Előszó
A Berkut, Dvina, Volhov és Nyeva rendszerek hadrendbe állítása közben a hidegháború feszített fejlesztési tempója nem szakadt meg, ami új kihívásokat jelentett a szovjet légvédelem számára. 1960-ban hadrendbe állt a kétszeres hangsebességre képes B-58 Hustler. A ’60-as évek közepén már végrehajtotta első felszállását a XB-70 Valkyrie háromszoros hangsebességre is képes startégiai bombázó prototípusa is. Ezek leküzdése nehéz vagy szinte lehetetlen lett volna a rádió-parancsközlő vezérlésű rakétákkal és hárompont módszerrel elektronikai zavarás esetén.
A szubszonikus B-52 és angol „V bombázók” fegyvertárában megjelentek az akkori légvédelmi rendszerek megsemmisítési zónáján kívül indítható, nagy hatótávolságú 2-3-szoros hangsebességgel repülő rakéták. Ilyen volt a már korábban említett AGM-28 Hound Dog, az angol Blue Steel, illetve a ’70-es évek elején a kisebb méretű, de szintén nagysebességű AGM-69 SRAM. Ez utóbbi még nem volt ismert fenyegetés az új légvédelmi rakéta-rendszer tervezésnek megkezdésekor.
A feladat tehát minél nagyobb távolságról történő célmegsemmisítés volt, hogy ezeket a nagysebességű rakétákat még időben le lehessen lőni, ahogy a termonukleáris bombával támadó nagysebességű bombázókat is. Ezek elterjedése a 60-as évek elején és közepén valószínűnek látszott. Emiatt vált szükségessé egy olyan új légvédelmi rendszer, ami egyszerre több fenyegetésre is képes kielégítő választ adni, de merőben újszerűen.
Azok számára, akik inkább a hangoskönyveket és animációt kedvelik a cikk anyaga videón, narrálva is elérhető.