuson repültek soha, még csak érintőlegesen sem találkoztak a témával.
Annak ellenére, hogy a F-15A gépeket nem használták és a személyzetet sem képezték ki csapásmérésre, a C változat meglepő módon ugyanúgy megkapta azt az avionikai csomagot, ami lehetővé teszi a csapásmérő fegyverzet hordozását. Ezen a gépen is megtalálható a föld-levegő fegyverek üzemmód kapcsolója.
A kabinbelsőn túl amúgy több más bizonyíték is rendelkezésre áll a csapásmérő képesség meglétéről, például a gép üzemeltetési utasítása is. A pilóták számára készült dokumentum a hatótáv számításhoz tartalmazza számtalan bombafegyverzet tömeg és légellenállás értékét, illetve a lehetséges függesztési variációkat és korlátozásokat is. Elég furcsa lenne ezeket beletenni az üzemeltetési kézikönyvbe, ha nem lenne rá képes a gép.
Az F-15A nem csak, hogy nem irányított bombafegyverzet, de speciális konténer segítségével még a GBU-8 precíziós bomba használatára is alkalmas lett volna. Az F-15 Armament Handbook dokumentumnak külön fejezete van a levegő-föld fegyverzettel kapcsolatos információknak. Az, hogy az F-15A és C képes volt bombafegyverzet hordozására még nem jelenti az, hogy ezek képességei azonos szinten lettek volna a dedikáltan csapásmérő F-111 típuscsaládéval minden területen.
Amúgy még furcsább a videó elején említett szlogen annak fényében, hogy még egy hadművelet is cáfolja a gép képessége körüli fals legendákat. Az Izraeli Légierő 1986 októberében Tunéziában hajtott végre F-15 gépekkel csapásmérést a Palesztin Felszabadítási Front szervezet központja ellen, precíziós csapásmérő fegyverekkel. Ez volt a „Faláb” fedőnevű hadművelet. Mellékzönge, hogy ez a támadást Jasszer Arafat csak azért élte túl, mert éppen kocogni ment a támadást megelőző percekben...
A videó alatt, a leírásban két további videó linkje található. Az elsőn még az F-15A-val a ’70-es években végrehajtott lézervezérlésű bomba oldási tesztje látható. A másikon egy szürke festésű, tehát nem F-15E változat végez demonstrációs célú bombavetést.
Kevéssé ismert dolog, hogy 1991-ben a Sivatagi Vihar hadművelet idején felmerült a C változatú Sasok csapásmérőként történő használata az F-15E gépekkel összepárosítva. Az utóbbiak jelölték volna meg a célokat az F-15C gépek által hordozott lézervezérlésű bombáknak. Az Al Kharj támaszponton tett látogatása során maga Chuck Horner, a koalíciós légierő parancsnoka javasolta ezt. A légifölény kivívása után az F-15C gépeknek lényegében nem sok teendőjük maradt. Volt némi vita a tervezetről, amit végül nem hajtottak végre, de addig eljutott még a folyamat, hogy az F-15C gépekre a bombák függesztésének gyakorlását még végrehajtották. A probléma az volt, hogy pilótákat egyáltalán nem képezték ki a feladatra és ezt még gyorstalpaló módon sem lett volna lehetőség megtanulni időben.
A fentiekben az a tanulságos, hogy a marketing és a nimbusz ápolásának együttes hatása mennyire félre tudja vinni az embert egy eszköz lehetőségeinek megítélése terén. Csak azért, mert egyesek mai napig táplálnak egy legfeljebb félig igaz féligazságokon alapuló legendát.
Az tény, hogy az F-15-öst elsődlegesen a vadászgép feladatkör ellátására tervezték. Viszont egész egyszerűen, egy nagy méretű vadászgép hatalmas teljesítmény felesleggel számottevő bombaterhet képes értelmezhető távolságba juttatni. A ’70-es években a csapásméréshez szükséges berendezések beépítésének nem volt annyira durva tömeg és helyigénye, ami nagyon megnyomorított volna egy vadászgépet. A kérdés inkább az volt, hogy költsenek-e erre a képesség megteremtésére vagy sem. És bizony költöttek.
A legmeglepőbb igazából az, hogy az A változat után a C változatnál is megtették ezt, amikor tudvalevő volt, hogy az USAF több, mint 5 éve nem képzett ki pilótákat csapásmérésre a F-15 típuson.
Az is látható, hogy az F-15E Strike Eagle ötlete nem a semmiből jött. Az F-15, mint platform korábban is képes volt csapásmérésre, csak számtalan faktor korlátozta a gép kiaknázható képességét ezen a területen. A bombafegyverzetet csak a póttartályok függesztési pontjain volt képes hordozni, ami eleve csökkentette a gép hatósugarát a légiharc-konfigurációhoz képest. Ehhez jött még a fegyverzet plusz légellenállása.
Az F-15E esetén ezt úgy korrigálták ki, hogy illeszkedő póttartályokat kapott a törzs két oldalára, majd megduplázva ezzel a gép belső üzemanyag kapacitását. Ezen felül az illeszkedő tartályok egyben bombafegyverzet függesztési pontjai is lettek. Az F-15E demonstrátorai amúgy F-15B – a 71-0291 lajstromszámú – és egy F-15C változatú gépek voltak. Az utóbbinál tesztek elején még afféle barkács megoldással voltak rögzítve a gép oldalán a többzáras tartók, és voltak azon a bombák. Ennek hatalmas légellenállása volt, később ezt rázta gatyába az új illeszkedő póttartály.
A szárnyak alatti függesztés azonban nem különlegesség volt, arra mindig is képes volt a típus. Nem igényelt semmiféle átalakítást. Az, hogy az F-15E hogyan született meg, milyen vezérfonál mentén és mennyivel volt több, mint az A és C változatok az már egy másik történet.
Források
http://www.nmusafvirtualtour.com/cockpits/CW_tour/CW-20.html
https://apps.dtic.mil/sti/pdfs/ADA398080.pdf
http://aviationarchives.blogspot.com/2015/12/f-15-armament-handbook.html
https://www.scribd.com/document/51315577/F15-Armament-Handbook
https://www.edwards.af.mil/News/Article/1135899/this-week-in-edwards-flight-test-history/
